Sakk: Magnus Carlsen a 2. lépésben feladta Hans Niemann ellen a partit

Vágólapra másolva!
2022.09.20. 14:54
null
Magnus Carlsen feladta a partit (Fotó: Arun Sankar / AFP)
Folytatódik a Magnus Carlsen–Hans Niemann csörte: miután két héttel ezelőtti veresége után a norvég otthagyta a tornát, ezzel burkoltan csalással megvádolva az amerikait, ezúttal a második lépés után feladta ellene a partit – számolt be róla a Magyar Nemzet.

 

Két héttel ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a világbajnoki címvédő Magnus Carlsen otthagyta az egyesült államokbeli St. Louisban zajló nemzetközi sakktornát, miután a viadal 3. fordulójában – amikor ő játszott világossal – kikapott Hans Niemanntól. Sikerével a 19 éves amerikai megszakította a világbajnok 53 meccsen át tartó veretlenségi sorozatát.

Egyes szakmai magyarázatok szerint a norvég sztár a visszalépésével azt sugallta, hogy Niemann – aki gyerekként számítógépes „súgást" vett igénybe, miközben a világ legnépszerűbb sakkportálján játszott – valamiféle szabálytalanságot követett el.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a két sakkozó ismét találkozott egymással, ezúttal a Julius Baer Generációk kupája viadalon. A norvég ezúttal nem várta meg a meccs kimenetelét: a második lépésben feladta a partit, jelezve ezzel, hogy nem hajlandó az amerikaival játszani.

A verseny egyébként online zajlik, vagyis személyesen nem találkozott most egymással a két sportoló. Ugyanakkor a torna még csak az előcsatározásoknál tart, könnyen lehet, hogy a kieséses szakaszban újra meccselnek – akkor már a feladás Carlsen búcsúját is jelentené egyben.

 

Legfrissebb hírek

Tizennégy millió forintnyit adtak Magnus Carlsen „tiltott farmernadrágjáért”

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:16

Magnus Carlsen az eBayen árverezi el hírhedtté vált farmerét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 12:55

Carlsen és Nyepomnyascsij megosztozott a villámsakk világbajnoki címén

Egyéb egyéni
2025.01.01. 07:32

Magnus Carlsen mégis vállalja a játékot a villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.29. 21:52

Farmerban még a világbajnok se sakkozhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:36

Csaknem háromszázan indulnak a december végi gyorssakk- és villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.18. 09:34

Az elázott Magnus Carlsen biciklivel érkezett meg a sakkolimpiára, azt hitte, elkésett – videó

Egyéb egyéni
2024.09.13. 23:06

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09
Ezek is érdekelhetik