Sakk: Rapport legyőzte a világbajnokot és 10. lett a párizsi szupertornán

Vágólapra másolva!
2025.04.10. 11:46
Fotó: Imago Images
Rapport Richárd a tizedik lett a 12 nemzetközi nagymestert felvonultató párizsi szupertornán, így nem vehet részt a már csak a legjobb nyolc szereplővel folytatódó kieséses szakaszban.

Az első számú magyar sakkozó utólag vált a mezőny tagjává, miután a francia színekben játszó iráni nagymester, Alireza Firouzja visszamondta indulását.

A tornát a Fischer-randomsakk, avagy sakk960 (a változatnak több elnevezése is van, ebben a sorozatban a freestyle chess, azaz szabadstílusú sakk nevet használják) szabályai szerint játsszák, alapállásban a gyalogok mögött a többi figura – néhány megkötéssel – véletlenszerűen helyezkedik el (összesen 960-féle alapállás létezik, erre utal a sakk960 elnevezés). 

A verseny honlapjának beszámolója szerint a rövidített idejű partikból álló, két nap alatt lebonyolított körmérkőzéses alapszakaszban Rapport hullámzó teljesítményt nyújtott, s úgy gyűjtött 3.5 pontot, hogy kikapott többek között a 8.5 ponttal első orosz Jan Nyepomnyascsijtól és az exvilágbajnok, szintén 8.5 pontos norvég Magnus Carlsentől, legyőzte viszont az aktuális világbajnok indiai Dommaraju Gukesht.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a több millió dollárral dotált, öt eseményből álló Freestyle Chess Grand Slam Tour sorozatot egy német vállalkozó és Magnus Carlsen alapította, a játékosok az egyes helyszíneken elért eredményeikkel pontokat gyűjtenek, majd az év végi ranglista alapján részesülnek pénzdíjban.

 

Legfrissebb hírek

Sakk-vk: Rapport továbbjutott, Gledura kiesett

Egyéb egyéni
14 órája

A változás gyermeke – negyven éve ért véget Garri Kaszparov és Anatolij Karpov klasszikus sakkcsatája

Népsport
15 órája

Sakk: Palczert Mátyás ötödik a korosztályos Eb U18-as mezőnyében

Utánpótlássport
2025.11.08. 17:29

Lékó Péter bejutott a 32 közé a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:33

Lékó Péter győzött a sakkvilágkupa 3. fordulójában

Egyéb egyéni
2025.11.07. 15:45

Kántor nagyot küzdött, de kiesett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.06. 12:28

Rapport, Lékó és Gledura is bejutott a harmadik körbe a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.05. 14:52

Rapport győzelemmel, Lékó remivel kezdte meg szereplését a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.04. 15:45
Ezek is érdekelhetik