Született: 1947. szeptember 11., Pestszenterzsébet |
Sportága: evezés |
Klubja: Csepel (1961-1980) |
Kiemelkedő eredményei: olimpiai ezüstérmes (1968, Mexikóváros, kormányos nélküli négyes), Európa-bajnoki ezüstérmes (1969, Klagenfurt, kormányos nélküli négyes), 33x magyar bajnok, az év evezőse (1968) |
Edzőként: magyar szövetségi kapitány (1983-1992; 1997-2008), Egyiptom szövetségi kapitánya (1994-1996) |
A születésnapi beszélgetés első felvetése az volt, vajon amikor olyan hírességek futballoztak magyar pályákon, mint Puskás Ferenc vagy Kocsis Sándor, meg tündökölt az Aranycsapat, hogy nem lesz egy gyerekből labdarúgó. A Melis családban nem volt téma a sport, így Puskásék sem. „Öcsit nem is láttam élőben futballozni, egyébként is visszafogottan éltünk Pestszenterzsébeten, ami még nem tartozott Budapesthez. A Tanú című filmet minden évben megnézem egyszer. Mi is tartottunk disznót és vágáskor apámék nem leszúrták, mert visított volna, hanem letaglózták. Nem akartuk beszolgáltatni a hús egy részét, nem lett volna jó, ha kiderül, hogy tartunk...”
Persze a sportolás nem maradt ki az életéből, a Bp. Spartacus úszója lett, a Margitszigetre járt, de nem volt benne sok köszönet – „úgy úsztam, mint a balta nyél nélkül” –, rendszerint a toronyugró-medence melletti „brűgölőbe” küldték, amiből megállapította, rábízzák a döntést, folytassa-e vagy sem...
Bátyjával, Antallal a birkózás következett a Kinizsi Húsosnál, de miután szó szerint fejre ejtette a bratyót, és láttak egy horrorisztikus vállsérülést is, hátat fordítottak a birkózóteremnek. Végül Melis András révén került a víz mellé: nagybátyja munkába menet a Csepeli Papírgyárba látta az intenzív vízi életet. Csak éppen nem a kajakosokat és kenusokat. Márpedig a nagy hatalmú sportvezető, Kutas István az ötvenes években felkarolta a sportágat, Helsinkiben (1952) érmet szereztek a magyarok, 1956-ban Melbourne-ben Urányi János és Fábián László révén az első kajakaranyat. „Emlékszem, egyik rokonunknál néztük a római olimpia közvetítését, láttuk, hogy Parti János nyert kenuban. Ez meghozta a kedvem, és a nagybátyám is szólt. Azt már csak a vízi telepen vettük észre, hogy ott az evezősök edzenek, nem pedig a kajakosok vagy a kenusok.” Ekkor közbevetettem, hogy az evezés úri sportágnak számított a hatvanas években is. „Ahogyan a tenisz és a lovaglás meg a golf, igaz, utóbbiról nemigen tudták, eszik vagy isszák” – reagált Melis, aki hozzátette, szerinte az úgynevezett urak közül nem sokan tudtak volna intenzíven húzni a 2000 méteres versenypályán. „Nem úri mulatság az, bitang kemény meló!”
Senki sem éreztette vele, hogy nem oda tartozna, mi több, kiderült, a sportág eredményes múltra tekint vissza, Levitzky Károly 1908-ban Londonban harmadik lett, akárcsak negyven évvel később ugyanott Szendey Antal, Zsitnik Béla és Zimonyi Róbert a kormányos kettesek mezőnyében. Olyannyira megtetszett neki a sportág és a társaság, hogy nem egy szilvesztert is a telepen töltött.
Jöttek az eredmények is, ám nem sok esélyt látott rá, hogy kijuthat az 1968-as mexikói olimpiára. Úgy okoskodott, bátyjával talán tartalékként utazhat. A Lucsánszky László, Csermely József, Sarlós György, Czakó Csaba összeállítású négyes az 1966-os világbajnokságon negyedikként végzett, továbbá az 1967-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett. Ez a két eredmény kvótát ért, és a szakvezetőség kijelentette, az egység ebben az összetételben utazik Mexikóvárosba. Csakhogy az olimpia esztendejében a biztos indulás tudatában a kvartett nem harapott úgy. Ez fejtörést okozott a szakmai stábnak, Csanádi Árpád, a MOB elnöke megkérdezte Jásdi Sándor edzőt, hogyan lehetne őket nagyobb erőbedobásra késztetni, mire Jásdi „bevetett minket, Pályi Andrást, Romvári Lászlót, a bátyámat és engem. Helytálltunk.” Olyannyira, hogy mindkét egységet kiküldték a júliusi luzerni regattára, az olimpiai indulás feltétele az első három hely valamelyikének megszerzése volt, megspékelve azzal, hogy az elsőtől nem kaphatnak ki három másodpercnél többel. A Lucsánszky-féle kvartett nem jutott a döntőbe, Melisék viszont bronzérmesek lettek. „Azért ez nem volt ennyire könnyű: a bátyámnak fel kellett vágni a tenyerét, és hogy ne kapjon vérmérgezést, négyóránként gyógyszert szedett. A kanalat alig tudta megemelni, nemhogy az evezőt! De Losonczi Tibor szövetségi kapitány azt mondta, valahogy próbáljuk meg, már csak Pályi és Romvári miatt is. Levágtuk Antal kezéről a kötést, iszonyatos kínok között, de evezőt fogott. Mit ad isten, harmadikok lettünk, s csak 2.4 másodperccel lemaradva!”
AZ 1968-AS EZÜSTNÉGYES TÖRTÉNETE
Nagy ambíciókkal vágott az edzői munkába klubjában, Csepelen – a versenyzőként kapott pozitív élményei miatt lett tréner –, de vegyes a kép. Pályázott a kapitányi posztra 1983-ban, el is nyerte – de rajta kívül még ketten szintén. Néhány héttel később már egyedüliként őt nevezték ki. „A melót szerettem, de a barcelonai olimpián fejre állt a csapat, nyilván nekem is volt felelősségem benne, nem hosszabbították meg a lejáró szerződésem. Dolgoztam Egyiptomban, az atlantai olimpián tanítványom, Ali Ibrahim bejutott a döntőbe. Hazatértem 1997-ben, 2008-ig voltam ismét kapitány, de már korábban elhatároztam, hatvanévesen abbahagyom, viszont a csepeli gyerekekkel még 2016-ig foglalkoztam.” Büszke rá, hogy kapitánysága idejére esett Pető Tibor és Haller Ákos sikerkorszaka – két világbajnoki cím –, és a juniorok is kiválóan teljesítettek.
Az evezés – a teniszhez, az úszáshoz, a kocogáshoz hasonlóan – olyan sportág, amelyet élete végéig űzhet az ember, ám Melis csóválja a fejét, jelezve, jó ideje nem ült hajóba. A miértre nagy sóhaj kíséretében érkezett a válasz: „Beszélhetünk erről is. Kétezernégyben vastagbélrákot diagnosztizáltak nálam, kemóztak is, számos tortúrán átestem. Már gyógyultnak hittem magam, mi több, az orvosok is azt mondták kétezertíz körül, igaz, elküldtek végső kontrollra, CT-re, ami a prosztatámban rosszindulatú daganatot mutatott ki. Olyan típusú tumor, amelyre a doktorok hormonkezelést javasoltak – a tesztoszteronszint csökkentését –, mind a mai napig járok kezelésre.”
Mozgás közben hamar elfárad, de két kutyájával lejár az óbudai Duna-partra. „Az élet így rendelte: az elején sikerek, a vége felé problémák. A feleségem néhány évvel ezelőtt elhunyt. Betegeskedem, de tudja, mire gondolok, amikor az életemről beszélgetünk? Azok közül, akikkel együtt kezeltek, már nagyon sokan nem élnek. Nekem még adott a sors időt.”
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. szeptember 10-i lapszámában jelent meg.)