Olimpia: Abe nélkül soha nem rendezték volna meg a tokiói játékokat – Thomas Bach

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 16:43
null
Thomas Bach: „Abe Sindzó miniszterelnök nélkül ezek a játékok soha nem valósultak volna meg." (Fotó: AFP)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint a gyilkosság áldozatául esett volt japán miniszterelnök, Abe Sindzó nélkül a 2021-es tokiói ötkarikás játékok „soha nem kerültek volna megrendezésre”.

A NOB német elnöke azt követően beszélt erről, hogy az exkormányfő kórházba szállítása után belehalt sebeibe, miután egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek. Bach azt mondta, hogy Japán nagyszerű államférfit, az olimpiai mozgalom pedig egy bátor támogatóját és kedves barátját veszítette el.

„Csak az ő víziója, eltökéltsége és megbízhatósága tette lehetővé, hogy meghozzuk azt a példátlan döntést, hogy elhalasztjuk a 2020-as tokiói olimpiát, és a világ sportolóinak olimpiai álma sem vált volna valóra” – mondta Bach.

A néhai miniszterelnök a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte. Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek. A 67 éves Abét rögtön kórházba szállították, de ekkor már a szíve és a légzése is leállt.

A 41 éves gyanúsítottnál lefoglaltak egy vélhetően házi készítésű fegyvert. Az NHK japán közszolgálati televízió úgy tudja, a merénylő csupán annyit mondott, „elégedetlen volt” az egykori kormányfővel, míg a narai rendőrkapitányság azt közölte, hogy a támadónak nem Abe politikai nézeteivel volt problémája.

Abe először 2006-ban lett miniszterelnök, ezzel 52 évesen Japán legfiatalabb kormányfője lett a második világháború után. Politikai botrányok, választási csalások gyanúja és a pártját érő vádak miatt a következő évben egészségi okokra hivatkozva azonban lemondott.

2012-ben ismét ő töltötte be a kormányfői tisztséget, amelyet egészen 2020-ig magáénak tudhatott. Ekkor – 2020 szeptemberében – ismét betegség miatt mondott le, de továbbra is fontos szerepet töltött be a kormányzó Liberális Demokrata Pártban.

Miniszterelnökként végigkísérte a tokiói játékok szervezésének teljes folyamatát, a helyszín 2013-as odaítélésétől a sportesemény 2021-re való halasztásáig, amit a koronavírus-világjárvány kényszerített ki.

Halálát gyászolva az olimpiai zászló három napon át félárbócra eresztve lobog a lausanne-i Olimpiai Házban – közölte a NOB.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik