Multisport Eb: nyolc triatlonosunk utazik Münchenbe

Vágólapra másolva!
2022.07.26. 11:19
null
Csapatunkban többek között ott lesz a tokiói olimpián hetedik helyezett Bicsák Bence (Fotó: Dömötör Csaba)
Nyolc triatlonosunk indul a müncheni Európa-bajnokságon, amelyet augusztus közepén a multisport-kontinensbajnokság keretén belül rendeznek.

Lipták Tamás, a magyar szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta: három női és öt férfi magyar versenyző vesz majd részt az egyéni küzdelmekben, a négyfős vegyes váltó tagjait pedig a helyszínen jelölik ki.

Ennek alapján a férfiaknál ott lesz a magyar csapatban a tokiói olimpián hetedik helyezett Bicsák Bence, a 2021-ben U23-as világbajnok Lehmann Csongor, továbbá a 2016-os és a tavalyi olimpián részt vevő Tóth Tamás, valamint a Dévay fivérek, Márk és Zsombor.

A nőknél a tokiói olimpián 12. helyezett Bragmayer Zsanett, a legutóbbi három olimpián induló Kovács Zsófia és Sárszegi Noémi képviseli majd a magyar színeket.

Az augusztus 11. és 21. között sorra kerülő multisport Eb-n a triatlon mellett további nyolc sportágban rendeznek versenyeket a bajor városban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Triatlon: remek eredmények az évad célversenye előtt

Utánpótlássport
2025.10.01. 19:48

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:02

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.09.28. 14:32

Triatlon-vb-sorozat: Kropkó Márton hetedik lett Vejhajban

Egyéb egyéni
2025.09.26. 09:31

Triatlon: Lehmann-parádé Jersey szigetén

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:45

Duatlon ob: Wagner Tamás és Molnár Bea győzött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 15:45

Jersey szigetén versenyez Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
2025.09.21. 10:08

Triatlon: jó érzések az ifjúsági Eb után

Utánpótlássport
2025.09.16. 09:05
Ezek is érdekelhetik