Triatlon: Lehmann Csongor a 15. lett Leedsben a vb-sorozatban

Vágólapra másolva!
2022.06.11. 16:49
null
Lehmann lett a legjobb magyar Leedsben (Fotó: Dömötör Csaba)
Legjobb magyarként Lehmann Csongor a 15. helyen végzett a triatlonosok világbajnoki sorozatának szombati versenyén, Leedsben – jelentette az MTI.

A tavaly U23-as világbajnok Lehmann – a viadal honlapja szerint – 54:16 perc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló sprinttávot. A további magyar indulók közül a tokiói olimpián hetedik Bicsák Bence a kerékpár végén és a futás során sokat dolgozott a korábban összeszedett jelentős hátránya lefaragásán, és végül a 24. lett, míg az úszást követően a vízből még a mezőnyből elsőként kiszálló Dévay Márk a 27. helyen zárt.

A versenyt az új-zélandi Hayden Wilde nyerte meg a francia Léo Bergere előtt, míg harmadikként a német Lasse Lührs végzett, utóbbi célfotóval.

A magyarok a női versenyben nem érintettek, a vegyes váltók vasárnapi küzdelmében viszont igen.

A magyar válogatott keretéhez tartozó triatlonosok közül a tokiói olimpián 12. Bragmayer Zsanett, valamint a tavalyi és a riói olimpián induló Tóth Tamás, illetve a 2016-os ötkarikás játékokon részt vevő Faldum Gábor eközben a katonai világjátékokon versenyzett a spanyolországi Águilasban. A nőknél egyéniben Bragmayer ezüstérmet szerzett, míg a férfiaknál Tóth az 5., Faldum pedig a 11. lett. Váltóban – Polonyiné Svéd Krisztinával – a dobogó harmadik fokára állhatott a magyar csapat.

TRIATLON
VB-SOROZAT, LEEDS

FÉRFI SPRINTVERSENY
1. Hayden Wilde (új-zélandi) 53:18 perc
2. Léo Bergere (francia) 53:28
3. Lasse Lührs (német) 53:38
...15. Lehmann Csongor 54:16
...24. Bicsák Bence 54:36
...27. Dévay Márk 54:42

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22

Triatlon vb-sorozat: hatodik a magyar vegyes váltó Hamburgban

Egyéb egyéni
2025.07.13. 16:05
Ezek is érdekelhetik