Súlyemelés: hat egyiptomi kapott kétéves eltiltást doppingért

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 17:08
null
Eltiltás az egyiptomi súlyemelőknek (Fotó: Getty Images) – a kép illusztráció
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) hat egyiptomi súlyemelőt tiltott el a versenyzéstől egyformán két évre doppingvétség miatt. 

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) doppingellenes programját kezelő ITA a honlapján tette közzé a szankciót kimondó, és most jogerőssé vált döntést.

Az arab ország érintett emelőinek még a 2019-es, rabati Afrikai Játékok alatt levett mintája bizonyult pozitívnak, valamennyien tiltólistás stimulánsok szedésén veszítettek rajta. Ellenük először a kontinentális játékokat szervező bizottság indított eljárást, törölve a versenyzőknek a marokkói fővárosban elért eredményeit, majd ügyük ezután került az ITA elé.

Mivel az IWF szabályzata előírja, hogy ha egy tagországának emelői 12 hónapon belül három vagy annál több doppingesetet produkálnak, az adott nemzeti szövetség, jelen esetben Egyiptomé, szintén büntetéssel számolhat. Ez lehet eltiltás és/vagy pénzbüntetés. Korábbi doppingesetek miatt Egyiptom súlyemelői már nem vehettek részt tavaly a tokiói olimpián sem.

Legfrissebb hírek

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Súlyemelés: a szövetségi kapitánynál az utánpótlás van középpontban

Egyéb egyéni
2025.05.16. 09:13

Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Egyéb egyéni
2025.05.10. 15:03

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13
Ezek is érdekelhetik