Versenysportolóból diplomata – Takács Krisztián, Honti Kata és Mórádi Zsolt új szerepben

TAKÁCS KRISZTIÁN
BARCELONA

Még mindig ő tartja az 50 méteres gyorsúszás magyar rekordját – és tulajdonképpen élsportolói pályafutását sem zárta le…

A legrobbanékonyabb magyar úszó, Takács Krisztián 15 alkalommal javított magyar rekordot az 50 és 100 méteres távon, 25 és 50 méteres medencében – a 2008-as 50 méter pillangón úszott csúcsa kivételével – gyorsúszásban. A leggyilkosabb, a nemzetközi versenyeken rendre a legnagyobb mezőnyt felvonultató úszásnemben másfél évtizeden keresztül tartozott az élvonalhoz. Első rövid pályás magyar bajnoki címét 2003-ban nyerte 50 méter gyorson, s ezen a távon még a 2017-es budapesti világbajnokságon is versenyzett, 15. lett...

„Pedig nem úgy indult a sportolói pályafutásom, hogy ilyen sokáig leszek az élmezőnyben. Sőt, 14 éves koromig azt sem gondolták volna az edzőim, hogy egyáltalán sportoló válik belőlem...  – elevenítette fel Takács Krisztián. – Úszni egészségügyi okból kezdtem, gyerekként hörghurutom volt, sokszor kerültem kórházba, s azt remélték a szüleim, az úszásnak köszönhetően megerősödöm. De annyira gyenge voltam, hogy egyesületem, a Dunaferr edzőtáborra érdemesnek tartott versenyzői közé sem fértem be. Az edzőm úgy gondolta, talán nem éri meg erőltetnem. Aztán amikor a nyolcadikos gyerekek között a nagy lemorzsolódás szokott lenni, én hirtelen sokat fejlődtem, a dunaújvárosi Arany Üst nemzetközi úszóversenyen bronzérmet nyertem, s már az edzőm is úgy vélte, ez a gyerek a rövid távokon eredményes lehet. Serdülőként indultam az ifi országos bajnokságon, délelőtt bekerültem a döntőbe, délután pedig megnyertem – s onnantól nem volt megállás. Akkoriban itthon a sprinttávokra nem fektettek nagy hangsúlyt, hagyományosan más számokban voltak a magyar versenyzők eredményesek. Bár Zubor Attila 50 méter gyorson 2001-ben elért 22.54 másodperces országos csúcsa erős volt, először a 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon sikerült megjavítanom, majd még hatszor, a 21.42 másodperces, ma is élő rekordot a 2009-es római világbajnokságon úsztam, az akkor a világ kilencedik legjobb ideje volt. Az 50 gyors volt az én terepem, négy olimpián versenyezhettem ezen a távon, 2008-ban Pekingben kilencedik voltam. A 2020-as tokiói lett volna az ötödik olimpiám, de berobbant a koronavírus-járvány, s keresztülhúzta a tervemet. Hiába voltam csúcsformában, előbb elmaradoztak a kvalifikációra lehetőséget adó versenyek, majd amikor nézők nélkül végre rendeztek viadalokat, én lettem covidos, és hat hétig nem versenyezhettem. A mi távunkon századok számítanak, s amikor lecsúsztam a kvalifikációról, mentálisan is nehezen dolgoztam fel, hogy kárba veszett a rengeteg befektetett munkám. Meg aztán 35 évesen már a folytatásról is el kellett gondolkodnom.”

Mivel annak idején megígérte a nagymamájának, hogy diplomát szerez, elvégezte a Dunaújvárosi Főiskolán a gazdálkodás és menedzsment szakot, majd már a Győri ÚSE versenyzőjeként a Széchenyi István Egyetemen a sportdiplomáciai szaktanácsadó posztgraduális képzést.

„És amikor találkozott az én elképzelésem a Magyar Diplomáciai Akadémia kínálta lehetőséggel, ezt a képzést is elvégeztem. Van edzői képesítésem is, s lehet, hogy egyszer visszatérek a medence partjára, de egyelőre másfelé rugaszkodnék el a rajtkőről. Korábban is erősségem volt a kommunikáció, könnyen tudok kapcsolatot teremteni, s bízom benne, hogy ez a képességem a diplomáciai pályán is előnyömre válik. A Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályának vezetője, Iglói-Nagy István is azt javasolta, hogy próbáljak meg a sport közelében maradni, ezért örültem, hogy korábbi wimbledoni bajnokunk, a kiváló teniszező Taróczy Balázs vezette barcelonai főkonzulátus fogad a két hónapos külképviseleti gyakorlatomra. Tőle megtanulhatom, hogy egy korábbi sportoló miként képes megállni a helyét a diplomácia világában. Sokszor versenyeztem már Barcelonában, ismerem a várost – de most teljesen más oldaláról térképezhetem fel. Már hivatalos feladatot is kaptam: felvettem a magyar sportszövetségekkel a kapcsolatot, megkérdezve, milyen módon szeretnének a katalán országrésszel együttműködni, gondolnak-e edzőtáborozásra, versenyzőcserére, a helyi sportszervezetek lehetőségeinek megismerésére, kiaknázására.”

Krisztián kész a diplomáciai pályára rátenni az életét, s ebben gyógyszerész felesége is támogatja. Miután januárban született meg a kislányuk, most van itt az ideje, hogy belevágjanak valami újba, hiszen még sem a mamát, sem a babát nem szakítják ki a már megszokott környezetéből.

S talán az átlagember szemével nézve furcsa, de 36 évesen még sportágában, úszóként is lát maga előtt célt. „Az életmentés medencés versenyágában először jutottunk ki a világjátékokra – noha Európa-bajnokok már voltunk benne. Az egyesült államokbeli Birminghamben nyáron sorra kerülő versenyen három váltóval is részt veszünk, a lányok között például olyan kiváló úszókkal, mint Jakabos Zsuzsanna vagy Verrasztó Evelyn. A világjátékokra még mindenképpen felkészülök, szeretnék ott indulni, aztán már ideje lesz átgondolnom, meddig folytatom. De ennyi év után nagyon nehéz ám kimondani, hogy vége.”

HONTI KATA
RÓMA

Az egyik legeredményesebb magyar kosárlabdázó, a karrierje során gyűjtött trófeák számában talán csak Béres Tímea előzi meg. Itthon szülővárosa, Sopron élcsapatában játszott (2002–2011; 2016; 2019), Spanyolországban a Valenciában (2011–2012) és a madridi Rivas Ecópolisban (2012–2013), Olaszországban a Famila Schióban (2013–2015) és a Napoliban (2016–2017), Törökországban a Kayseriben (2015–2016). Sikereit felsorolni is nehéz: Euroliga-győztes (2012), spanyol bajnok, Spanyol Kupa-győztes, kétszeres olasz bajnok, kétszeres Olasz Kupa-győztes, kétszeres olasz Szuperkupa-nyertes, hatszoros magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes. A magyar válogatottban 109-szer játszott, utánpótlásszinten U20-as Eb-ezüstérmes, U18-as Eb-bronzérmes.

„Csak amikor meg kell írnom az önéletrajzomat, akkor szoktam listázni, mit is értem már el, s ilyenkor jó rá visszaemlékezni – mondta Honti Kata, aki a kosárlabdapályán az egyik legintelligensebb honi irányító volt, s akit először 2017 októberében, 30 évesen búcsúztattak el Sopronban. – Nem bántam meg, hogy visszavonultam, úgy gondoltam, szép karrierem volt, de elég is volt – nem éreztem már magamban azt a lendületet, motivációt, mint korábban. És már élt bennem a kíváncsiság, a vágy, hogy belevágjak a sportolás utáni életembe.”

Aztán 2019 januárjában addig kérlelték a soproniak, amíg beadta a derekát. „Ha valakit a szülővárosa csapata hív, hogy bajban van, szükség van a segítségére, nehéz nemet mondani. Az első telefonhívás során még csak arról volt szó, hogy Fegyverneky Zsófia sérülése miatt kellene besegítenem az edzésmunkába, aztán olyan nagyszerűen alakult minden, hogy két hónapig játszottam, és még az Euroliga négyes döntőjébe is bejutottunk. Azt pedig nem hagyhattam ki. Noha mielőtt visszacsalogattak, két évig le sem ütöttem a labdát.”

Egyébként a kora alapján, 34 évesen most is játszhatna – az említett Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basketet néhány hete Euroliga-győzelemre vezető irányító három esztendővel idősebb nála –, az edzősködésbe is belekóstolt, és sportvezetőként is van már gyakorlata. Magyarán: a kosárlabdasportban kikövezett úton haladhatna...

„Valóban edzősködtem már Olaszországban, a női másodosztályban az Umbertide másodedzője, a Perugia vezetőedzője voltam. És miután vezetés és menedzsment szakon diplomáztam a newcastle-i Northumbria Universityn, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével közös projektben is részt veszek, hozzásegítve fiatal honi edzőket európai tanulmányúthoz, továbbképzéshez. Aztán a nemzetközi szövetségnél, a FIBA-nál is elvégeztem egy vezetői képzést, amely után a FIBA válogatott mérkőzésein a teljes rendezvény lebonyolításáért felelős technikai delegáltként, majd az összecsapás alatt komisszárként dolgozhatok. Már két feladaton is túl vagyok: rám bízták novemberben a Horvátország–Szlovénia, februárban az Észak-Macedónia–Grúzia férfi világbajnoki selejtezőt. Szóval, a sportág közelében maradtam, csak nem a pályán, hanem a pálya mellett.”

Hogy miként következett ezután vagy ennek tetejében a Magyar Diplomáciai Akadémia diplomataképző programja?

„Mindig keresem a másfajta, új kihívást. Ki akarom próbálni magam olyan területen is, amellyel korábban egyáltalán nem foglalkoztam. Ugyan szakmai tapasztalatom nincs, de a sportágam számos pozitívumot adott, sok országban éltem, több nyelven beszélek, van gyakorlatom a gyors kapcsolatteremtésben, beilleszkedésben, a különböző kultúrák tiszteletben tartásában. Mindez pluszt jelent, remélem, kamatoztatni tudom diplomataként, s az alapok megtanulása után a sportdiplomáciával is foglalkozhatok, mert mégiscsak a sport a szívem csücske. A Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályán tölthettem az otthoni gyakorlatomat, és magával ragadott, amit ott láttam.”

Miután Kata több évig élt Olaszországban, kézenfekvő választás volt, hogy Magyarország római nagykövetségén töltse két hónapos külképviseleti gyakorlatát. „Egyrészt a nyelvismeretem miatt szerettem volna ide kerülni, másrészt mert a római kiemelt nagykövetség, szakmailag óriási fejlődési lehetőséget rejt. Kovács Ádám nagykövet úr szívélyesen fogadott, igyekszem tőle és munkatársaitól minél többet megtudni két hónap alatt a magyar–olasz kétoldalú kapcsolatokról.”

MÓRÁDI ZSOLT
KOPPENHÁGA

A 2017-es budapesti világbajnokság után, sportága történetének legeredményesebb versenyzőjeként, a kick-box tízszeres világbajnokaként vonult vissza Mórádi Zsolt, mindössze 30 évesen...

„Egy tizenöt évvel korábbi nyakcsigolya-sérülés következményeként  – teszi hozzá a Halker-Király Team Kick-box Akadémia világklasszisa. – Az életemet megváltoztató baleset után 12 órás műtéttel, a csípőmből kivett csontdarab és platina implantátum segítségével rögzítették a nyaki csigolyámat, s olyan remekül rendbe hozták, hogy vele együtt tudtam végigküzdeni az élsportolói karrieremet. A 2017-es egyéni világbajnoki döntőben kapott egyik ütés után azonban elzsibbadt a jobb oldalam, időt kértem és a folytatásban nyertem, de a baleseti intézetben kiderült, porckorongsérv-kezdemény van a nyakcsigolyámon, ami a hat hónapos rehabilitációs időszak után sem javult annyira, hogy fájdalom nélkül tudjak topszinten sportolni, így inkább a visszavonulás mellett döntöttem. Szép keretbe foglalja a pályafutásomat, hogy a 2005-ös szegedi felnőtt-világbajnokságon mutatkoztam be a magyar válogatottban, és a szintén hazai rendezésű, 2017-es budapesti világbajnokságon nyert arannyal búcsúztam. Szerintem teljes a karrierem, nem maradt bennem hiányérzet – egyébként is pozitív felfogású ember vagyok, úgy vélem, ha nincs a balesetem, nem is váltam volna ennyire tudatossá, célorientálttá, kitartóvá.”

A gyerekként sporttagozatos osztályban tanuló, a röplabdázást is kipróbáló, majd Csepelen felnőve a birkózásba is belekóstoló Zsoltot a küzdősport tanította meg rá, hogy a siker titka a maximalizmus, a precizitás és az önkritika. E tulajdonságok jegyében készült a sportpályafutása utáni életére is.

„A szüleim mellett az egyesületem vezetőedzője és mentorom, Király István is ösztönzött arra, hogy már az aktív éveim alatt gondoljak a hogyan továbbra. Versenyzőként az Európai Kick-box Szövetség sportolói bizottságának elnöke voltam, majd 2018-tól bekerültem a WAKO kick-box világszövetség végrehajtó bizottságába. Tudatosan készültem a sportvezetői karrierre, arra, hogy a sportág fejlődésére hatással lehessek, a jövő generációját hozzásegítsem az olimpiai szerepléshez. A NOB 2021-ben teljes jogú tagjává fogadta a világszövetségünket, úgymond az olimpia előszobájában vagyunk, a 2028-as nyári játékokra meghívhatják a sportágunkat. Benne voltam a munkacsoportban, amely a teljes jogú tagság megpályázásáért felelt, a dokumentáció ötven pontjából ötöt én írtam meg.”

De Zsolt nem éri be ennyivel, beválasztották a Peace and Sport nemzetközi szervezet békekövetei közé, a többek között Didier Drogba és Felipe Massa nevével fémjelzett illusztris társaságba, amely a hátrányos helyzetű közösségek életét igyekszik segíteni a sport eszközeivel. A szervezet fővédnöke II. Albert monacói herceg, akivel Zsolt személyesen is találkozhatott. Barátaival üzleti vállalkozásba fogott, s az egész ország megismerhette a TV2 televíziós csatorna vetélkedő show-ja, az Exatlon Hungary második szériájának bajnokaként. Képezte is magát: a Corvinus és a Testnevelési Egyetem közös mesterképzésén sportmenedzserként, majd a Széchenyi István Egyetemen sportdiplomáciai szaktanácsadóként végzett. S innen már csak egy lépés volt a Magyar Diplomáciai Akadémia programja.

„Remélem, ez lesz az utolsó pályamódosításom. A sportágamban betöltött tisztségeim társadalmi munkát feltételeznek, projektalapúak, a vállalkozásaim működtetésében sem találtam meg az életre szóló hivatást – a sportdiplomáciai szaktanácsadó szakon végzett tanulmányaim alatt viszont a külügyminisztérium előadóitól, külügyi szakértőktől, nagykövetektől annyit kaptam, hogy úgy érzem, nemes hivatásra leltem. Élsportolóként Magyarországot képviselve értem el az eredményeket, és a diplomáciában is a nemzetet szolgálhatom. A sport világából hozott kapcsolati tőkével, az ott szerzett értékekkel, erényekkel felvértezve.”

Zsolt április elejétől a dán fővárosban vesz részt a külképviseleti gyakorlaton – de annak ismeretében, hogy angolul beszél és kínaiul tanul, felvetődik a kérdés: miért éppen Koppenhágát választotta? „A koronavírus-járvány miatt a Kínába belépés után 21 napot kell karanténban tölteni, ez esetben a két hónapos gyakorlatból nem sok idő telne hasznosan. A hasonlóan magas szintű munkát folytató dániai nagykövetségen viszont kihasználhatok minden percet. Döntésemben a családom és a feleségem is maximálisan támogatott, s ha valóban a nagypolitikában folytatnám az életem, kész követni is engem.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 23-i lapszámában jelent meg.)