Csupasport: Borza Helga 80 kilométert futna a Dolomitokban

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 20:04
Címkék
A terepfutó és Spartan-versenyző kétszer lefutotta a Lavaredo Ultra Trailen a rövidebb távot, de ebben az évben ugrik egy lépcsőfokot.

Borza Helga életében fontos szerepet játszik a sport, azon belül is a terepfutás és a Spartan. Utóbbiban tavaly érte el eddigi legnagyobb eredményét, akkor a svájci Európa-bajnokságon harmadik lett korcsoportjában. Ami a terepfutást illeti, az idén visszatér kedvenc helyszínére a Dolomitokba, és a Lavaredo Ultra Trail 80 kilométeres távján szerepel.

„Hétéves korom óta futok – mondta a Csupasportnak a 26 éves Borza Helga, aki ügyvédjelöltként dolgozik. – Az egész családom sportos, így egészen kiskoromtól egyértelmű volt, hogy az én életemben is jelentős szerepet játszik majd a mozgás. A labdajátékokban ügyetlen voltam, így ezeket már az elején kizártuk. Apukám focizott, a meccsek szünetében mindig a pályán szaladgáltam. Akkor a családommal úgy gondoltuk, a futás passzolna hozzám. Elkezdtem hát futni, s elmondhatom, nagyszerű döntés volt.”

Tizenegy évig versenyszerűen sportolt, ez idő alatt sprinter lett, száz és kétszáz méteren futott, ráadásul nem mindennapi eredményeket ért el. Többször országos bajnoki dobogós helyezést szerzett csapatban, korosztályos bajnok is volt, magas szinten űzte a sportágat. A jogi egyetem mellett aztán nem tudott irányított edzésekre járni, így abbahagyta a versenyzést, ezután a maga kedvéért mozgott. Futógépen kezdett, majd ritkán kimerészkedett az erdőbe is. Érezte a folyamatos fejlődést, majd a tíz kilométer után a következő lépcsőfok a félmaratoni volt. A terepfutás a Spartannal érkezett meg az életébe, elkezdte a kettőt párhuzamosan folytatni.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik