Légfegyveres Eb: ötödik lett a Péni, Mészáros puskás csapat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.03.26. 16:51
null
Mészáros Eszter és Péni István (Fotó: Tumbász Hédi, 2021)
Péni István és Mészáros Eszter a magyar párosok között legelőkelőbb helyen végezve ötödikként zárt a puska vegyes csapat számban a norvégiai Hamarban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon szombaton – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az olimpiai programban is szereplő 10 méteres puskás és pisztolyos számban két-két magyar duó indult. A verseny eredményközlője alapján a puskásoknál a rangsoroló szakaszban Péni és Mészáros kettőse 629 körös összeredménnyel harmadik helyen végzett, és biztosan jutott tovább. Az elődöntőben aztán kvartettjében harmadik helyen zárt 39.5 ponttal egy izraeli és svájci kettős mögött. Így az éremcsatározásokban már nem vehettek részt Péniék, akik az 5. helyen végeztek.

Ugyanebben a számban Vas Péter és Dénes Eszter 621.5 körrel a 25. helyet szerezte meg a 34 csapatos mezőnyben.

A pisztolyosoknál a pénteki egyéni számban bronzérmes Tátrai Miklós, valamint a nőknél hetedik Major Veronika kettőse 571 kört ért el a rangsorolóban, ami a 11. helyhez volt elég, a továbbjutáshoz azonban már nem, ahhoz legalább 573 körre lett volna szükség. A versenyszám másik magyar párosa, Joó Attila és Sike Renáta 561 körrel a 26. lett a 33 kettős között.

A futócél 40 vegyes versenyszámban a férfiaknál – a csütörtökön 30+30-ban bronzérmes – Sike József 378 körrel az ötödik helyen zárt a 11 sportlövőt felvonultató mezőnyben, míg a nőknél Körtvélyessy Gabriella az ötfős mezőnyben lett ötödik 323 körrel.

A norvégiai kontinensviadal záró napján – vasárnap – a női puska csapat számban lesz magyar érdekelt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Dénes Eszter a döntőt célozza meg az Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.17. 07:26

Sílövő-vb: Johannes Thingnes Bö a 22. aranyérmét szerezte meg

Téli sportok
2025.02.16. 17:56

Légfegyveres Eb: tizennyolc magyar szerepel Eszéken

Egyéb egyéni
2025.02.04. 18:46

Péni István és Dénes Eszter nyert a légfegyveres Budapest-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.01. 15:17

Sportlövő Eb-válogató: Pekler Zalán és Mészáros Eszter nyert a puskások között

Egyéb egyéni
2025.01.19. 17:47

Fábián Sára Ráhel és Pálfi Gábor nyerte a sportlövők idei első válogatóját

Egyéb egyéni
2025.01.04. 16:46

Pekler Zalán: Fokozatosan szeretnék visszajutni a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:32

Id. Péni István bekerült a nemzetközi szövetség futócélbizottságába

Egyéb egyéni
2024.12.05. 13:09
Ezek is érdekelhetik