„Soha, sehol, senkinek” – Vitézy László filmrendező és a sport

– Munkásságát tekintve rendezőként, producerként vagy operatőrként olyan filmeket készített a hetvenes-nyolcvanas években, amelyek annyira erős rendszerkritikát fogalmaztak meg a Kádár-rezsimmel szemben, hogy az ember még ma is csodálkozik, miként mehettek át az Aczél György nevével fémjelzett cenzúrán. Mi volt ennek a titka?
– Elsősorban filmrendezőnek vallom magam. A kérdésére egy szóval a válasz: az átveréstechnika. Ám a gyakorlatban jóval többről volt szó. Az átveréstechnika része a figyelemelterelés. Nézték a filmet a korifeusok a stúdióban, azután amikor elemezni kezdték, le-leesett egy-egy tekercs kópia például, s bármilyen furcsa, ez elterelte a figyelmüket.

– Azért az MSZMP-be jelentkező fiatalokról vagy a KISZ-ről szóló Tagfelvétel, illetve Fogadalomtétel éles társadalomkritika.
– Igen, de felvetődött az igény, hogy készüljön munkásfiatalokról vagy értelmiségiekről film, Dárdai Istvánnal, Szalai Györgyivel, Mihályfy Lászlóval akkor készítettük a Nevelésügyi sorozatot is. Vagy ott van a Vörös föld, amelyben egy bányász földet túró disznója bauxitot fordít a felszínre. Az igény alapján forgattuk a filmeket, csak éppen nem idealizáltuk. A Balázs Béla filmstúdió dokumentumfilmeket készített, ezt a szemléletet szerettük volna a televízióban is meghonosítani. A stúdióban engedték a filmkészítést, ám számos esetben előfordult, hogy az alkotásokat nem mutatták be.

– Ez betiltást jelentett?
– Nem feltétlenül, mert a rendszer rájött, hogy a betiltás rangot jelent. Éppen ezért az elhallgatás volt a fegyvere.

– Kellett kompromisszumokat kötni?
– Amikor a filmkészítést elkezdtem, egy fiatal, lendületes csoporthoz tartoztam. Nem mi voltunk a fősodor. Az akkori nagyok dolgozhattak, egyetlen feltétel volt, amit be kellett tartaniuk, hogy 1956-ot és a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását nem érinthetik. És azért lehetett „helyezkedni” is, Kósa Ferenc például Pozsgay Imrével alakított ki nexust, amibe Aczél nemigen avatkozott bele.

– Legutóbbi alkotásainak egyike a 2018-ban vetített A színésznő egy Erdélyből áttelepült színésznő és egy olimpiai bajnok szerelmét állítja a fókuszba, ami nem tetszik a hatalomnak. Bara Margit és Gyarmati Dezső találkozása adta az alkotás apropóját?
– Igen, de hangsúlyozom, ez úgynevezett fikciós film. A dokumentumfilmmel ellentétben nem a valóságot tükrözi, hanem kitalált történetet mesél el. Persze a valóságos elemeket nem hagytam figyelmen kívül, de – ha szabad ezt mondanom – az én verziómat tükrözi. Hozzáteszem, A színésznő kapcsán nem is titkoltam, hogy Bara Margit és Gyarmati Dezső szerelméről van szó.

– Melyik műfajba sorolható legújabb alkotása, Az énekesnő?
– Ugyancsak a fikciós kategóriába: a labdarúgó Szűcs Sándor és a táncdalénekesnő Kovács Erzsi tragikus sorsát dolgozza fel.

– Hogy a sportot kedvelőket is becsalogassa a filmre, miért nem, mondjuk, A futballista és az énekesnő a címe?
– Mert túlmutat a kivégzett újpesti futballista, Szűcs Sándor tragédiáján, az énekesnő három év börtönbüntetés után szabadul és folytathatja karrierjét. A filmet egyébként március végén mutatja be a Duna Televízió.

– A filmbeli énekesnőt Szalkai Valinak, a futballistát Nagy Vincének hívják. Ez is a fikció része?
– Igen, ugyanakkor az ötvenes évek Dózsájának elnöke, Csáki Sándor és a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv a saját nevén szerepel, az ÁVH-s főtiszt pedig beazonosítható, Farkas Mihály.

– A filmben elhangzik, Sebes Gusztáv Lóránt Gyulára, Börzsey Jánosra és Nagy Vincére számít a középhátvédposzton a válogatottban. Köztudott, legjobbjaink külföldön tízszer annyit kereshetnének, ám a politika megtiltja, hogy nyugatra menjenek. Ugyanakkor eltántorítás céljából példát statuál a 19-szeres újpesti válogatottal, hogy a többiek még illegálisan se próbálkozzanak elhagyni az országot. Ráadásul Szűcs válófélben van, szerelme a népszerű énekesnő, Kovács Erzsi. Üzennek neki: „Ha ésszel játszol, játszd ki magad ebből a kapcsolatból!”
– Nem játssza ki magát, sőt, rábeszélik, rendőrfőhadnagyként fegyverrel hagyja el az országot, ami minősített bűncselekménynek bizonyul, ezért kivégzés jár. Az ÁVH-s főtiszt közli Sebessel, beszéljen a válogatottakkal: „Hadd szarjanak be mielőbb!” Egy korábbi megfogalmazás szerint a meggyőzést és a kényszerítést vegyesen kell alkalmazni... Nagy Vincét – Szűcs Sándort – felakasztják, mivel a népi demokrácia és a szocializmus építésének megzavarását még egy válogatott futballistának sem nézik el...

– ...ehhez ideológiát gyártanak a német szociológus, Max Weber Állam, politika, tudomány című művéből idézve.
– Igen, ez is a hatalom rafináltságát fejezi ki. Az énekesnőt börtönbe zárják, az én szimbolikus értelmezésemben nem csupán Szalkai Vali – Kovács Erzsi – sínylődik bezárva, hanem a fél magyar társadalom.

– A film feszes dialógusaiban visszatérően hallani: soha, sehol, senkinek. Vonatkozik ez az elhangzott beszélgetésekre, mi több, mindenre. Van erről tapasztalata?
– Két példát is mondanék: ismertem Lóránt Gyulát, jóban voltunk, még abban is segített, hogy felmentsenek a katonaság alól. Ha megkérték, a salakon körbedekázott egy futballpályát úgy, hogy nem esett le a labda, de arról, mi történt a kulisszák mögött, egy szót sem szólt. Soha, sehol, senkinek! Nekem meggyőződésem, a berni vébédöntőt azért veszítettük el, mert a futballisták tudatába Szűcs Sándor tragédiája is beleégett, amitől a fináléban – három évvel a halála után – sem tudták függetleníteni magukat. Tizennégy éves voltam a döntő idején, már akkor sem hittem el, hogy az NSZK nyolc hármas legyőzése után azért nem nyertünk aranyérmet, mert Puskás nem teljesen egészségesen vállalta a játékot... Vagy itt van az ügynök Novák Dezső és a másik fradista, akiről jelentett, Dalnoki Jenő esete: mindketten ráálltak a beszélgetésre, már szinte kezemben volt a kamera, amikor Jenő meghalt – és néhány évvel később Dezső is. Az élet hozta úgy, hogy soha, sehol, senkinek. Aztán anyagot gyűjtöttem egy kulákokkal kapcsolatos filmhez, de az érintettek fájdalmukban a családtagjaik előtt is elhallgatták, hogy kedvenc lovukat rekvirálták a kommunisták. Tehát: soha, sehol, senkinek! Téglásy Ferenc kollégám készített ezzel a címmel filmdrámát is.

– Szusza Ferenc közbenjárására Puskás Ferenc felkereste Farkas Mihályt, hogy megmentsék a 29 éves Szűcsöt, de már késő volt. Ez a történet nem szerepel a filmben...
– Nem, mert fikciós történet. Én úgy dolgoztam fel, amikor Sebes Gusztáv bemegy az öltözőbe – „hadd szarjanak be mielőbb!” –, a labdarúgók a Himnusz eléneklésével válaszolnak, amelybe végül a szövetségi kapitány is bekapcsolódik. A Himnusz a legemelkedettebb válasz a szörnyű tettre. Az a rész is kimaradt az én értelmezésemben, hogy Kovács Erzsi a börtönben kőművesnek tanult.

– Ha nem is az énekesnő, de egy másik rab öngyilkossági kísérletét megörökíti a film...
– ...el is hangzik a legcinikusabb mondat a börtönőr, Marika elvtársnő szájából: „Ott akarsz megdögleni, ahol én vagyok éber?!” Noha lehet, a mondat ilyen formában nem hangzott el, de ismerve a rendszer cinizmusát, el is hangozhatott volna. Fikció – mert nem gondolhatjuk –, hogy Vali levelet kapott Vincétől a börtönben, mint ahogyan az is, hogy a bíró a jövő ügyészeinek, bíráinak kötelezővé teszi, hogy részt vegyenek a futballista kivégzésén. Ez azt a fajta szemléletet tükrözi, amelyet a jövő generációjába plántáltak, s amely még a rezsimet is túlélte – hogy azt ne mondjam, egészen napjainkig. A másik oldalról a Szűcshöz hasonlóan a honvédségnél rangban lévő, 1956 után emigráló Puskás Ferenc zsigeri félelmét is említhetném a hazajöveteltől. Évtizedek múlva is rettegett, hogy elítélik.

– A Nagy Vincét alakító Herczegh Péter szinte megszólalásig hasonlít Kocsis Sándorra.
– Nem véletlenül, Kocka kedvenc futballistám volt, akkor kezdtem meccsekre járni, amikor a Fradi még ÉDOSZ volt, aztán Kocsist átvezényelték a Honvédba. Régi adósságomat róttam le: futballról készítettem filmet úgy, hogy a képkockákon nem rúgnak labdába.

– Milyen tervei vannak a jövőre?
– Nem tervezek, nem akarok nevetségessé válni, hogy én tervezek Isten helyett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 5-i lapszámában jelent meg.)