Triatlon: Bicsák Bence magát is meglepte a bronzéremmel

Vágólapra másolva!
2021.11.10. 12:30
null
Bicsák Bence meglepődött a bronzérmen (Fotó: AFP)
Magát is meglepte múlt heti teljesítményével Bicsák Bence, aki pénteken bronzérmet nyert a triatlonos világbajnoki sorozat Abu-Dzabiban rendezett versenyén.

 

A tokiói olimpián a minden idők legjobb magyar sportági eredményének számító hetedik helyet elérő pécsi versenyző az M1 aktuális csatornának beszélt a harmadik hely megszerzésének előzményeiről és körülményeiről, hangsúlyozva, hogy egy nehéz év végén sikerült jó eredménnyel zárnia.

„Nekem ez a bronzérem most nagy meglepetés volt, mert idén nem voltam jó formában. Egyedül az olimpián tudtam kihozni magamból a maximumot – jegyezte meg a 26 éves sportoló. – Nem is volt tétje számomra a versenynek, igazából már annak is örültem, hogy el tudtam indulni a sérülésem után. Keveset is tudtam készülni, ezért sem tudtam mire számítsak, de az, hogy pihentebb voltam most, mint bármikor, ilyen eredményhez vezetett.”

Bicsáknak már az úszás is jól sikerült a sprinttávú viadalon (750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás, 5 kilométer futás), a 15. hely környékén ért partra, majd kerékpározásban az első boly kettészakadása után egyedül ért fel a legjobbakra, futásban pedig egészen kiválóan teljesített, s végül a harmadik pozícióban ért célba.

„Igazából mindent kihoztam belőle, ennél több nem volt bennem” – összegzett Bicsák, aki szavai szerint hosszú idő után először élvezte a versenyzést.

A zalaegerszegi születésű sportoló arról is beszélt, hogy az olimpiai hetedik hely és a mostani bronzérem ellenére nem ez volt számára az áttörést jelentő esztendő, hanem a 2019-es, amikor berobbant a legjobbak közé. Idén mások és saját maga részéről is elvárás volt, hogy bizonyítsa: a világelithez tartozik. Szerinte éppen az jelentette az egyik nehézséget, hogy ennek az elvárásnak megfeleljen, de mostanra már megtanulta ezt kezelni.

A közeljövővel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a következő szezon csak április végén kezdődik majd, ami abból a szempontból kedvező számára, hogy ki tudja magát rendesen pihenni, mert jelenleg fizikálisan és mentálisan is nagyon kimerült az elmúlt öt év sűrű programja után.

Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
2025.07.13. 10:38
Ezek is érdekelhetik