Sakk: a férfiak bravúros döntetlent játszottak a csapat Eb-n

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.15. 20:53
null
Gledura eddig szenzációs teljesítményt nyújt (Fotó: Wikipedia)
A magyar férfiválogatott döntetlent játszott Azerbajdzsánnal, míg a női  csapat simán megverte az északmacedónokat a szlovéniai Terme Catezban zajló 23. csapat Európa-bajnokságon.

A kontinenstornán a nyílt versenyben csak két csapat maradt százszázalékos a 3. forduló után: a magyar és az azeri. Így tehát e két együttes összecsapása igazi rangadó volt, noha az azeriek sokkal esélyesebbnek számítottak az értékszámok alapján.

Az első három körben győztes férfi együttesből Erdős Viktor világossal, Berkes Ferenc sötéttel remizett, Bánusz Tamás kikapott világossal, míg Gledura Benjámin győzött sötéttel. Gledura teljesítménye egészen elképesztő, hiszen mind a négy partiját megnyerte a kontinensbajnokságon! Eddig egyértelműen ő a magyar válogatott legjobbja.

A nők – egy győzelem, egy vereség és egy döntetlen után – mind a négy partit nyerve hozták az Észak-Macedónia elleni párharcot.

A kontinensviadal kilencfordulós, a mérkőzések minden játéknapon 15 órakor kezdődnek.

Az ötödik körben kedden a nyílt tornán Spanyolország, a nőknél Szlovákia lesz az ellenfél.

SAKK, CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG
4. FORDULÓ
NYÍLT TORNA
Magyarország–Azerbajdzsán 2:2

Erdős Viktor (2615 Élő-pont)–Sahrijar Mamedjarov (2765) döntetlen
Berkes Ferenc (2676)–Tejmur Radzsabov (2763) döntetlen
Bánusz Tamás (2607)–Rauf Mamedov (2673) 0:1
Gledura Benjámin (2635)–Gadir Guszejnov (2665) 1:0
Az állás: 1. Azerbajdzsán 7 pont (44.5 Sonneborb-Berger-pont), 2. Magyarország 7 (41), 3. Oroszország 7 (36.5), 4. Spanyolország 6 (36), 5. Ukrajna 6 (32), 6. Franciaország 6 (30.5), 7. Hollandia 6 (30, 10.5 táblapont), 8. Grúzia 6 (30, 9.5).

NŐK
Észak-Macedónia–Magyarország 0:4

Monika Sztojkovszka (2066)–Gara Tícia (2331) 0:1
Szanja Trajkovszka (1960)–Gaál Zsóka (2336) 0:1
Dragana Nikolovszka (1877)–Terbe Julianna (2318) 0:1
Ivana Manova (1809)–Mihók-Juhász Barbara (2258) 0:1
Az állás: 1. Oroszország 8 (48), 2. Olaszország 7 (38), 3. Grúzia 6 (41), 4. Azerbajdzsán 6 (38), 5. Örményország 6 (34.5), 6. Ukrajna 6 (30.5), 7. Görögország 6 (24.5), 8. Lengyelország 5 (42)

Legfrissebb hírek

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09

Sakk: Rapport 23 lépésben nyert Carlsen ellen a rapid csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.08.02. 19:40

Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.30. 18:10

Sakk: Dudin Gleb a 16., kazah és indiai arany az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2024.06.15. 08:57

Rapport Richárd veretlenül hatodik a taskenti sakktornán

Egyéb egyéni
2024.06.14. 18:52

Sakk: Vajda Szidónia és Kozák Ádám a bajnok

Egyéb egyéni
2024.06.02. 16:32

Áldozat egy vezérért – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.06.01. 23:49

Gledura Benjámin egy partit sem veszített a sakk Sardzsa Openen

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:33
Ezek is érdekelhetik