Gyász: elhunyt Shawn Rhoden testépítő, a 2018-as Mr. Olympia

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.06. 21:57
null
Shawn Rhoden 2018-ban (Fotó: AFP)
Szombaton váratlanul, 46 éves korában elhunyt napjaink egyik legjobb testépítője, az amerikai Shawn Rhoden – írja a csupasport.hu.

A Jamaicában született Shawn Roden ígéretes focistának indult, miután családjával az Egyesült Államokba költöztek, majd 1992-ben a testépítés felé fordult, de amatőr pályafutását sérülések és alkoholizmusa hátráltatta, amelyet édesapja halála okozott.

Végül felállt a gödörből, és 2010-ben profi testépítőnek állt, 2011-tól pedig minden évben indult a sportág legrangosabb versenyén, a Mr. Olympián, amelyen az évek alatt a dobogó mindhárom fokán állt már.

Végül a valaha volt legidősebb bajnokként, 43 évesen és öt hónaposan, 2018-ban ő lett az új Mr. Olympia – írja a csupasport.hu.

Roden bírósági tárgyalása miatt nem tudott indulni a 2020-as Mr. Olympián, de a hírek szerint óriási elánnal készült a 2021-es versenyre.

Mindössze 46 évesen, tragikus hirtelenséggel, a hírek szerint szívinfarktusban vesztette életét. Halála mélyen megrázta a sportágat és a rajongókat.

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
2025.07.17. 14:17
Ezek is érdekelhetik