Lósport: eseménydús nappal indult a Nemzeti Vágta

TÓTH MÁRTONTÓTH MÁRTON
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 09:30
null
Hatvan indulóból a rendkívül látványos tizenkét előfutam után <strong>a legjobb huszonöt jutott a vasárnapi középdöntőbe</strong> (Fotó: Nemzeti Vágta)
A 14. Nemzeti Vágta első napján a színes program közepette lefutották a 12 előfutamot, és így kialakult a 25 fős középdöntő mezőnye.

 

A hatvan részt vevő település képviselői ünnepélyesen vonultak be az eskütételre (MTI/Kovács Tamás)
A hatvan részt vevő település képviselői ünnepélyesen vonultak be az eskütételre (MTI/Kovács Tamás)

Ünnepélyes megnyitóval vette hivatalosan is kezdetét szombat délben a Hősök terén a 14. Nemzeti Vágta. Az unikális rendezvény egyik sajátossága, hogy minden évben más történelmi személynek állít emléket. Az elmúlt 13 év után idén először nem legendás férfi huszárok és katonák kerültek a középpontba, hanem egy női ikerpár, Zichy Antónia és Karolina, akik a honvédség első alakulatainak zászlóanyái voltak; ők adták a nemzetet és az érte küzdőket jelképező zászlókat a hősök kezébe. Előbbire gróf Batthyány Lajos feleségeként is emlékezhetünk.

A nap folyamán 60 indulóval lebonyolították a 12 előfutamot, és a győztesek mellett a 13 legjobb idővel teljesítő lovas jutott be a vasárnapi középdöntő öt futamának egyikébe, ahonnan csak a futamgyőztesek kerülhetnek a fináléba. Emellett a kishuszárvágta, a fogatvágta, a kocsitoló verseny és a méneshajtás szépségeiben is gyönyörködhettek az esemény nézői.

Székely Tibor, a vágta főkapitánya újjászületésnek titulálta a nagyszabású eseményt (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Székely Tibor, a vágta főkapitánya újjászületésnek titulálta a nagyszabású eseményt (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Ágyúlövéssel nyitották meg a 14. Nemzeti Vágtát (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Ágyúlövéssel nyitották meg a 14. Nemzeti Vágtát (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Legfrissebb hírek

A buli az idén is a Kincsem Parkban kezdődik!

Egyéb egyéni
2024.12.31. 07:27

Bravúros magyar ötödik hely az év utolsó, kiemelt díjugrató versenyén

Egyéb egyéni
2024.12.30. 17:55

Nemzeti Vágta: Galaxy ismét verhetetlen volt, Decs lovasa győzött

Egyéb egyéni
2024.10.06. 20:03

Izgalmakból nem volt hiány a Nemzeti Vágta előfutamai során

Egyéb egyéni
2024.10.05. 22:05

Nyeregbe, vidék! Szilvásváradot is meghódította a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2024.10.05. 11:06

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2024.09.24. 13:31

Cseh győzelem a galoppversenyen a Kincsem Díjért

Egyéb egyéni
2024.09.08. 18:44

Utolsó napjához érkezett a négyesfogathajtó-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.09.08. 12:39
Ezek is érdekelhetik