Triatlon: minden idők legjobb női eredménye Hamburgban!

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2021.09.18. 18:11
null
Bragmayer Zsanett óriási bravúrt ért el (Fotó: Dömötör Csaba, 2020)
A magyar triatlonsport legjobb női világbajnoki futameredményét érte el Bragmayer Zsanett Hamburgban. Az olimpiai 12. helyezett újbudai versenyző a szombati viadalon a német Laura Lindemann, az új-zélandi Nicole van der Kaay és az amerikai Summer Rappaport mögött a negyedik helyen zárt, korábban ennél jobb teljesítményre csak Bicsák Bence volt képes, aki a 2019-es jokohamai futamon bronzérmes lett.

Kuttor Csaba tanítványa csak 17 másodperccel maradt el a versenyt megnyerő, világranglista 4. német Laura Lindemanntól és végig versenyben volt a dobogóért. Hogy ez a siker még az olimpia lendületéből jött össze vagy külön formát időzített Hamburgra a versenyző?

„Bárcsak azt mondhatnám, hogy az olimpia lendületéből, de azóta másfél hónap eltelt már. Tokió után kidurrantam, s úgy kezdtük újra a felkészülést, hogy kisebb intenzitású edzéseket, versenyeket csináltunk meg, de igazából lelkileg nem tudtam úgy megfeszülni, mint az olimpiai felkészülés során. Aztán vettem egy nagy levegőt és az elmúlt két hétben elkezdtem normálisan edzeni, és most a hamburgi rajt előtt azt éreztem, futásban elképesztő állapotban vagyok. Ez volt az a rész, amit nagyon vártam már és nagyon jól sikerült a versenyen. Boldog vagyok, hogy minden idők legjobb magyar női eredményét értem el a világbajnoki futamon, titkon reméltem, hogy az új-zélandi lány visszaesik és a dobogó is összejön, de erre még várnom kell” – mondta Bragmayer Zsanett, aki a másfél hónap múlva esedékes abu-dzabi futamon szintén rajthoz áll.

A férfiaknál is volt kiért szorítani, az egyre jobb formába lendülő székesfehérvári Dévay Márk a 19. helyen zárt a versenyen.

VILÁGBAJNOKI FUTAM, HAMBURG
Nők:
1. Laura Lindemann (német) 58:17, 2. Van der Kaay (új-zélandi) 58:21, 3. Rappaport (amerikai) 58:26, 4. Bragmayer Zsanett (magyar) 58:34

Férfiak: 1. Tim Hellwig (német) 53:08, 2. Georgenthum (francia) 53:08, 3. Bergere (francia) 53:09, ...19. Dévay Márk (magyar) 53:49

Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
2025.07.13. 10:38
Ezek is érdekelhetik