Az ő csapatában senki sem akar lazsálni – Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem új rektora

I.
A kisebbik Sterbenz, egykori válogatott kosárlabdázó, a női válogatott volt szövetségi kapitánya (2004–2006), a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége korábbi főtitkára (2007–2013), nős (felesége a korábbi válogatott kosárlabdázó, a Florida International Universityn végző Nagy Viktória), három lány édesapja

Szerencsénk volt, a nyár utolsó napján ücsöröghettünk a kertben, a madarak énekét hallgatva a diófa alatt, csupán néhány száz méterre Óbuda egyik forgalmas főútjától. Az udvaron kosárlabdapalánk, előtte műanyag borítású pálya, a labdapattogást foltos kutyus üdvözli csaholással, ütemes ugrálással.

„Angolosan Faulty a neve, hiszen terrier és pointer ősei is voltak. Ha van ilyen, ő a pandémia nyertese. Amíg home office-ban dolgoztunk, sokat futottam vele, pontosabban ő velem, s kiderült, hogy a baseball a sportága. Mert a hazafutás nagymestere, mindig jóval előttem ért haza.”

Amint Faulty engedi, letelepszünk a mediterrán hangulatú kőpadokra, az asztalon pihenő sakktábla és színes, angol nyelvű magazinok mellé. „A New in Chess a világ legjobb sakktémájú folyóirata, belőle szoktam játszmákat elemezni, ha éppen nincsenek itthon a lányok. Juditnak is van benne sorozata – mármint Polgár Juditnak, aki tavaly lett a Testnevelési Egyetem díszdoktora. A sakkozás nekem való sportág, hiszen világ életemben stratégiával és taktikával foglalkoztam. A sakkszövetségben is elnökségi tag vagyok, az egyetemen pedig létrehoztuk a szellemi sportok kutatóközpontját.”

A lányok, akik éppen nincsenek itthon, de a fotózás kedvéért nagyon várjuk őket haza az edzésükről, a 14 éves Dóra – őt mindenki Boncinak hívja –, a 12 esztendős Anna és a kereken tíz Viki, sakkoznak is, de főként kosárlabdáznak. Ahogyan kosárlabdázott az édesapjuk és az édesanyjuk. „És az anyósom és az apósom is, ők a KSI-ben játszottak. Nyilván elfogult vagyok, de szerintem a mi sportágunk a legjobb a világon. Felkészít az életre is, arra, hogyan oldj meg feladatokat csapatmunkával, miként dolgozz a munkahelyeden, és ha rossz labdát kapsz, azonnal jelezd, hogyan szeretnéd másként, ne halogasd a problémakezelést és -megoldást. A kosárlabdapályán nem csak részfeladatokat végzel, mert mindenki támad és mindenki védekezik, s a meccset nem 1–0-ra akarjuk megnyerni, hanem 110–70-re – támadni kell, mert csak védekezéssel nem lehet győzni.”

És e mondatokat gyakorlatilag székfoglalónak is tekinthetjük, egyfajta bátor és elkötelezett rektori stratégiának. De mitől lett ennek a családnak az alfája és az ómegája éppen a kosárlabda?
„Édesapám focizott, de nekem azért volt természetes, hogy kosarazni kezdek, mert a bátyám erre a sportágra váltott. Egyébként most is őt követem: kéthetente sporttörténetet oktat a Testnevelési Egyetemen, az övé után kezdődik az én órám, s tapasztalom, milyen magasra teszi a lécet...”

A négy évvel idősebb fivér, Sterbenz László maga is kiváló kosárlabdázó, majd edző lett, női vonalon bajnok és kupagyőztes a Sopron Basket együttesével, jelenleg a Soproni KC férficsapatának szakmai igazgatója. Ő az ELTE bölcsészettudományi karán végzett történelem szakon, s a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola igazgatója.

Hozzá hasonlóan, sportban és tanulásban sikeres utat járt be Tamás is: volt élvonalbeli kosárlabdázó, válogatott játékos, edző, a utánpótlás válogatottak vezetőedzője, a női válogatott szövetségi kapitánya, a szövetség főtitkára, valamint matematikatanár, okleveles közgazdász, a közgazdaság-tudományok doktora, egyetemi tanársegéd, adjunktus, docens, tanszékvezető, általános rektorhelyettes, s a köztársasági elnök hétfői jóváhagyása után rektor.

Hogy mennyire volt ez a felfelé vezető út egyenes és tudatos? Vagy elágazhatott volna többször is másfelé?

„Szerencsés volt. A tanulás, a tanítás, valamint a sportolás, az edzősködés mindig egymás mellett, párhuzamosan futott. Amikor sportolóként vagy edzőként váltanom kellett, rendre azt a lehetőséget választottam, noha anyagilag nem az tűnt a legkecsegtetőbbnek, amelyik a tanulás, tanítás terén is esélyt kínált. Sopronból a tanulás miatt mentem el Körmendre, abban az idényben, amelyben a város férficsapata – első vidéki klubként – 1986–1987-ben megnyerte a bajnokságot. Így az első hivatalos mérkőzésem 1987 őszén a Limassol elleni BEK-találkozó volt... A váltásaim többnyire bejöttek, amikor például SMAFC edzője lettem, s feljutottunk az NB I/A-ba, a soproni egyetemistákkal a 2000–2001-es idény elején megvertük az előző évad első két helyezettjét, az Albacompot és a Szolnokot. Ott kapcsolódtam be az egyetemi oktatásba, ott doktoráltam közgazdaságtanból, és lett a sajátom az a gondolkodásmód, amiből ma is profitálok, a racionális döntések korlátainak vizsgálata és a döntéshozatal fejlesztése. De amikor legutóbb profi edző voltam, 2002-ben a Debreceni Vadkakasok férficsapatánál, és döntenem kellett, nem az anyagilag legtöbbet kínáló opciót választottam, hanem a BEAC női együttesét, amelyet két évig edzettem, s így kerülhettem a Testnevelési Főiskolára... És óriási előnyt jelent, hogy ennyi oldalról megismertem a kosárlabdasport világát: voltam játékos kis és nagy klubnál, aztán edző, szövetségi főtitkár, akkor, amikor igazán balhés időszakot éltünk át, amikor még nem volt tao és amikor már a pénzügyi háttér megsokszorozódott. Közvetlen tudást szereztem menedzsmentről, szervezetek működtetéséről, s már van hétéves felsőoktatási vezetői tapasztalatom is – sportos közegből, ami azért fontos, mert a sportemberek általában nem értik félre egymást.”

És mindazt a tudást, amit a sportágban és vele párhuzamosan az oktatásban összegyűjtött, kész a Testnevelési Egyetem szolgálatába állítani.

„Az egyetemen millió dolgot úgy csinálok, mint egy edző. Nem nekem kell a legjobb oktatónak vagy kutatónak lenni, de meg kell teremtenem azokat a körülményeket, hogy a munkatársaim válhassanak a legjobb oktatókká és kutatókká. A munkahelyemen, amelyen arra készülünk, hogy a világban még elismertebbé tegyük az egyetemet, olyanok a napjaink, mintha sportolnánk, s az edzéseken nem lehet lazsálni. És egy ilyen csapatban még én sem szeretnék lazsálni! Bár a közgazdaságtan azt tanítja, hogy nekem az az ideális, ha mindenki más dolgozik, én meg élvezem a hasznát, most az egyetemen olyan csapatot akarok felépíteni, amelyben mindenki azt érzi, hogy az ő munkája fontos és hasznos, és egyáltalán nem akar semmit ellazsálni.”

II.
Dr. habil. Sterbenz Tamás, 2009-től a Testnevelési Egyetem docense, 2011-től a sportmenedzsment és rekreáció tanszék vezetője, 2014-től általános rektorhelyettes, a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatója, 2021. augusztus 25-én a szenátus a TE rektorának jelölte, a szakmai javaslatot a kuratórium elfogadta, s a köztársasági elnöknek kinevezésre felterjesztette (Áder János várhatóan hétfőn jóvá is hagyja)

„Még meglepődöm, ha valaki rektor úrnak szólít. Fel sem fogom. Nem szoktam reagálni rá. Gyakran mondják, hogy akkor ezt elküldöm a rektor úrnak, én meg csak nyugtázom, hogy jó, küldd el neki is... 2014 óta voltam általános rektorhelyettes, és bár egyáltalán nem automatikus, hogy azután a helyettes előrelép, a rektor úr  (Mocsai Lajos, aki augusztus elsejétől a TE-t fenntartó, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnöke) is az utódját nevelgette bennem. Az elmúlt hét évben megismerhettek, a nagy többség elfogadta a vezetési stílusomat, láthatta a folytonosságot, hogy azonos irányba mennénk tovább, csak kissé más hangsúlyokkal. Érezhettem, hogy megvan a bizalom az egyetemtől, a szenátus tagjaitól és a jelölésemet egyhangúlag elfogadó kuratóriumtól. Mocsai elnök úrral közel áll egymáshoz a gondolkodásunk, de nem egyezik meg teljesen – ahogyan a kézilabdát és a kosárlabdát sem tévesztjük össze.”

Az 53 éves új rektorra pedig minden bizonnyal élete legnehezebb feladata vár, hiszen a legtöbb hazai felsőoktatási intézményhez hasonlóan, a Testnevelési Egyetem is a modellváltás közepén jár.

„Olyan volt az utolsó hét év állami fenntartású egyetemként, mint amikor a Formula–1 mezőnye a safety car mögött köröz. Már kiment előlünk a biztonsági autó, s az öt, sporthoz értő tagból álló kuratórium felel értünk, mi pedig maximális sebességre kapcsolhatunk, hogy versenyezhessünk a többi egyetemmel, amely hasonló sportképzést kínál. Persze például Pécs, Szeged, Debrecen nagy előnye, hogy ott orvostudományi képzés is van, de mi nem csupán oktatni akarunk, gyakorlatot is adunk – a cél, hogy az oktatóinknak legyen sportkapcsolatuk egy klubbal, a válogatottal, és jól meg tudjanak élni a munkájukból. Mert most azt tapasztaljuk, hogy azon vállalkozások és különféle szolgáltatók mögött, amelyekkel fel kellene vennünk a versenyt, gyakran TE-s tudás van. Manapság ha valamely szövetségnek vagy a MOB-nak szüksége van valamire, ezeket a szolgáltatókat hívja, s nem a Testnevelési Egyetemet. Be kell szállnunk a versenybe vállalkozó felsőoktatási intézményként. Nagy ugrás lesz, az biztos. Küldetésünk továbbra is a testnevelőtanár-képzés, de 2022 őszétől a maihoz képest kétszer annyi szakra várjuk a hallgatókat alap- és mesterképzésben. Van csaknem százéves hagyományunk és van egy nagy ívű víziónk, amit elsősorban elnök úr képvisel, én pedig próbálom a következő öt-tíz évben praktikus lépésekben haladva megvalósítani.”

Hogy mit jelent ez konkrétabban, és mivel lenne elégedett, mondjuk, a rektori ciklusa első öt évének végére?

„Olyan hallgatókkal, akik felkészültnek látják magukat a sportpiacon, olyan munkatársakkal, akik az egyetemen belül találják meg az egyéni és közös szakmai boldogulásukat, és olyan egyetemmel, amely a világ sportjában ismert és elismert intézmény.”

Az intézmény, amelyet a hozzám hasonló régi motorosok még mindig TF-nek, vagyis főiskolának hívnak, s 2014. szeptember elsejétől újra egyetem, 2025-ben ünnepli alapítása 100. évfordulóját. Addigra pedig már valószínűleg Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lesz a megnevezése.

„A szenátus már jóváhagyta, a parlamentnek még el kell fogadnia. A magyar előtag elsősorban külföldön fontos, hogy azonosítsuk magunkat, és persze itthon ezzel is mutatjuk az elkötelezettségünket, hogy elsősorban a Kárpát-medencének képezünk szakembereket. De szeretnénk, ha 2025-re a külföldi hallgatóink aránya elérné a tíz százalékot. Őket is vonzhatja a sporttudományos képzés, például a sportszervező, sportmenedzser, mentáltréner, kineziológiai, dietetikus, négy-öt alap- és nyolc mesterszakon. A világban az edzőképzésünk a legismertebb, a leggyakorlatiasabb hátterű, erős csapat. Tanszékvezetőink közül ott volt a tokiói olimpián Sós Csaba az úszókkal – a paralimpián Szalma László az atlétákkal és Lénárt Ágota sportpszichológusként –, az egyetemi docens Kalmár Zsuzsa pedig a tornászokkal. A Sportági Intézet a lelke a Testnevelési Egyetemnek, nem véletlen, hogy campusfejlesztés keretében ez költözött be a történelmi múltú épületbe.”

Amely körül gyakorlatilag megújul minden. A főváros legnagyobb volumenű campusfejlesztése keretében a Csörsz utca és Alkotás utca körülölelte területen többek között sportcsarnok, atlétikai, futball-, műfüves futball- és teniszpálya épül, 50 méteres uszodával, lőtérrel, vívóteremmel, kollégiummal és sportszállóval.

„Az atlétikai csarnokunk 2015-ben égett le, s az a tervünk, hogy 2023-ban már az új multifunkcionális csarnokban játszhassa mérkőzéseit női kosárlabdacsapatunk, amely a TFSE két élvonalbeli együttesének egyike a futsal mellett. Rájuk különösen büszke vagyok, hiszen a TFSE-MTK edzői és játékosai is döntően a hallgatóink közül kerültek ki – csupán három légiósunk, két amerikai és egy román csapattagunk van –, s a kosárlabda különben is hagyományos egyetemi sportág. Ehhez kapcsolódó célunk, hogy az élsport térjen vissza a TE keretein belülre, legyenek élsportolóink, a hallgatóink átélhessék a gyakorlati élményt. Úgy gondolom, ha valaki nem éli át, mit jelent az élsport, akkor hogyan várjuk el tőle, hogy később edzőként tudja, mire készíti fel a tanítványát.”

Évtizedekkel korábban szokás volt, hogy a felsőoktatásba felvett versenyzőt az egyetem vagy főiskola egyesülete azonnal „átigazolta” korábbi klubjától, s a tanintézmény színeiben sportolt tovább. Már régóta nem ez a helyzet...

„Manapság egy NB II-es, NB III-as játékos is úgy véli, hiába tanul nálunk, más klubban több juttatást kap. De azért szerzett érmet Tokióban is hallgatónk, igaz, a vízilabdázó Keszthelyi-Nagy Rita vagy a cselgáncsozó Tóth Krisztián nem a TFSE versenyzője. Viszont az atléta Ekler Luca igen, Szalma László tanítványa távolugrásban nyert, s lett az első paralimpiai bajnokunk.”

Rektori ténykedése első felét tehát akárhonnan is nézzük, a campusfejlesztés határozza meg. A következő két év lesz a legnehezebb, mert az egyetemnek városszerte sportfelületet kell bérelnie, hogy legyen hol megtartania a gyakorlati órákat... S hogy aztán világszínvonalú körülmények közé várhassa a magyar és a külföldi hallgatókat.

„El szeretnénk érni, hogy a sportági nemzetközi szövetségek a Testnevelési Egyetemen tartsák az edzőképző programjaikat, például úszásban, vívásban, kajak-kenuban, vízilabdában, kézilabdában, cselgáncsban, sakkban, vagyis a magyar sikersportágakban, hiszen ezekben a mi tudásunk vonzó hangzású. Ezért a kiváló infrastruktúra fontos, de nem a legfontosabb, hiszen mégiscsak a szaktudás, az elkötelezettség teszi az oktatásunkat világszínvonalúvá, a fiatal oktatók, kutatók kinevelése, leigazolása, a sztárjaink menedzselése. Mert vannak sztárjaink: az első az elnökünk, Mocsai Lajos, aztán például Sós Csaba professzor, akinek minden szavából érzed, a kisujjában van az úszás, imádják a hallgatók, vagy a kutatók közül Radák Zsolt, a Molekuláris Edzésélettani Kutató Központ igazgatója, akit a világ vezető sporttudósai között tudhatunk.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 25-i lapszámában jelent meg.)