„Isten a testet is komolyan veszi” – Németh Norbert atya és a sport

– A labdarúgó Európa-bajnokság nulladik eseményeként a római nyitó mérkőzés előestéjén Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke látogatást tett a Vatikánban Ferenc pápánál. Mi volt a találkozó jelképes üzenete?
– Nekem eszembe juttatta a kosárlabdában ismert szabályt, amely szerint a labdát csupán azután lehet játékba hozni, hogy a játékvezető megérintette. Kicsit olyan, mintha a pápától érkezett volna a labda. Ferenc pápa többször hangsúlyozta, hogy a sport az emberért van, jó értelemben gyönyörködtet, élményt ad, összhangban a kereszténység kétezer éves tanításával.

– Milyen aktualitást lehet kiolvasni a keresztény tanításból egy futball Eb apropóján?
– Például azt, hogy a téves elképzeléssel ellentétben, Isten a testet komolyan veszi, ezért is testesült meg Krisztusban, vett fel emberi természetet. Az egyház nem értékeli le a testet, éppen ellenkezőleg, védi, a fogantatás pillanatától egészen a halálig. Ezt fejezzük ki, amikor azt mondjuk, hogy a test a lélek temploma. Az UEFA-elnök vatikáni látogatásának nem minden részlete jelent meg a sajtóban, így az sem, hogy Ferenc pápa szájából elhangzott: az az ösztönzés, amit a futball adhat a társadalomnak és az az alaphelyzet, hogy az ember egyéni képességeit a csapat javára használja, önmagában is tanító jellegű üzenet.

– „Az atlétikai csapat vatikáni jelenlétével igyekszik tanúskodni a sport evangéliumi szellemiségéről” – fogalmazott Ferenc pápa a vatikáni atlétikai szervezetről, a 2019-ben megalapított Athletica Vaticaná­ról a La Gazzetta dello Sportnak adott idén januári interjújában. Mit jelent az idézett megfogalmazás?

– Nálunk a verseny középpontjában nem a teljesítmény áll, és azt sem állítjuk, hogy csak a részvétel a fontos, mi az egész embert igyekszünk belevinni a sportba. Úgy futunk, hogy abban a futásban benne van a lelkünk is. Szentmisével kezdjük a versenyt, közösen imádkozunk, például a versenytársainkért. Nekünk minden verseny a közösség ünnepe.

– Ha már szóba hozta a verseny előtti imát, hadd tegyem fel a furcsa kérdést, amelyről a 2018-as oroszországi világbajnokság idején Nyizsnyij Novgorodban az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház pópájával is beszélgettem: vajon belenyúlhat-e Isten a meccsbe? Vagy másként fogalmazva: mit szóljon a vesztes csapat játékosa, ha a győztes futballista Isten segítségét emlegeti a lefújás után?
– Ez nem jó kérdés, legalábbis nem lehet rá jól válaszolni. Isten nem áll be a tizenegy futballista közé, neki értelmezhetetlen beavatkozás lenne bármelyik felet támogatni. Viszont jelen lehet olyan értelemben, hogy a mérkőzés élménnyé váljon, végeredménytől függetlenül. Gondoljunk például a magyar–portugál Eb-meccsre! Kikaptunk ugyan három-nullára, sokaknak mégis lelket erősítő este volt, hiszen látták, ahogyan nyolcvannégy percig kiválóan tartja magát a válogatott. Brazíliában és a dél-európai országokban bevett szokás, hogy a labdarúgó pályára lépés előtt keresztet vet. Bár a gesztus sok esetben inkább afféle kabalának tűnik, fontosnak gondolom, hogy megjelenik így egy egyértelmű keresztény szimbólum, amely ráadásul éppen azt erősíti, amiért az Athletica Vaticanánál a verseny előtti szentmise is meghatározó: jelzi, hogy lényeges tevékenységeinket imával, Istenhez fordulva kezdjük.

– Ki lehet a vatikáni atlétikai válogatott versenyzője?
– Bárki, aki vatikáni állampolgár, vatikáni alkalmazott vagy pápai intézményben dolgozik, amilyen például az általam vezetett Pápai Magyar Intézet. A legtöbben papok, szerzetesek, de vannak a versenyzőink között svájci gárdisták, hentesek, sofőrök, tiszteletbeli tagként muszlim vallású is. A szervezet néhány hónappal azután alakult meg, hogy 2018-ban megkaptam rektori kinevezésemet, rendszeres futóként örömmel csatlakoztam hozzá. Szervezetileg önállóan működünk, azonban szimbiózisban az Olasz Atlétikai Szövetséggel, tagjaink száma több mint kétszáz. Noha én nem szeretem igazán a versenyeket, érthető elvárás, hogy időről időre részt kell venni rajtuk, a nemzetközi események, így a Ladispoliban vagy Valenciában rendezett futás nekem is emlékezetes élményként maradt meg.

– Gyakran fut?

– Mindennap. Húsz éve szenteltek pappá, azóta mindig igyekszem alkalmat találni egy-egy nap során a nyolc-tíz kilométeres távom lefutására, ez nekem építő tevékenység. Ilyenkor imádkozom, többnyire rózsafüzért mondok, egy-egy tizedet azokért, akiknek a sorsát a szívemen viselem. Futás közben rendezem a gondolataimat, felkészülök fejben egy-egy prédikációra, esetleg kitalálom, miként ösztönözhetném szellemileg vagy lelkileg a Pápai Magyar Intézet posztgraduális képzésében részt vevő, rám bízott ösztöndíjas papokat. Mellesleg az ember kocogás közben közelebb kerül a természethez, az időjáráshoz, megismeri, milyen futni hajnali záporban vagy naplementében, rekkenő hőségben vagy sálban-sapkában, fagyos hidegben. Ideális a futóút Rómában a Tevere folyó partján, de a legkedvesebb terepem a Villa Doria Pamphilj kertje, a város legnagyobb nyilvános parkja, itt fixen tíz kilométert teszek meg. Az évek során rájöttem, hogy ez az én távom. Korábban lelkiatyám, Miszori Zoltán ösztönzésére kétszer is megpróbálkoztam a maratonival, de végül egyiket sem sikerült teljesítenem – először belázasodtam, másodszor megsérültem. Zoltán atya figyelmeztetett a rendszeres mozgás jelentőségére, tőle tanultam meg, hogy a sport modern aszkézis, amely a lélek egészségét is segít megőrizni. Vele jártuk végig a 2200 kilométeres Szent Márton zarándokutat Szombathelytől Tours-ig biciklivel.

– Kevés papot látunk sportolni. Törvényszerű ez?
– Leterhelt a papságunk, rengeteg a feladat. Ám talán magyarázatot jelent az is, hogy a mai ember hajlamos szellemileg teljesen kizsigerelni magát, miközben testileg nem fárad el. Ebben azért látok nagy veszélyt, mert az igazi szellemi összpontosításhoz, figyelemhez és frissességhez szükség van a test edzettségére is.

– Néhány évvel ezelőtt találkoztam a Velencei-tó partján egy nemzetközi futballtornán a Svájci Gárda futballcsapatával. Pezseg a futballélet a Vatikánban?
– A legismertebb szereplő valóban az említett csapat – a svájci gárdistákról tudni kell, hogy rendkívül sokoldalúak, a fizikai követelmények mellett széles körű zenei és tudományos műveltséggel kell rendelkezniük. Ebbe a profilba illeszkedik a futball is, nekem 2012-ben volt alkalmam kísérni a gárdistákat egy szombathelyi zarándoklatra, tudom, hogy többször játszottak például a magyar cigányválogatottal.

– Mi az, ami a versenysport világából nem összeegyeztethető az egyház tanításával?
– A pénz túlzott szerepe. Igazságtalan, ha pénz nélkül nem sportolhat valaki. Van egy személyes példám: a valenciai versenyen találkoztunk egy afrikai futóval, aki végtelenül egyszerű felszerelésben jelent meg a maratonin. Az eritreai fiatalember életében másodszor futott versenyen, és általános meglepetésre, felkészülés nélkül harmadik lett vacak tornacipőjében, felsebzett, vérző lábbal. Ha nem látom a saját szememmel, nem hiszem el, hogy valaki 2019-ben ilyen hátrányos helyzetben fut, miközben mások kipárnázott cipőben, minden létező segítséget élvezve versenyeznek vele. Amikor beért a célba, lerohanták a Nike, a Saucony és más nagy márkák képviselői, hogy szerződést kössenek vele.

– Elfogadta?
– Azt mondta, visszatér Eritreába, a neki ajándékozott cipőket köszönettel elfogadja, de az ajánlatokat nem.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 3-i lapszámában jelent meg.)