Olimpiai Bajnokok Klubja: Fábián László az új elnök

Vágólapra másolva!
2021.06.28. 20:05
Fábián Lászlót, a szöuli ötkarikás játékok aranyérmes öttusacsapatának tagját választották meg a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja új elnökének – írja az MTI.

A hétfői tisztújító közgyűlésen az eddigi elnök, Nébald György megerősítette, hogy nem kíván kandidálni a tisztségre és kilenc év után megválik a poszttól. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatói tisztét is betöltő Fábiánnak négy évre, egyhangúlag szavazott bizalmat a tagság. Az elnökség tagja maradt Bodnár András, Steinmetz Barnabás, Kőbán Rita és Szabó József, új tagként pedig Szász Emese, Szabó Gabriella és Fodor Rajmund került be a vezetőségbe.Nébald György megerősítette, hogy nem kíván kandidálni a tisztségre és kilenc év után megválik a poszttól. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatói tisztét is betöltő Fábiánnak négy évre, egyhangúlag szavazott bizalmat a tagság. Az elnökség tagja maradt Bodnár András, Steinmetz Barnabás, Kőbán Rita és Szabó József, új tagként pedig Szász Emese, Szabó Gabriella és Fodor Rajmund került be a vezetőségbe.

A közgyűlést megelőzően Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke szólt a jelenlévőkhöz, és örömmel számolt be arról, hogy a tokiói játékokra már több mint 160 magyar sportoló kvalifikálta magát, így népesebb lesz a létszám, mint 2016-ban Rióban volt. Hozzátette: tékvandóban, íjászatban és ritmikus gimnasztikában hosszú idő után lesz újra magyar az olimpián, karatéban és kajak-kenu szlalomban pedig most először.

A hagyományoknak megfelelően Nébald György és Kulcsár Krisztián együtt köszöntötte a kerek születésnapjukat az elmúlt másfél évben betöltött bajnokokat, elsőként Keleti Ágnest, aki januárban volt 100 éves. Ugyancsak személyesen köszöntötték fel Bárány Árpádot, aki múlt csütörtökön lett 90 esztendős, és többek között a 85 éves Dömölky Lídiát, a 80 esztendős Keglovich Lászlót, valamint 75. születésnapja alkalmából Noskó Ernőt, Juhász Istvánt és Molnár Endrét.

Garai Gyöngyvér rendezvény- és értékesítési igazgató bejelentette, hogy Világraszóló Bajnokaink címmel olyan egyedülálló olimpiatörténeti interaktív kiállítás nyílik július 20-án a Millenárison, amelyen a magyar bajnokok több mint 300 személyes ereklyéje lesz megtekinthető.

Legfrissebb hírek

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Fábián Lászlót nevezték ki a magyar olimpiai csapat vezetőjének

Egyéb egyéni
2025.01.24. 20:50

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

A párizsi szereplés sikeres volt, de átfogó változásokra lesz szükség – hangzott el a MOB közgyűlésén

Párizs 2024
2024.12.07. 15:14

Sport Forum Hungary: A párizsi olimpia magyar szempontból sikeres volt – Fábián László

Egyéb egyéni
2024.11.27. 11:51

Öttusázókat köszöntöttek az NSÜ székházában

Egyéb egyéni
2024.11.09. 07:00

Fábián László: Los Angelesben az a cél, hogy az éremtáblázaton közel legyünk a legjobb tízhez

Egyéb egyéni
2024.10.21. 15:56

Fábián László: Abszolút elégedettek lehetünk, ragyogó teljesítményt nyújtottak a sportolóink a párizsi olimpián

Párizs 2024
2024.08.21. 19:22
Ezek is érdekelhetik