Triatlon: Faldum Gábor a 10. helyen zárt Melillában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 21:27
Faldum Gábor a 10. helyen zárt a melillai Európa-kupa-versenyen, amely a triatlonosok idei első megmérettetése volt, s amelyen a hosszú, koronavírus miatti szünetet követően világkupa-erősségű mezőny gyűlt össze.

A második legjobb magyar eredményt ezúttal Lehmann Csongor szolgáltatta, aki remek futással, a kerékpárhoz képest nyolc helyet javítva a 15. pozícióba jött fel. Az olimpiai kvótás helyen álló Bicsák Bence sajnos az úszás során beragadt a mezőnyben, így ő egy küzdelmes verseny végén a 23. helyen zárt.

„Az első verseny mindig olyan, mint egy zsákbamacska, sosem tudni, hogy mi sül ki abból a munkából, amit az ember korábban beletett. Én azt mondhatom, jól sikerült a felkészülésem, ezen a versenyen azért indultam el, hogy belerázódjak a versenyszituációkba, hiszen az olimpiai szempontjából most kezdődnek csak el, illetve most folytatódnak majd a kvalifikációt jelentő nagy harcok és én egyelőre még le vagyok maradva” – nyilatkozta a kimagasló kerékpáros teljesítményt produkáló Faldum Gábor a verseny végén.

EURÓPA-KUPA-VERSENY, MELILLA
Férfiak. Sprinttáv: 1. Léo Bergere (francia) 49:06, 2. Conix (francia) 49:16, 3. S. Sagiv (izraeli) 49:17, ...10. Faldum Gábor (magyar) 49:56, ...15. Lehmann Csongor (magyar) 50:48, ...23. Bicsák Bence (magyar) 51:16, ...30. Lehmann Bence (magyar) 51:51, ...50. Kovács Márton Soma (magyar) 53:53
Nők. Sprinttáv: 1. Casandre Beaugrand (francia) 57:07, 2. Olmo (olasz) 57:25, 3. Periault (francia) 57:27, ...36. Sárszegi Noémi (magyar) 1:01:29

Legfrissebb hírek

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
18 órája

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17

Mindenkit lefutott a belga triatlonos az isztambuli Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.30. 18:01

Triatlon: két kontinens bajnoksága jön Isztambulban a hétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:57

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10
Ezek is érdekelhetik