Összevert legendák – Conor McGregortól Mike Tysonig

CONOR McGREGOR – A PÉNZNYERŐ-AUTOMATA VILLÁMKARRIERJE

Haladjunk az időben visszafelé, kezdjük a „szobordöntést” az ír Conor McGregorral, aki villámkarriert futott be a küzdősportok világában, miközben harcmodorával, elszántságával óriási rajongótáborra tett szert. 2015 és 2017 között, kevesebb mint két év alatt két súlycsoportban (pehelysúlyban, majd könnyűsúlyban) is világbajnok lett az MMA vezető szervezeténél, az UFC-nél, majd – a ketrecből átugorva a ringbe – kihívta egy ökölvívó-mérkőzésre az azóta is veretlen Floyd Mayweathert. Az, hogy az amerikaitól TKO-val kikapott egy másik sportágban, nem sokat rontott a megítélésén, sőt, még javított is rajta, hogy a 10. menetig bírta napjaink legjobb bokszolója ellen, az ökölvívás szabályai szerint rendezett mérkőzésen (azt most hagyjuk, Mayweather mennyire vette komolyan a meccset...). A küzdősportok történetének legnagyobb összecsapásaként aposztrofált gála természetesen a pénzről szólt – ketten együtt több mint 200 millió dollárt kerestek, miközben sorra dőltek meg a közvetítési és televíziós előfizetési (pay-per-view) rekordok.

Az úgynevezett „trash-talkban”, az ellenfelek megszégyenítésére, pszichés megtörésére építő kommunikációban világelső McGregor esetében nehéz eldönteni, mennyire hitte el tényleg magáról, hogy a ketrecbe visszatérve valóban nem talál majd legyőzőre (hiszen 2016-ban egyszer már kikapott, és két-két alkalommal a UFC előtt is megverték) vagy csak az anyagi haszonszerzés motiválta. Utóbbit tekintve megtalálhatta a számításait, hiszen a UFC friss pay-per-view listáján az első öt helyen az ő meccsei állnak, ebből három már a visszatérése utáni mérkőzés volt, más kérdés, hogy a háromból kettőt elveszített.

McGregor javára írandó, hogy sosem hátrált meg a nagy feladatok, az erős ellenfelek elől, aminek az lett a vége, hogy a vele ellentétben földharcban kimagasló Habib Nurmagomedov 2018-ban fojtással legyőzte a 4. menetben. Ezután volt még egy bravúros, első menetes győzelme Donald Cerrone ellen, idén januárban viszont Dustin Poirier (akit 2014-ben már legyőzött!) öklei küldték a padlóra. Először kapott ki úgy, hogy kiütötték, de az ellenfél rúgásaitól a lába is megsérült, mankóval hagyta el az öltözőt a meccs után. Ha lesz is még számára folytatás, arra a magaslatra már nem tud visszatérni, ahol korábban járt.

McGREGOR–NURMAGOMEDOV

Maradva az MMA-nál és a UFC-nél, idekívánkozik Tony Ferguson története is, aki ugyan a sportág berkein kívül már kevésbé ismert, de hétéves veretlenségének köszönhetően meghatározó alakja volt a szervezetnek. Tavaly éppen arra készült, hogy Nurmagomedov legyőzésével beírja magát az MMA halhatatlanjai közé, de kettejük meccse sokadszorra is elmaradt, ezúttal a világjárvány miatt, az orosz helyére beugró Justin Gaethje pedig májusban nagyon csúnya verést mért Fergusonra, akit napokig kórházban ápoltak a meccs után, majd decemberben Charles Oliveirától is kikapott.

MMA-KIRÁLYNŐK – ROUSEY ÉS CYBORG IS AMANDA NUNESTŐL KAPOTT KI

A női MMA legismertebb alakja az amerikai Ronda Rousey olimpiai bronzérmes cselgáncsozó volt (2004-ben Budapesten junior-világbajnokságot nyert), aki a ketrecen kívül gyakran feltűnt lenge öltözékben férfimagazinok címlapjain is, hírnevét alighanem ennek is köszönhette, túl azon, hogy 2011 márciusa és 2015 augusztusa között mind a 12 MMA-mérkőzését megnyerte. Utána viszont akkora verést kapott Holly Holmtól (2. menetes TKO), hogy saját elmondása szerint közel fél évig még almát sem ehetett, olyan súlyos károsodást szenvedett az állkapcsa, és szépészeti műtétre is szüksége volt.

RONDA ROUSEY–HOLLY HOLM

Egy év múlva aztán visszatért, és 48 másodperc alatt Amanda Nunestől is kikapott, ezzel be is fejeződött a karrierje a UFC-nél, később pankrációra váltott, illetve televíziós műsorokban, filmekben tűnt fel.

A brazil Nunes pedig azóta is a női MMA első számú alakja (pedig a pályafutását vereséggel kezdte, és négyszer is kikapott) , 2018-ban legyőzte a szakág sokáig tényleg sebezhetetlennek tűnő bajnokát, Cris Cyborgot is – őt 51 másodperc alatt ütötte ki...

BOKSZLEGENDÁK A PADLÓN – HOPKINS, ROY JONES, TYSON

A profi ökölvívás „kiüresedését” jól mutatja, hogy az elmúlt húsz évből, a veretlenségét 50 meccs után is megőrző, 43 éves, jelenleg éppen nem aktív Floyd Mayweatheren kívül nem sok igazán kiemelkedő klasszist tudunk felsorolni a sportágból. A Fülöp-szigeteki Manny Pacquiaót említhetjük, de őt sosem tudták annyira megverni, hogy végleg elvegyék a kedvét a bunyótól, 42 évesen jelenleg is a WBA nagyváltósúlyú világbajnokának vallhatja magát – 71 mérkőzéssel és hét vereséggel a háta mögött.

Az 51 éves koráig aktív, 55 győzelmet számláló (nyolc vereség mellett) Bernard Hopkinst kezdetben a sorozatos KO-győzelmei miatt Hóhérnak nevezték, majd a hihetetlen állóképessége miatt kapta a Földönkívüli becenevet. Ő nem tartozott a virtuóz bunyósok közé, és 2005-től kezdődően néhány évente beleszaladt egy-két pontozásos vereségbe. Viszont igazán nagy verést csak egyszer kapott, amikor 2016-ban, 28 évig tartó profi pályafutása utolsó mérkőzésén szabályosan kiütötte őt a ringből a nála 24 évvel fiatalabb Joe Smith.

Hopkinst leszámítva a profi boksz ledőlt bálványaihoz a 2000-es évek első feléig kell visszamennünk az időben. A különleges mozgásával, ritmusváltásaival, hát mögül előhúzott ütéseivel elhíresült Roy Jones Juniort az indította el a lejtőn lefelé, hogy a félnehézsúlyból felment nehézsúlyba. Hiába verte meg ugyanis John Ruizt, amikor visszament a saját súlycsoportjába, már nem tudta korábbi önmagát adni, elveszett a gyorsasága, az a könnyedség, ami jellemezte. 2004-ben Antonio Tarver kettejük második meccsén, a második menetben a kötelek alá küldte, és bár felállt, már csak szédelgett, a mérkőzésvezető beszüntette a meccset. Ezután még 14 évet töltött el a ringben, de már nem idézte korábbi önmagát, 2018-ban, kilenc vereséggel a háta mögött fejezte be profi karrierjét.

Jones tavaly novemberben egy jótékonysági gálameccs keretében még visszatért a ringbe, egy másik korábbi legenda, az 54 esztendős Mike Tyson ellen, aki az 1980-as években, McGregorhoz hasonló tempóban tett szeret világhírnévre. 1985 márciusában debütált a profik között, és 20 éves korára, 1986 novemberében már minden idők legfiatalabb profi nehézsúlyú világbajnokaként ünnepelhette a világ (azóta is ő minden idők legifjabb nehézsúlyú világbajnoka). Húsz hónap alatt egészen hihetetlen módon 28 meccsen lépett a szorítóba, mindegyiket megnyerte, 27-et KO/TKO-val.

Akkor úgy tűnt, minden idők legnagyobb bokszolója válhat belőle. Aztán minden idők legnagyobb meglepetését jelentette, hogy 1990-ben Tokióban a 10. menetben kiütötte a teljesen esélytelennek számító Buster Douglas, akire a 8. menetben még számolni kellett (sokan máig állítják, ki kellett volna őt számolnia a mérkőzésvezetőnek). Tysonnal persze sok minden történt még a Douglas-meccs után, nemi erőszak miatt börtönbe is kellett vonulnia, majd jött 1996-ban az Evander Holyfield elleni vereség, aztán a botrányos, fülharapós meccs, végül 50 győzelemmel és hat vereséggel a háta mögött 2005-ben akasztotta szögre a kesztyűt. De a 31 éve, 1990. február 11-én rendezett mérkőzés korszakhatárt jelentett a profi bokszban.

Ahogy a jelenben egyfajta korszakhatárként fogható fel a küzdősportok világában Conor McGregor bukása is.

A JOKOZUNA BUKÁSA

A küzdősportokhoz tartozik, bár a cikkben említettekhez képest kissé más típusú bukás volt a Hawaiion született szumóbirkózó, Akebono Taro története. A saját sportágában ugyanis elérte a legnagyobb rangnak számító jokozuna címet, és 2000-ben regnáló jokozunaként fordított hátat a szumónak, az akkoriban rendkívül népszerű K–1-re váltva, amelyben azonban a 200 kilogrammos testsúlya már nem vált előnyére – sokkal inkább hátránya származott belőle. A korábbi nagy bajnokból a ringben amolyan „cirkuszi látványosság” lett, tíz meccséből kilencet elveszített. Először 2003-ban, Bob Sapptől kapott ki – félelmetes pillanat volt, amikor hatalmas testével, arccal előre padlózott.