Csupasport: a maratoni futó Gyurkó Fanni két és fél órán belülre tör

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.06. 20:00
A Skóciában élő 2019-es magyar maratoni bajnoknak vannak rossz napjai a jelenlegi bizonytalan járványhelyzetben, de futás után mindig pozitívabban gondolkodik és jobban érzi magát. A Csupasport interjúja.

A maratoni futó Gyurkó Fanninak tavaly három versenyen sikerült futnia, ami szerinte nem sok, de így is szerencsésnek érzi magát. Az első, a februári sevillai maratoni még „rendes” verseny volt járványügyi félelmek és korlátozások nélkül, itt sikerült egyéni csúcsot futnia (2:35:57).

A második verseny a magyar hegyifutó-bajnokság volt, amit pont abban az időszakban rendeztek meg, amikor Magyarországra tudott jönni különösebb utazási korlátozások nélkül.

„Itt nem teljesítettem jól, de a verseny tetszett. A rendezők végigszalagozták a teljes útvonalat az erdőben, és a Kékestetőn volt a cél. Csak ajánlani tudom mindenkinek!” – mondta a Csupasportnak a 34 éves olimpikon hosszútávfutó.

A teljes interjú mellett oldalunkon olvashatnak egy tragikus és tanulságos történetet szerencsétlenül járt alaszkai túrázókról, és a Démétér Alapítvány támogatására lértehozott virtuális futóversenyről, amellyel csontvelő-transzplantáción átesett gyermekek gyógyulását lehet segíteni.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik