Sznúker: a hétszeres vb-első Hendry vár a visszatéréssel

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 12:13
null
Februárban térhet vissza Hendry (Fotó: Getty Images)
Ezen a héten tért volna vissza Stephen Hendry, a sznúker hétszeres világbajnoka, ám még nem érzi megfelelőnek a formáját a profi játékhoz.

 

Az 52 éves skót klasszis 2012-ben intett búcsút a sportágnak, tavaly viszont úgy határozott, ismét asztalhoz lép, és az illetékes szövetség szeptemberben két évre szóló versenyengedélyt adott neki.

Stephen Hendry az elmúlt hónapokban készült a visszatérésre, melyre szerdán Milton Keynesben került volna sor, ám hétfőn jelezte a Pro Tour elnevezésű viadal szervezőinek, hogy visszalép.

„Egyszerűen nem állok még készen. Most még csalódást okoznék magamnak – indokolta döntését a sportoló. – A célom, hogy a világbajnokságon elindulhassak, a vb-selejtezők előtt azonban még játszanom kell majd. A februári Welsh Open jó alkalom lehet erre."

Stephen Hendry 1985-ben 16 évesen mutatkozott be a profik között, és első vb-címét 1990-ben nyerte. Karrierje során összesen 36 ranglista-viadalon és 39 egyéb tornán diadalmaskodott és közel kilenc millió fontot keresett.

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:46

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik