Az Év Sportolója Gála: megtörhetetlen hagyomány

 

Sokáig minden realitása megvolt annak, hogy az 1958 óta íródó történet nem folytatódik, nem folytatódhat, 2020 ugyanis vélhetően nem a sport miatt marad emlékezetes: a tomboló világjárványban az emberiség már-már végleg két vállra fektetettnek hitt, ősi démonaival volt kénytelen újra küzdeni – nem sportszerű keretek között.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége azonban úgy döntött: a 2020-ban kimagasló sportteljesítményeket nyújtó sportolókat illik és érdemes ugyanúgy megünnepelni, mint más évek nagy bajnokait – ezért a gála megrendezése mellett döntött, még ha ez az impozáns esemény ezúttal rendhagyó kereteket kíván is, és még ha jórészt az online, sok epizódjában a virtuális térben zajlik is. Ezúttal nem láthatunk testközelből olyan világsztárokat a Nemzeti Színház nagyszínpadán, mint az elmúlt években, és a díjazottak többsége sem lehet személyesen jelen a díjátadón, a körülményekhez képest ezúttal is kimagasló színvonalra van kilátás, és világsztár díszvendégekre is, még ha ezúttal virtuálisan is.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy már a jelöltszűkítést is nagy izgalommal kísérik figyelemmel a sportolók és persze az újságírók, szurkolók, idén azonban ennél is többet jelentett a január 2-i sajtótájékoztató a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadáról: ekkor vált „kézzelfogható” valósággá, hogy lesz gála.

Hatvanhárom esztendővel ezelőtt persze egészen másféle problémákkal kellett megküzdeniük a szervezőknek: le kellett fektetniük az alapokat. A sportvilág számos remek kezdeményezéséhez – a modern kori olimpia életre hívása, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a futball Európa-bajnokság vagy az Aranylabda kitalálása – hasonlóan az ötlet egyébként francia eredetű, a neves sportlap, a L'Équipe 1946-tól már évente megrendezte saját szavazását, s nevezte meg a „Champions des champions français”-t, a francia bajnokok bajnokát. A kezdeményezést a Népszabadság híresen frankomán beállítottságú, a „Monsieur” becenéven is ismert sportrovatvezetője, Lukács László ültette át a hazai viszonyok közé az 1950-es évek második felében, részben a két háború között, nem kis részben a Nemzeti Sport jóvoltából kialakult hagyományok felélesztése céljából is.

Az első Év sportolója választást 1958-ban tartották, magára a díj­átadó ünnepségre 1959. március 22-én került sor az újságírókat, szerkesztőket a soraiban tudó sportklub, a Sajtó SC éves sportbálján. Pataky Károly, a MÚOSZ sportújságíró-szakosztályának elnöke, valamint Kéri János titkár adta át a sportújságírók szavazatai alapján odaítélt díjakat. Az első győztes az 1958-os Roland Garrost egyéniben megnyerő Körmöczy Zsuzsa teniszező volt, a férfiaknál a Budapesten világbajnoki címet szerző későbbi olimpiai bajnok birkózó, Polyák Imre, míg a csapatok között a szintén Budapesten, az Európa-bajnokságon diadalmaskodó férfi vízilabda-válogatott nyert.

A hagyomány azóta is él. A helyszínek gyakran változtak (erről lásd keretes írásunkat), a kategóriák száma pedig idővel növekedett. Elsőként 1985-ben az edzők kategóriájával, 1995 és 2014 között pedig a tagság megszavazta az Év szövetségi kapitányát is. Idén öt kategóriában (az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év csapata a hagyományos csapatsportágakban, az Év csapata az egyéni sportágak csapatversenyeiben, az Év edzője) szavazhattak a sportújságírók (412-en éltek a lehetőséggel), továbbá egy szakértő testület döntése alapján megválasztják az Év fogyatékos sportolóját, részben a szurkolók szavazatai, részben egy grémium döntése alapján díjat kap az Év sportpillanata, és díjazzák az Év e-sportolóját és az Év szabadidősport-eseményét is, valamint életműdíjat is ad át az MSÚSZ, mint már ismert, ezt az ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes kapja, aki január 9-én lett 100 éves.

 

A díjak tekintetében két úszónő tartja az egyéni rekordot: Egerszegi Krisztina és Hosszú Katinka egyaránt hétszer lett az év női sportolója. Egerszegi 1988 és 1993 között sorozatban hatszor, majd 1996-ban is elnyerte a címet, Hosszú 2009-ben, aztán 2013 és 2017 között sorozatban ötször, utóbb 2019-ben is, így ő a címvédő. A képzeletbeli dobogón is egy úszónőt találunk, Kovács Ágnest négy elsőséggel. Hármat szerzett Pap Kornélia evezős és Gyarmati Andrea úszó.

A sportágak rangsorát is az úszók vezetik (23 elsőség), megelőzve a kajakosokat (9), valamint az atlétákat és a vívókat (7). A hölgyeknél egyébként 2008 óta csak „vizes” sportág képviselője győzött: úszó vagy kajakos.

A férfiak között is egy úszó, Darnyi Tamás győzött a legtöbbször (5), míg négyen is háromszor végeztek az élen: Balczó András öttusázó, Magyar Zoltán, Berki Krisztián (mindkettő tornász) és Gyurta Dániel úszó. Tizenkét sportág képviselői nyertek, a legtöbbször az úszók (14), őket követik az öttusázók és a tornászok (9).

Ha a csapattagként kiérdemelt elsőségeket is beszámítjuk, senki sem nyert többször Balczó Andrásnál, aki háromszor lett az év férfi sportolója és ötször volt tagja az év csapatának megválasztott öttusa-válogatottnak is.

Ami a csapatokat illeti, a magyar vízilabda háromszoros olimpiai bajnokai közül Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely és Molnár Tamás hatszor is tagja volt az év csapatának, és ugyancsak hatszoros első a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund és Steinmetz Barnabás is.

Az egyéni győztesek közül mindössze ketten, Török Ferenc és Storcz Botond nyertek később edzőként vagy szövetségi kapitányként. Sőt: Török Ferenc az egyetlen, aki három kategóriában (egyéniben, csapatban és edzőként) is az élen végzett.