Cselgáncs: Gercsák Szabina versenyt fut az idővel Tokióért

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 12:06
null
Gercsák Szabina (Fotók: Dömötör Csaba)
Mintha ismét nulláról kellene építkeznie – ezt érzi folyamatosan Gercsák Szabina, aki sorozatos sérülések miatt több mint két éve keresi a helyét a tatamin. Most a tokiói olimpiai indulásért fut versenyt az idővel.

 

Gerincműtét, koronavírus-járvány miatti leállás, majd combizomszakadás – az elmúlt két esztendőben mindig jött valami nem várt fejlemény, keserűség, ami megakasztotta Gercsák Szabina felkészülését.

A miskolciak 24 esztendős dzsúdósa korosztályos szinten mindent megnyert, amit csak lehetett: junior- és ifjúsági korosztályban is világ- és Európa-bajnok volt, sőt, 2016-ban már a felnőtteknél is szerzett Eb-bronzot. Mégis, jó ideje csak keresi a helyét a tatamin, és jó fél évvel a 2021-re halasztott tokiói rajt előtt az olimpiai kvalifikáció szempontjából inkább rosszul, mintsem jól áll a szénája. De ahogy a mondás tartja: innen szép nyerni!

„Nem vagyok könnyű helyzetben, ezt pontosan tudom. Viszont a legrosszabb, amit most tehetek, ha csüggedek – mondja a 24 éves Gercsák, aki combizomszakadás miatt három hónapon át nem tudott százszázalékos munkát végezni, az érdemi felkészülést múlt csütörtökön kezdhette el, s szép fokozatosan kapja meg a teljes terhelést. – Végre, nagyon vártam már ezt a pillanatot! Tavaly gerincműtéten estem át, nyolc hónap kihagyást követően térhettem vissza. Amikor már kezdtem ismét felvenni a fonalat, jött a koronavírus és a leállás. Mire ezután szépen rendeződtek a sorok, szeptemberben az egyik edzésen combizomszakadást szenvedtem. A budapesti Grand Slamen elindultam, de ma már tudom, nem kellett volna, sem az, sem a versenyt követő nemzetközi edzőtábor nem tett jót a lábamnak. Összességében három hónapig tartott a gyógyulásom.”                

Gercsák a 70 kilogrammosok között jelenleg a 37. helyen áll a világranglistán, ami azt jelenti, hogy épp lemarad a január közepi dohai Mesterek Tornájáról, amely az olimpia szempontjából rengeteg pontot hozhatna a konyhára.

„A szabályok miatt egyelőre úgy tűnik, nem leszek ott Dohában, így az olimpiáig marad négy kvalifikációs verseny, amelyből hármon elvileg a dobogón kellene zárnom. Ha százszázalékos állapotban leszek, még ez is összejöhet, bár most nem csak a formámmal, a súlyommal is gond van, egyszerűen nem tudok visszahízni a súlycsoportomba. Úgy öt kilót kellene magamra pakolnom annak érdekében, hogy megálljam a helyem a hetven kilóba visszafogyó versenyzőkkel szemben. Keressük a megoldást, csak egyelőre nem találjuk, hiába eszem, hiába tömöm magamba a szénhidrátot, nem jönnek a kilók. Most orvosi vizsgálatok várnak rám, hogy megtaláljuk ennek az okát. Ez a helyzet azért lélekben visszahúz”   – tette hozzá. És ha már a léleknél járunk, nehezen dolgozza fel, hogy a sportág nagy ígéreteként valahol valahogy megakadt a fejlődése, és sokan faggatják arról, hova is lett a tatamiról a régi Gercsák Szabina.

„A munka szempontjából ugyanaz az ember vagyok, rendesen dolgozom az edzéseken és hajtok annak érdekében, hogy visszakapaszkodjak a régi szintre. Persze nem tesz jót a lelkemnek, hogy sokan kérdezik, mi az oka, hogy nem jön az eredmény... De ha a gerincműtétemet megelőző nehéz időszakot is hozzáveszem, több mint két éve nem tudok százszázalékos munkát végezni. Az utánpótlás-korosztályban többször is bizonyítottam, hogy képes vagyok a kemény melóra, és nem az ölembe hullottak azok az eredmények. Most is ezen az úton haladunk az edzőmmel, és nagyon jólesne, ha türelemmel követnék a visszatérésemet” – mondta a versenyző, aki türelmes magával szemben, és hisz benne, hogy a felnőttek között is megszületik majd az az eredmény, amelyre vágyik.

 „Tavaly csak Ungvári Attila szerzett érmet az Európa-bajnokságon, aki bronzéremmel a kezében azt mondta, tíz évet kellett várnia erre az eredményre. Huszonnégy esztendős vagyok, nekem is van időm még arra, hogy újra felépítsem magam. Bár Tokiót nézve pont az ellenkezője igaz, hiszen szorít az idő, és nem biztos, hogy az elkövetkező versenyeken sikerül kvalifikációs helyre érnem  – folytatta Gercsák. –  De fiatal vagyok még, hosszú távon gondolkozom, és nem adom fel akkor sem, ha most – Rióhoz hasonlóan – ismét lecsúszom a játékokról. Egy dolgot tehetek: próbálok ebben a helyzetben is pozitív lenni, és mosolyogni a világra.”     

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik