Asztalitenisz BL: berlini siker született a linzi buborékban

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 10:36
A TTC Berlin Eastside csapata nyerte meg a női asztalitenisz Bajnokok Ligája linzi buboréktornáját, miután a keddi, éjszakába nyúló döntőben, a végletekig kiélezett csatában 3–2-re legyőzte a házigazda Linz AG Froschberg együttesét.

A német klub története során ötödször hódította el a trófeát, korábban 2012-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben bizonyult a legjobbnak.

A 11 csapatos torna magyar résztvevője, a tizedik kiemelt SH-ITB Budaörsi SC – amely két Európa-bajnok játékosa, Póta Georgina és Lovas Petra nélkül utazott el az eseményre – a csoportküzdelmek során a harmadik helyet szerezte meg a négyesében többek között a Harczi Zsolt irányította linziek mögött, így tavasszal az Európa Kupában folytathatja szereplését.

Az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és egy helyszínen, néhány nap alatt rendezte meg az első számú európai kupasorozatot.

ASZTALITENISZ BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ
TTC Berlin Eastside (német)–Linz AG Froschberg (osztrák) 3–2

Legfrissebb hírek

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48
Ezek is érdekelhetik