Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 15:54
null
Szudi Ádám küzdött, de továbbjutnia ezúttal nem sikerült (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat Bulgáriában zajló feeder versenyén a legjobb 16 közé bejutó Szudi Ádám négy játszmában vereséget szenvedett az olasz Niagol Stoyanovtól.

Két szép győzelem után Szudi Ádám a nyolcaddöntőben állt asztalhoz a WTT-sorozat Panagjuristében zajló feeder besorolású versenyén. Rajta kívül a nyáron ifjúsági Európa-bajnoki címet szerző Szántosi Dávid is ott volt a mezőnyben, ám ő már a főtábla első fordulójában búcsúzott, s hasonlóan járt a két magyar játékos alkotta páros is. Az egyesben négyszeres magyar bajnok Szudi viszont még pénteken előbb az olasz Mihai Bobocicát, majd az osztrák Maciej Kolodziejczyket győzte le, így szombaton Niagol Stoyanov várt rá.

A 38 esztendős olaszt a 15. helyen emelték ki a szervezők, a papírforma alapján ő tűnt valamivel esélyesebbnek, ráadásul Szudi a rajnál kicsit „beragadt”, s ugyan az első szett közepén akadt egy jó időszaka, az olasz jutott előnyhöz. A folytatásban Szudinak sikerült koncentráltabban játszania, aminek meg is lett a jutalma, a végig kiegyenlített küzdelmet hozó második játszmát megnyerve 1:1-re alakította az állást, ám ezzel – mint később kiderült – el is lőtte a puskaporát, Stoyanov ugyanis a harmadik és a negyedik etapban szinte végig irányítva kiharcolta a negyeddöntőbe jutást, míg Szudi és ezzel a magyar küldöttség számára véget ért a verseny.

WTT-SOROZAT, FEEDER, PANAGJURISTE
Férfiak. Egyes. Nyolcaddöntő:
Stoyanov (olasz)–Szudi Ádám 3:1 (9, –9, 9, 7)

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40

Asztalitenisz Grand Smash: András Csaba a selejtező első fordulójában búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.14. 14:10
Ezek is érdekelhetik