Torna-vk: a nőknél minden szeren lesz két magyar döntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.10.02. 17:29
A női mezőnyben minden szeren lesz két magyar döntős a tornászok Szombathelyen zajló challenge világkupaversenyén.


A magyar női válogatott tagjai közül Dévai Boglárka szerepelt a legjobban a pénteki selejtezőben, ugyanis az ugrás 2018-as Európa-bajnoka 14.225 ponttal az első helyen jutott döntőbe.
A magyar női válogatott tagjai közül Dévai Boglárka szerepelt a legjobban a pénteki selejtezőben, ugyanis az ugrás 2018-as Európa-bajnoka 14.225 ponttal az első helyen jutott döntőbe.

„Fantasztikus érzés volt ismét versenyezni. Szerintem még soha nem izgultam ennyire verseny előtt. Örülök, hogy jól sikerült az ugrásom, amely után leesett az a bizonyos nagy kő a szívemről. Felszabadultan várom a finálét” – nyilatkozta Dévai, aki több mint két év – és egy komplikációkkal nehezített súlyos sérülés – után most tért vissza.

Az ugrás másik magyar döntőse Bácskay Csenge lesz, aki hetedik lett a selejtezőben. A Postás SE versenyzője gerendán és felemás korláton is sikerrel kvalifikált.

„Ugrásban beugró voltam, hiszen az utolsó pillanatban derült ki, hogy ezen a szeren is indulok. Hoztam egy jó alapot, és elégedett vagyok, hogy végül három szeren döntőzöm” – mondta Bácskay.

Székely Zója felemás korláton és talajon, Makra Noémi talajon és gerendán jutott döntőbe.

A TORNA-VK TOVÁBBI PROGRAMJA
15.30:
férfi selejtező
SZOMBAT
15.00:
szerenkénti döntők – férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás, felemás korlát
VASÁRNAP
15.00:
szerenkénti döntők – férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj

Legfrissebb hírek

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
10 órája

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
21 órája

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50
Ezek is érdekelhetik