Triatlon: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella sikere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 18:31
A férfiaknál Dévay Zsombor, a nőknél Zelinka Gabriella diadalmaskodott Szombathelyen a 36. Vasi Vasember triatlonversenyen.

A koronavírus-járvány miatt július közepéről elhalasztott viadalon a helyi Csónakázó tóban 1500 méter úszás, Szombathelyhez közeli hét településen keresztül 40 kilométernyi kerékpározás, valamint a helyi múzeumfalu körül 10 kilométer futás várt az indulókra. A távot verőfényes napsütésben, szinte nyári melegben és megfelelő vízhőmérséklet mellett teljesíthették a résztvevők. Az eseményre nézők is kilátogattak a távolságtartási szabályok betartásával.

A férfiak viadalában Dévay Kiss Gergelyt és a 2018-ban győztes Berekméri Leventét megelőzve bizonyult leggyorsabbnak. A győztes első alkalommal vett részt a vetélkedésen, és másodszor versenyzett olimpiai távon. Mint mondta, kifogástalannak találta a pályát, egyedül az apró kavicsos talaj volt kevésbé kedvező számára a futásnál.

A nőknél a két évvel ezelőtt diadalmaskodó Csomor Erikát, illetve Tomaschof Katát maga mögé utasító Zelinka Gabriella három év kihagyást követően indult újra a Vasi Vasemberen, amelyen ötödször vett részt. Bevallása szerint feküdt neki a gyors pálya, és bár a kerékpározás során bukott, de szerencsésen esett, és nem zavarta meg abban, hogy sikerrel zárja a viadalt, amely – ahogy Dévaynak is – idei utolsó versenye volt.

Eredmények
Férfiak

1. Dévay Zsombor (Veresegyház Városi Sportkör) 1:45:52 óra
2. Kiss Gergely (Budaörsi Triatlon Klub) 1:48:13
3. Berekméri Levente (Ferencvárosi Torna Club) 1:48:41
Nők
1. Zelinka Gabriella (Újpesti Torna Egylet) 2:05:31 óra
2. Csomor Erika (Vuk SE) 2:08:05
3. Tomaschof Kata (Ferencvárosi Torna Club) 2:10:57

Legfrissebb hírek

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.10.21. 15:18

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57
Ezek is érdekelhetik