Olaszország: Thomas Bach aggódik az olasz sporttörvény miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 12:57
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ismét figyelmeztette az olasz kormányt a tervezett új sporttörvénye miatt, amelyet ha elfogadnak, akkor Bach szerint veszélybe kerülhet a 2026-os olaszországi téli olimpia és paralimpia megszervezése.

A 66 éves német sportvezető az insidethegames.biz portál hétfői összeállítása szerint azt mondta, a NOB aggodalmai egyre erősödnek a törvényjavaslattal kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy ha a kormányzat elfogadja a tervezetet, akár fel is függeszthetik az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) NOB-tagságát.

A NOB-elnök levélben tájékoztatta Vincenzo Spadafora olasz sportminisztert arról, hogy milyen problémái vannak az új sporttörvénnyel, amely jelentősen csökkentené a CONI szerepét az ország sportjában, egyben lehetővé tenné a kormányzati beavatkozást, utóbbi pedig szigorúan tilos az Olimpiai Charta szerint. A NOB erről már tavaly is tájékoztatta a CONI-t egy szigorú hangvételű levélben, de a törvénytervezeten azóta is csak apróbb módosításokat hajtottak végre.

Bach azt mondta, ezzel a javaslattal az olaszok a sportolóik felkészülését kockáztatják a jövő évre halasztott tokiói olimpiára, ez pedig akár azzal is járhat, hogy Olaszország kevesebb érmet nyer a játékokon.

„Nagyon aggódunk a 2026-os téli játékok előkészületei és szervezése miatt is, ez az aggodalom pedig egyre csak nő" – jelentette ki a NOB elnöke.

Spadafora ugyanakkor nevetségesnek” titulálta Bach aggodalmát és figyelmeztetését, valamint jelezte, a NOB-nak pontosan meg kellene neveznie azokat a pontokat, amelyekben a törvényjavaslat nem illeszkedik az Olimpiai Chartához”.

„Olaszországot és kiváló sportolóinkat támadja azzal a nevetséges kijelentéssel, hogy a reform befolyásolhatja versenyzőink felkészülését és nyerési esélyeit a tokiói olimpián – mondta a sportminiszter, aki jelezte, hogy hivatalos levélben kér magyarázatot a NOB elnökétől. – Ha Thomas Bachnak a Fehérorosz Olimpiai Bizottság függetlenségének kérdése még csak nem is téma, akkor Olaszország tekintetében különösen nincs miről beszélni” – hangsúlyozta Spadafora.

Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint az új sporttörvényt egyelőre azért nem fogadták el, mert sokan bírálták, hogy túl nagy hatalmat adna a sportminisztérium kezébe.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
16 órája

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

NOB: Thomas Bach szerint orosz álhírkampány állt a bokszolók nemi vitája mögött

Ökölvívás
2025.03.15. 16:45

A távozó NOB-elnök szerint utódjának meg kell őriznie a politikai semlegességet

Egyéb egyéni
2025.02.20. 16:10

Téli olimpia: Burján Csaba örökbe fogadta a milánói kabalaállatot

Téli sportok
2025.02.06. 13:13
Ezek is érdekelhetik