Szabadidősport: újból Ábrahámhegy a legsportosabb balatoni település

Vágólapra másolva!
2020.08.29. 17:46
Huszonegy település több mint harminc csapatának részvételével, tizenhatodik alkalommal rendezték meg Vonyarcvashegyen a Mozdulj Balaton Sporttalálkozót.

A nyarat átfogó szabadidős programsorozat szombati zárásaként a résztvevő strandok együttesei mérhették össze egymással az erejüket három sportágban, streetballban, kispályás labdarúgásban és strandröplabdában. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet az elmúlt évhez hasonlóan - a rendezvény történetében pedig már hatodik alkalommal - Ábrahámhegy érdemelte ki - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

A szezon utolsó hétvégéjén kitűnő idő fogadta a résztvevőket a Lido Strandon, a hagyományos nyárzáró sportrendezvényen. A strandröplabda-tornán csakúgy, mint egy éve, az ábrahámhegyiek bizonyultak a legjobbnak, ezúttal a révfülöpiek előtt. A streetballcsaták is sok izgalmat hoztak, és keszthelyi sikerrel értek véget. A tavalyi győztes balatonfenyvesieknek be kellett érniük a második hellyel.

A kispályás labdarúgótornán is egymást érték a látványos mérkőzések, a balatonszepezdiek meg sem álltak az első helyig, vagyis megvédték 2019-es bajnoki címüket. Az eredmények összesítése alapján a Balaton legsportosabb települése címet idén kiérdemlő Ábrahámhegy mögött Balatonfüred lett a második, Keszthely pedig a harmadik.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkársága és a települési önkormányzatok támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg. A szervezők három megye, Veszprém, Zala és Somogy 38 strandján várták a szervezett keretek között sportolni szándékozókat az elmúlt szűk két hónapban.

Legfrissebb hírek

A zsűrinek tetszett, amit látott – Veszprém továbbra is versenyben az Európa Sportrégiója címért

Egyéb egyéni
2025.07.17. 19:58

A Polgári Mulató kitelepül a Balaton déli partjára – Kassai Lajosékkal

Egyéb egyéni
2025.07.15. 06:29

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
2025.07.12. 20:37

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
2025.07.09. 18:20

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
2025.07.09. 17:08

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
2025.07.08. 21:23

Hervis Balaton-Átevezés: a nyár egyik legizgalmasabb vízi kihívása július 12-én Zamárdiban!

Kajak-kenu
2025.06.23. 11:32

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Úszás
2025.06.21. 15:18
Ezek is érdekelhetik