Ajánló: megmaradhatnak a virtuális futóversenyek?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.20. 20:23
Címkék
Míg Zelcsényi Miklós szerint a hagyományos futóversenyek visszatérésekor töredékére esik majd a virtuális események iránt érdeklődők száma, Kocsis Árpád úgy látja, a megszokott rendezvények mellett is lehet jövőjük.

A koronavírus-járvány okozta kényszerű leállásban az élet szinte minden területén kényszermegoldásokhoz kellett nyúlni, hogy valamelyest pótolni lehessen az „igazit”, természetes, hogy a futók is feltalálták magukat. A legjelentősebb maratoniktól a legkisebb versenyekig virtuálissá vált a világ, a szervezők virtuális versenyeket hirdettek. A futók saját maguk választotta környezetben teljesíthették az adott viadal távját, a nevezési díjért pedig megkapták a valós futásokon is megszokott oklevelet, esetleg érmet.

Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai szakma hogyan látja, mennyire lehet jövője a virtuális futásoknak, ezért a versenyszervezők közül két meghatározót kérdeztünk: Kocsis Árpád a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója, míg Zelcsényi Miklós többek között az NN Ultrabalaton főszervezője.

Válaszaik a csupasport.hu oldalán olvashatók.

 

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
11 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik