Csupasport: vasgyúrók változatos világa

Vágólapra másolva!
2020.05.27. 19:08
Címkék
Az edzés nagy súlyokkal egyre inkább betör a hétköznapi emberek világába is, s ezzel együtt az erősportok is jobban előtérbe kerülnek – kollégánk ebbe a közegbe kalauzolja el olvasóinkat.

Az erősember-sport talán a legösszetettebb az erősportok között, nincs egységes rendszere, a különböző versenyeken számtalan versenyszám megtalálható. A legismertebb megméretések a The World's Strongest Man, a Highland Games és az Arnold Classic Strongman, ahol a nehézatléták különböző emelő-, húzó-, cipelő-, pakoló- és nyomógyakorlatokban mérik össze erejüket.

Nem ritkák a versenyeken az olyan feladatok, mint a rönk- és hordódobás, kőgolyók pakolása vagy éppen a hatalmas súlyok tartása időre.

Az erős emberek edzései éppen ezért sokrétűek, hisz az abszolút erő mellett sok más képességre is szükségük van a szinte emberfeletti kihívások során. Ez az igazi óriások sportja, itt a pehelysúly nem nagyon képviselteti magát, az ilyen terhelések elviseléséhez komoly izom- és testtömeg kell, és természetesen sok-sok évnyi edzés. Jelenleg a világ legerősebb embere Martins Licis, aki 2019-ben Haftór Björnssontól nyerte el ezt a címet.

További érdekességeket az erőemelésről megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
8 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
Tegnap, 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik