Csupasport: hetvenévesen „tekeri körbe” a Fertő-tavat

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 16:04
Címkék
A BSI ezen a hétvégén, május 28. és június 1. között rendezi meg a jelenleg is zajló, ötnapos, öt tavunkat megkerülő Intersport Virtuális Bringás Tókerülést, amelynek a nevezési díjából fejenként ötszáz forinttal a Budapest Bike Maffia Vitaminboom programját támogatják a szervezők. A verseny legidősebb női indulója, a BSI kerékpáros versenyein rendszeresen induló, hetvenéves tarnaleleszi Csíkné Bartók Ilona, aki bevállalta a második leghosszabb távot, azaz a Virtuál Fertő-tó 110 km-t.

„Gyakorlatilag nyugdíjas koromban kezdtem el ezzel komolyabban foglalkozni – mondta Csíkné Bartók Ilona a csupasport.hu oldalnak. – Mindig vidéken éltünk a férjemmel, én történelem-és énekszakos tanárként dolgoztam, emellett javarészt mezőgazdasági munkákat vállaltunk, így másra nem igazán maradt időm. Legfeljebb a gyerekekkel mentünk el tíz-húsz kilométeres kerékpártúrákra. A fiaim elég korán elkezdtek sportolni, én viszont a magam részéről amíg dolgoztam addig a szobakerékpárt választottam. Este, mire hazaértem erre volt időm. A televízió előtt tekertem, ez volt a kikapcsolódás.”„Gyakorlatilag nyugdíjas koromban kezdtem el ezzel komolyabban foglalkozni – mondta Csíkné Bartók Ilona a csupasport.hu oldalnak. – Mindig vidéken éltünk a férjemmel, én történelem-és énekszakos tanárként dolgoztam, emellett javarészt mezőgazdasági munkákat vállaltunk, így másra nem igazán maradt időm. Legfeljebb a gyerekekkel mentünk el tíz-húsz kilométeres kerékpártúrákra. A fiaim elég korán elkezdtek sportolni, én viszont a magam részéről amíg dolgoztam addig a szobakerékpárt választottam. Este, mire hazaértem erre volt időm. A televízió előtt tekertem, ez volt a kikapcsolódás.”

A hölgyről bővebben olvashat a Csupasport honlapján.

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
8 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
Tegnap, 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik