Tokió 2020: körvonalazódik az öttusázók kvalifikációs rendszere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 18:55
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) közzétette a jövő évre halasztott tokiói olimpiára vonatkozó, átalakított kvalifikációs rendszerét.

Az ötkarikás mezőny 36 férfi és 36 női helyéből 23-23 már elkelt, a maradék részvételi lehetőségekért az eredetihez hasonló rendszerben lehet versenybe szállni jövőre is. Az egyetlen, közvetlenül kvalifikáló viadal a minszki világbajnokság lesz 2021. június 7. és 13. között. A vb-n nemenként az első három helyezettnek jár kvóta, de ha olyan végez dobogón, aki már korábban szerzett, akkor a felszabaduló helyet a világbajnokság után záruló olimpiai kvalifikációs ranglista alapján töltik fel.

A tavaszi kvalifikációs viadalokat, a pontokat adó világkupákat és a sorozatot záró döntőt illetően az időpontokat és helyszíneket májusban véglegesíti a UIPM.

A nemzetközi szövetség ugyanakkor kiemelte, hogy az eddigi pontok, például melyeket az év eleji, budapesti fedett pályás versenyen, majd a kairói világkupán lehetett szerezni, továbbra is beleszámítanak az olimpiai rangsorba. Az egyiptomit követő idei vk-versenyekre - köztük a budapestire - a járvány terjedése és az utazási korlátozások miatt már nem került sor.

Ugyancsak védettek a kontinensviadalokon szerzett kvóták, így a tavalyi, bath-i Eb-n eredményesen szerepelt Demeter Bence és Kovács Sarolta kvalifikációja.

Az idei vb ugyanakkor kiesik a rendszerből, amennyiben a kínai Hsziamenből a mexikói Cancúnba áthelyezett világbajnokságot meg lehet rendezni, annak az eredménye nem számít bele az olimpiai selejtezős sorozatba.

Öttusában országonként két-két versenyző indítható nemenként az olimpián. Amennyiben többen szereznek kvótát, az adott szövetség, végső soron pedig a nemzeti olimpiai bizottság dönti el, kit nevez.

A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-án ér véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik