Súlyemelés: lemondott Aján Tamás, az IWF elnöke

Vágólapra másolva!
2020.04.15. 20:14
null
Aján Tamás lemondott a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöki posztjáról (Fotó: iwf.net)
Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöke lemondott tisztségéről, döntését az elnökség szerdán elfogadta – olvasható a szervezet közleményében.

 

A budapesti székhelyű szövetség közleményében Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben, külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) normáinak is megfelel.

„Mostantól megkezdődhet a munka egy friss irányvonal meghatározásáért, amely által elérhetjük a sportunkban rejlő lehetőségek maximumát” – mondta Papandrea. Hozzátette, most az elnökség legsürgetőbb feladata, hogy igazságos és sportszerű módon átdolgozza a kvalifikációs rendszert a jövő évre halasztott tokiói olimpiára és segítse a sportolókat.

A közlemény Aján Tamást is idézi, aki azt emelte ki, hogy élete legjobb részét szeretett sportágának szentelte.

„A tisztújítás, amint a koronavírus-járvány okozta egészségügyi helyzet megengedi, lehetőséget ad arra, hogy egy új generáció kezdje meg a munkát a súlyemelés fényes jövőjéért” – mondta a sportvezető.

Aján Tamás – aki 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját töltötte be, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget – idén januárban maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben. A felfüggesztését azért kérte, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát.

A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a német tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait.

A múlt héten aztán újra előtérbe került az ügy, miután az ARD-hez került Papandreának az elnökség tagjaihoz írt levele, amelyben Aján kizárását kezdeményezte, mert szerinte nem lépett a háttérbe és továbbra is ő intézte az ügyeket.

A Nemzeti Sportnak adott szerdai interjúban Aján Tamás négy dolgot említett, amik teljesülése esetén csendben visszavonulna. A későbbiekben a Nemzeti Sportnak elárulta azt a négy kérést, amelynek teljesítése fejében idő előtt leköszönt az elnöki tisztségről:

„Az egyik, hogy a budapesti titkárság a jövő év végéig továbbra is dolgozhat, a másik, hogy tiszteletbeli nagykövetként ezután is szolgálhatom a sportágat, miként a maradék két kérésem is arra irányult, hogy ne szakadjak el a súlyemeléstől.”

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Újabb két-két észak-koreai bajnok és világcsúcs a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.10. 20:24

Észak-Korea megállíthatatlan? Sorozatban harmadik napon duplázott a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.09. 21:29
Ezek is érdekelhetik