Csupasport: Sipos István, a Magyarországfutó

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.04.15. 21:04
Sokat nem szerepel a nyilvánosság előtt, pedig az ország mellett a világ is fejet hajtott, sőt hajthat a mai napig teljesítései előtt. Az egyik legsikeresebb ultrafutóval beszélgettünk.

Korábban már gyalogoltam ötven kilométert, és, mint mondtam, a felkészülés során sok hosszút is futottunk, így engedéllyel elindultam a Népstadionban rendezett tizenkét órás futóversenyen, amelyen sikerült százhuszonhat kilométert teljesítenem a gyalogló edzéseknek hála. Ekkor kaptam rá igazán az ultratávokra, de akkoriban ez nem volt olyan könnyű, mint most ezt kimondani, mivel munkaidő-kedvezményes sportolóként nem mindenről én döntöttem, ráadásul utazni sem volt egyszerű. Évente egy külföldi versenyen indulhattam, illetve hazai Duna-menti Szupermaratonin. Szóval, így kezdődött valahogy hosszútávfutó-pályafutásom.

Később inkább a többnapos versenyek tetszettek, kezdtem kipróbálni magam az igazán nagy futásokban. Kétezer kilométeren és ezerháromszáz mérföldön világcsúcsot futottam, majd ötezer kilométeren – ez a táv a világ leghosszabb futóversenye – futottam újabb világcsúcsot, és bevallom, ezekre a teljesítésekre különösen büszke vagyok. Itt van még a sorban a Trans America-győzelem, és a kétezres évben teljesített Országfutás is, ami a leghosszabb pihenőnap nélkül lefutott táv a húszezer-huszonnégy kilométerrel.

A teljes interjút elolvashatják a csupapsort.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik