Asztalitenisz: az ITTF befagyasztja a világranglistákat

Vágólapra másolva!
2020.04.02. 09:26
A hagyományokkal ellentétben nem a hónap első napjaiban, hanem várhatóan majd csak április közepén hozza nyilvánosságra a legfrissebb világranglistákat a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF), s aztán be is fagyasztja a rangsorokat.

Az ITTF a honlapján közölte, hogy a versenyek rendezetlensége és a koronavírus-járvány miatt további vizsgálatokra, számításokra van szükség, a listák pedig változatlanok maradnak addig, amíg újra lehet tornákat rendezni. A szervezet korábban jelezte: június 30-ig minden olyan verseny elmarad, amely „nemzetközi utazást igényel″.

Az ITTF ígérete szerint legkésőbb április 15-ig megszületnek az új világranglisták, addig a március elején nyilvánosságra hozott rangsorok érvényesek. A márciusi viadalokat figyelembe veszik majd a számításnál, de például kérdéses, hogy a járvány miatt a selejtező után félbeszaladt lengyel challenge-verseny pontjait hogyan számítják majd be.

Az ITTF egyúttal bejelentette: a szövetség munkatársai és elnöke önként lemond 2020-as fizetése egy részéről, hogy segítse a sportágat a világjárvány idején.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik