A jóisten kegyeltje, akit a ló egy életre megbabonázott

Az eddigi hatvanegy évnyi – négy év labdarúgás, majd ötvenhét év lovaglás – terepen végzett munka után immár hivatali asztala mögül segíti a lovassportot a 69 éves Dallos Gyula, a legendás díjlovas március 1-jétől az Agrárminisztérium miniszteri biztosaként vállalt kulcsfontosságú szerepet a sportági bázis megteremtését és a lovaságazat újbóli felemelését célul tűző Kincsem Nemzeti Lovas Program megvalósításában.

„A kormány által 2012. március 12-én elfogadott koncepció, a Kincsem Nemzeti Lovas Program a lovaskultúránk keretprogramja, amelynek végrehajtásához, a szolgálathoz megkaptam minden lehetőséget és felelősséget – kezdte az új beosztásban végzett tevékenységének bemutatását Dallos Gyula, aki az ötlet kigondolása után, 2009-ben egy kiváló csapatmunka eredményeként segítőivel együtt dolgozta ki a programot. – Miután hetvenéves deficitet kell ledolgoznunk, a feladat sokrétű és nehéz, de én mindig pozitív beállítottságú, a lehetetlent nem ismerő, sikerorientált ember voltam; hiszem, hogy meg fogunk tudni birkózni a feladattal.”

LEGYEN A LOVARDA A VIDÉK TORNATERME

A miniszteri biztos leszögezte: a program sikeres végrehajtásához elengedhetetlen feltétel a lovas infrastruktúra kiépítése, és ezen a területen sikerült eddig a legtöbbet előrelépni.

„A Kincsem Nemzeti Lovas Program keretében megvalósult szilvásváradi beruházás világszínvonalú, sportolóként beutaztam a világot, de a Lipicai Lovasközponthoz hasonló épített létesítményt, amely ráadásul olyan csodálatos természeti környezetben található, mint a Szalajka-völgy, sehol sem láttam. Ugyanúgy eláll az ember lélegzete a látványától, mint amikor a Hősök terén zajló Nemzeti vágtát egy felülről készített fotón megnézi. Az infrastrukturális fejlesztések részeként megvalósult a Nemzeti Lovarda teljes felújítása, amely lehetővé teszi, hogy egy világváros közepén világversenyeket rendezzünk, és fontos lépés volt a lakiteleki Hungarikum Ligetben felépített fedett lovarda is. A beruházások a jövőben is folytatódnak, mert hittel vallom, hogy iskolákat, templomokat és sportlétesítményeket kell építeni azért, hogy a magyar emberek lelke, tudata és a testi ereje megmaradjon” – folytatta Dallos Gyula.

A szakember kiemelte, a létesítményfejlesztés mellett kiemelten fontos feladatnak tekinti a lovaskultúra integrálását a közoktatásba, az iskolai lovasoktatás ugyanis – a gyerekek közötti esélyegyenlőség megteremtésével – lehetőséget kínál arra, hogy a szerényebb anyagi lehetőségű családok gyerekeinek is hozzáférhető legyen a költségigényes ló- és lovassport.

„Koncepciónk alapja, hogy a vidék tornaterme legyen a lovarda, amelyben a gyerekeket a ló segítségével az életre tudjuk nevelni, mert ez a program legfontosabb üzenete. Szeretnénk, ha minél szélesebb körben meg tudnánk ismertetni ezt a csodálatos kultúrát, amelynek ápolása, támogatása nem öncélú, hiszen a vidék népességmegtartó erejét is növeli. Aki fiatalon megszereti a természetközeli életmódot, az később sem akar és tud elszakadni tőle, a lovaskultúrával megismerkedő gyermekek a jövő potenciális agrárszakemberei, állatorvosai vagy lovassportolói lesznek. Meggyőződésem, hogy a gyerekek felé kell nyitni, ők adják majd a bázist a program többi kiemelt feladatának megvalósításához, miként abban is biztos vagyok, hogy az iskolai oktatásba való integrálás robbanásszerű változást idéz elő a lovaságazatban.”

A kérdésre, hogy az urbanizálódott, digitális világban felnövő fiatalok – akiknek figyelmét egyre nehezebb felkelteni – mennyire fogékonyak a sportolásra, Dallos Gyula meghökkentő választ adott.

„Nem hogy kampányolni kellene, túljelentkezés van. Több mint ezer gyerek jelentkezett, és várja a zöld lámpát, hogy elindíthassuk a képzést, amelyre az akkreditált lovardák a képzésre jelentkező iskolákkal szerződnek, s amely állami költségvetésből valósul meg. A miértre pedig egyszerű a válasz: maga a ló. Az ember barátjává, társává váló ló iránti szeretet és tisztelet adja a varázst. A lovaglás olyan viselkedési forma, eszköz az ember nevelésében, amely a tevékenység által megérinti a testet és a lelket, a magyar ember szívét a ló megdobogtatja.”

NEM A RÉSZVÉTEL, A GYŐZELEM A CÉL

A Kincsem Nemzeti Lovas Program ugyancsak kiemelt területe a lovas- és lósportok fejlesztése, amellyel kapcsolatban adódik a kérdés: belátható cél-e, hogy 1996 után újra magyar lovasnak szurkolhassunk az olimpián?

„Magyarországon a sportot illetően egyértelműen az olimpián, az ötkarikás eredményeken van a fókusz, így ennek célnak kell lennie – szögezte le Dallos Gyula. – Sőt, a fő cél az eredményes olimpiai szereplés, mert én nem tudok azzal az eszmével azonosulni, hogy az ötkarikás játékokon a részvétel a fontos. Nem szeretek ötvenből ötvenedik lenni, ha valaki utolsó a viadalon, az nem rang. Én azért indulok a versenyen, hogy megnyerjem, hogy dicsőséget szerezzek a nemzetemnek – nekem nagyobb díjat vagy ajándékot sohasem tudtak adni annál, mint amikor a Himnuszt hallhattam. Hihetetlen nagy tehetségű a magyar, akiben benne van a tudás, a becsvágy, meg akarja mutatni, mire képes. Lehet, hogy az út végéig sok stáció vezet, amelyeken vinni kell a keresztet, és bizonyára nehéz is lesz, talán le is térdelünk vele, de kell, hogy legyen erőnk fölállni és elvinni a célig. De dátumot nem fogok mondani, mert nem szeretek hazardírozni. Én a konkrétumok embere vagyok; a potenciált látom egy-két lovasban, aki megérdemelné, hogy a szükséges segítséget megkapja.”

Dallos Gyula az ötkarikás versenyszámokról kifejtette: a legkönnyebben lovastusában tudnánk eredményeket elérni, mert ebben az olimpiai szakágban a célfeladat sokrétű, de a másik kettőhöz képest közepes nehézségű. A legnagyobb populáció a díjugratásban van hazánkban is, köztük egy-két jó adottságú fiatal, ami növeli ugyan a reményt, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebben a szakágban nehéz kijutni az ötkarikás játékokra, s ott jól szerepelni. Díjlovaglásban vannak versenyzők, akik szerepeltek már eredményesen nagy versenyeken, a szakember szerint itt elsősorban a lóminőségen múlik, hogy eljutnak-e a legmagasabb szintre a sportolók.

Dallos Gyula hozzátette: az elmúlt tíz évben megmutatkozó politikai akarat, a magyar sport nagyfokú támogatottsága korábban nem látott lehetőséget teremtett, amellyel élni kell. Mindez a ló- és lovassportok esetében a miniszteri biztos szerint azt jelenti, hogy: „Felelős megnyilatkozásokkal, az előrehaladást gátló érdekkörök játékát, fékeket és rossz beidegződéseket a rendszerből kiiktatva, katonás fegyelemmel és szolgai alázattal végzett szakmai munkával megvalósíthatók a tervek. A lovas társdalom önös érdeke, hogy kihasználja a kormányzat segítő szándékát, ha nem tudunk vele élni, óriási szakadék alakul ki a vezető és a lemaradó nemzetek között.”

A magyar lovassportnak egyébiránt egyetlen olimpiai dobogós helyezése van, 1936-ban Platthy József díjugratásban nyert bronzérmet. Hogy miért nincs több, azt a világversenyeken az olimpiai szakágakban 1972-től a legeredményesebb hazai lovas, az 1989 óta tizenöt éven át folyamatosan a világ élvonalában versenyző Dallos Gyula pályafutása alapvetően befolyásolta.

ÁTOK SÚJTOTTA ÖTKARIKÁS JÁTÉKOK

A kiemelkedő sikereit díjlovaglásban arató Dallos Gyula mindhárom olimpiai szakágban – díjlovaglásban, díjugratásban és lovastusában – képes volt kiemelkedő teljesítményre, amit jól példáz, hogy az 1972-es müncheni olimpiára még lovastusában készült.

„A lovassport akkori vezetői azonban úgy döntöttek, a fiatalok maradjanak itthon, az öregek utazzanak az olimpiára, mert nekik már nem lesz több lehetőségük. Egyedül Szabácsy István teljesítette a versenyt, a többieket kizárták” – idézte fel az elmulasztott lehetőséget a korábbi klasszis lovas.

Dallost az 1980-as ötkarikás játékokra már díjlovaglásban nevezték be Bordal nevű lovával, az olimpiai esküt is letette, végül mégsem utazhatott el a magyar küldöttséggel Moszkvába.

„Egy évvel korábban, 1979 őszén Bázelből utaztam haza, ahová a svájciak hívtak lovat választani. A Hegyeshalomnál a vonatra szálló határőrök megkérték, nyissam ki a csomagomat. Valamilyen trükk folytán felmutattak egy kiadványt, amely állítólag nálam volt, s amelyben volt egy írás arról, hogyan ünnepelték meg az emigráns magyarok október huszonharmadikát. Értetlenül álltam a történtek előtt, miután én csak lovasújságot tettem a csomagba... A Keleti pályaudvaron a feleségemet a nyakában ülő hároméves gyerekünkkel félrelökték, engem pedig mint egy bűnözőt, géppisztollyal végigvezettek a pályaudvaron – elevenítette fel a korántsem kellemes emléket Dallos Gyula. – Végül a magyar csapat formaruháját készítő úri szabótól, Schnitta úrtól kellett megtudnom, hogy nem utazom, ő közölte velem a ruhapróbán, hogy a nevem mellé az van írva: politikailag megbízhatatlan. Így nem indulhattam Moszkvában, ahol az oroszokon kívül egyetlen osztrák lovas volt mérvadó – Elisabeth Theurer Mon Cherie-vel meg is nyerte az olimpiát – egyébként gyenge volt a mezőny.”

Az egyedülálló módon huszonöt egyéni magyar bajnoki címet nyerő Dallos az 1984-es Los Angeles-i olimpia „helyett” megrendezett Barátság-versenyről úgy vélekedik: „Nem képviselt olimpiai színvonalat a lovassportokban, mert abban a fejlett országok a zászlóvivők.”

A következő, 1988-as szöuli játékokon az induláshoz már minősülési procedúrán kellett a lovaknak átesniük – a tortúrát Dallos az akkor már tizenhat éves Bordallal nem vállalta. Négy évvel később, 1992-ben Barcelonában új társával, a világhírű Aktionnal azonban a minősülés nem volt kérdéses: a magyar lovas öt jelöltség és három eskütétel után pályafutása során először kijutott az ötkarikás játékokra.

„Az olimpiát megelőzően Aachenben, a lovaglás Mekkájában, a világ legjelentősebb lovasversenyén második lettem ugyanazon bírók előtt, akik Barcelonában is bíráskodtak. A nemzetközi közvélemény várta és biztosra vette: jön végre a magyar érem lovaglásban. A játékokat megelőzően másfél héten át összetartás volt az olimpiai centrumban, ahová a madár sem repülhetett be, elzártan készültek a lovasok. Az orvosi vizsgálaton minden rendben volt, nagyon szerencsés sorsolást is kaptam: mindenkinek, aki számított, előttem kellett lovagolnia – vázolta a sporttörténet második magyar olimpiai érmének megszerzésével kecsegtető helyzetet Dallos Gyula, akinek azonban a verseny reggelén a ló ápolójaként vele tartó feleségével együtt megdöbbentő látványban volt része. – A ló reszketett, fel volt dagadva minden lába, és negyvenkét fokos láza volt. Elkülönítették, vírusfertőzés volt a diagnózis – a centrum majd' háromszáz lovából csak az enyém kapta el… Azt hittem, megsemmisülök. Borzalmas trauma volt, hogy noha minden más világversenyen az élmezőnyben végeztem, olimpián nem volt lehetőségem megmutatni, mit tudok. Aktion életéért tíz napig küzdöttek, végül helyrejött.”

Az egyaránt kiemelkedő tehetségű lovas és ló nagy találkozása – világkupa- és nagydíjgyőzelmek mellett – végül a sportág hazai történetének egyetlen Európa-bajnoki érmét eredményezte: a barcelonai olimpiát követő évben, 1993-ban Dallos Aktionnal két német olimpiai bajnok mögött lett harmadik.

Aztán következett Atlanta, az 1996-os olimpia.

„A játékok előtt Los Angelesben rendezték a világkupadöntőt, amelyben a világ húsz legjobb lovasa indulhatott. A verseny után megkörnyékeztek az amerikaiak, felajánlották, egy hónap alatt minden családtagommal kettős állampolgárságot kapok és havi tízezer dollárt, cserébe az amerikaiakat kellett volna edzenem és az Egyesült Államok csapatában versenyeznem. Nemet mondtam. Az elmúlt évtizedek során többen megpróbálták megvenni a szívemet, de én sohasem akartam feladni a magyarságtudatomat. Nem tetszik, hogy sportolók átjelentkeznek más nemzetekhez, azt vallom: ahová született, mindenki ott fejtse ki alkotó tudását – folytatta nem mindennapi történetét Dallos Gyula, aki – miután visszautasította az amerikaiak ajánlatát – ezúttal sem járt „szerencsével”. Az olimpián az állatorvosi csapat tagjai hajlítási próbára küldték a lovát, és miután az eredményt nem találták megfelelőnek, kizárták a magyar versenyzőt. – A próba során egy percig a legerősebb behajlított állapotban tartják a ló hátulsó lábát, majd leteszik, és azonnal ügetni kell vele. Olyan ez, mintha kézilabdában a dobó játékosnak kivennék a vállát, majd miután visszateszik, azonnal átlövést kellene bemutatnia vagy hetest dobnia, miközben egy hétig fel sem tudja emelni a kezét.”

A miniszteri biztos megjegyezte: a magyar lovasokat az olimpiákon sújtja a sors, legutóbb 2000-ben sikerült kvalifikálnia magát magyar sportolónak, ám Sydneyben Túri József Dalloshoz hasonlóan járt, noha eredményesen szerepelt jelentős versenyeken, az olimpián nem engedték indulni, mondván, lesántult a lova… Dallos ugyanakkor azt vallja, valamiért így kellett történnie.

„Az elkötelezettségem, a hitem, a lovaglás és a sport iráni szeretetem nem engedte, hogy durcáskodva abbahagyjam, és hátat fordítsak a sportnak, lovaskultúrának, amelyet, amíg az egészségem engedi, továbbra is legjobb tudásom szerint szeretnék szolgálni. Sokan kérdezik, hogyan van az, hogy én végig mosolygós, optimista ember tudtam maradni. Mindig azt válaszolom: miért ne lennék az. A jóisten kegyeltje, a világ legboldogabb embere vagyok, mert a Kárpát-medencébe születhettem, a világ negyedik legnehezebb és leglogikusabb nyelvét beszélhetem anyanyelvemként, a Szent István-i keresztény hit szerint élek, és a szerető világ és a családom – amely támogatása nélkül nem jutottam volna el oda, ahol vagyok – ölelésében teszem azt, ami nekem a legnagyobb boldogság: a sporttal foglalkozhatok. Teljes az életem.”

És hogy a sikeres szakember – aki közel a hetvenhez is állítja, ha lenne egy Aktionhoz hasonló kaliberű lova, máig eredményesen űzné a sportágát – mire a legbüszkébb a páratlan életművéből?

„Arra, hogy a háború után, nagyon szegény sorból indulva mind az öt testvéremmel révbe jutottunk. Valamennyiünk hátizsákjában az a szülői intelem volt, hogy mindig csak a saját tudásod szerint érvényesülj – mindvégig ehhez tartottam magam – mondta Dallos Gyula, aki életútmodelljét bátran ajánlja mindenkinek, amelynek alappillérei a saját adottságaink felmérése, a cél szem előtt tartása, a lelkiismeretes munka és az erős kontroll, az élethosszig tartó tanulás és az állandó megújulásra törekvés, a hit és mások segítése. – Sohase akarjunk úgy érvényesülni, hogy érdekkörök játékosává válunk, az alkotó ember egyedül jár, és nyomot hagy az életben, megmutatva tudását, és a tetteiért vállalja a felelősséget.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. november 16-i lapszámában jelent meg.)