Darts: nekünk is lett érmünk a WDF-világbajnokságon!

Vágólapra másolva!
2019.10.10. 22:32
null
(Fotó: Magyar Dartsszövetség/Filyó Tibor)
Bár még két nap hátra van a versenyből, immár bizonyos, hogy nem maradunk dobogós helyezés nélkül a World Darts Federation idei világbajnokságán, Kolozsváron: Kovács Tamara és Laczi Viktória menetelt egészen az elődöntőig az ifjúsági női párosok között.

 

Már éppen kezdtünk nagyon elkenődni, mert a visszatérő kiszállóproblémákkal küzdő férfijátékosaink csütörtök délután eldobták utolsó nyilaikat ezen a vb-n azáltal, hogy hamar elbúcsúztak a páros versenyektől, és utána női csapatunk számára sem termett sok babér. Noha a skótok ellen nagyon szépen visszaküzdötte magát 1–6-ról 6–7-re, a vereséget végül nem tudta elkerülni, és mivel ez már a második volt, elszállt az esélye a továbbjutásra.

De aztán jöttek a fiatalok!

Az ifjúsági fiúk egyéni kategóriájában mindkét srácunk nagyon szépen menetelt, Gévai Péter és Nagy Barnabás is feljutott a főtáblára, vagyis a legjobb 16 közé, utóbbi speciel veretlenül, tehát csoportgyőztesként, 85.3-as körátlagú meccset is elővezetve, de Gévainak is volt 83.2-ese – ezek a számok a felnőttek között is elismerésre méltóak. Aztán az egyenes kieséses szakaszban is helytálltak angol illetve iráni ellenfelükkel szemben, de ott sajnos kikaptak.

Mint később kiderült, a két döntőstől.

Így viszont az ifjúsági női párosunkra koncentrálódott minden figyelem a magyar küldöttségben. Már az nagy bravúr volt, hogy a lányok továbbléptek ötfős csoportjukból, mert ehhez minimum a második helyen kellett végezniük – egy vereség mellett három győzelemmel kipipálták ezt a feladatot, egyszersmind a legjobb nyolc közé kerülést. A negyeddöntőjüknek már érem volt a tétje, az ellenfél pedig egy csoportgyőztes német kettős volt. Nos, nem tudta megállítani a mieinket! 1–0 és 3–2 is volt az állás ide a négy nyert legig tartó csatában, és 3–3 után a magyarok dobták meg a mindent eldöntő kiszállót – egészen pontosan Laczi Viktória a dupla 20-on, akinek ez volt az első érme világversenyről. Társának, az idén egyéni Európa-bajnok Kovács Tamarának a második, és ez bronz lett, miután lányaink a nagyszínpadon lejátszott elődöntőben már nem bírtak a skótokkal.

WDF-VILÁGBAJNOKSÁG, KOLOZSVÁR

Férfi páros. A 128 között: Petrács Gábor, Takács Gábor (74.22)–Iszmail, Ezz (egyiptomi, 40.38) 4–0, Suominen, Myller (finn, 76.80)–Rucska József, Székely Pál (73,28) 4–3. A 64 között: Viinikka, Pekhonen (finn, 72.54)–Petrács, Takács (80.18) 4–2. Női csapat. Csoportmérkőzések. 5. csoport: Magyarország (48.56)–Katalónia (46.55) 9–8, Ausztrália (63.46)–Magyarország (53.34) 9–4, Skócia (52.51)–Magyarország (51.13) 9–6, Magyarország (52.73)–Izland (45.99) 9–2 – Magyarország csoportharmadikként nem jutott tovább a 16-os főtáblára. Ifjúsági Fiú egyéni. Csoportmérkőzések. B-csoport: Nagy Barnabás (75.95)–Nakamura (japán, 74.06) 4–2, Nagy (65.35)–Side (egyiptomi, 37.52) 4–0, Nagy (85.26)–Walker (skót, 70.24) 4–1. H-csoport: Gévai Péter (66.53)–Steinacher (osztrák, 62.96) 4–3, Gévai (83.22)–Yilmaz (török, 76.27) 4–1, Van der Kwast (holland, 76.19)–Gévai (65.79) 4–1, Gévai (65.55)–Stegler (dán, 65.51) 4–3. A 16 között: Szejfi (iráni, 80.13)–Nagy (73.22) 4–2, Kay (angol, 73.50)–Gévai (69.52) 4–3. Ifjúsági lány páros. Csoportmérkőzések. C-csoport: Kovács Tamara, Laczi Viktória (53.85)–Klocsek, Haritonova (orosz, 53.55) 4–2, Kovács, Laczi (45.20)–Ghazy, Sobh (egyiptomi, 33.98) 4–0, Salamzari, Karimi (iráni, 54.02)–Kovács, Laczi (49.10) 4–1, Kovács, Laczi (50.52)–Karlsson, Hemming (svéd, 42.54) 4–0. Negyeddöntő: Kovács, Laczi (56.41)–Atas, Rieman (német, 55.10) 4–3. Elődöntő: McKinlay, C. O'Brien (skót, 65.35)–Kovács, Laczi (57.83) 5–0

 

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik