Öttusa-vb: kijött a szorítóból – családi futam Balzsayéknál

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 20:35
null
Balzsay Károly a lányával állt rajthoz (Fotó: Facebook)
A budapesti öttusa-világbajnokságot színesítő és az öttusasportot népszerűsítő betétprogramok között egy rendhagyó laser run viadal is helyet kapott, amelyben a kéttagú csapatok egyik versenyzője igazolt öttusázó, a másik amatőr nevező volt. A mezőnyben ismerős arcot is láthattak a nézők, a WBO korábbi profi világbajnok ökölvívója, a férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya, Balzsay Károly kilencéves kislányával állt rajthoz.



„Jázmin két és fél éve öttusázik a KSI-ben, ami az ő korosztályában egyelőre még két- vagy három tusát jelent. Óriási a szerelem, el sem tudja képzelni az életét a sportág nélkül
– mondta lelkesen Balzsay Károly. – Amikor kiderült, hogy lehetőség adódik megméretni magát valakivel, egyből rávágta, hogy velem szeretne indulni. És rögvest hozzátette, hogy nem lehetünk utolsók!”

Az amatőrök között Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi bokszoló apuka hozzátette: nagyon komolyan vette az egy hónapos felkészülést, még lövőedzésekre is eljárt, egy valamivel azonban nem számolt...

„Öt méterről már egészen jól ment a lövészet, de a futam előtt pár perccel megtudtam, hogy a vébé-pályán, azaz tíz méteren kell versenyeznünk. Végül sikerült az időhatáron belül teljesítenem az öt lövést, futottam egy egészen erős négyszáz métert, és nagyon boldog voltam, mert a végén a lányom megdicsért! Mindig hatalmas élmény egy szülő-gyermek közös sportverseny, vébé-környezetben pláne nagy élmény volt még egy korábbi sportolónak is!”

Az ökölvívók kapitánya ráadásul duplán örülhetett, mert kiderült, hogy Jázmin – aki az első számú tartalék volt – visszalépés miatt ott lesz a laser run világbajnokság pénteki mezőnyében az U11-es korosztályban.

„Nagyon boldogok vagyunk, ugyanakkor nagyon fáj a szívem, mert miután a felnőttválogatottal Oroszországba utazunk, nem láthatom pénteken versenyezni” – tette hozzá Balzsay.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lipiczky Ágnes, Pircs Anikó, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51

Guzi Blanka: Itt volt az idő felébredni a téli álomból!

Egyéb egyéni
2025.02.24. 07:12
Ezek is érdekelhetik