Cselgáncs-vb: Ungvári Miklós fair play díjat kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.01. 16:28
A tokiói cselgáncs-világbajnokságon a sportág történetében először adták át a nemzetközi szövetség (IJF) fair play díját, amelynek első két díjazottja az osztrák Sabrina Filzmoser és Ungvári Miklós lett.

A judoinfo szaklap tájékoztatása szerint a Marius L. Vizer IJF-elnök alapította díjat ezentúl minden évben olyan sportoló, edző, a sportág életében fontos személyiség vagy egyesület kaphatja meg, aki, illetve amely tevékenysége során a dzsúdó legnagyobb értékeit képviselve érdemessé válik rá.

Az első két díjazott évtizedek óta a sportág meghatározó és nagy tisztelettel körülvett versenyzője lett, a kétszeres Európa-bajnok Sabrina Filzmoser és az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós.

„Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy első férfiként és a hazámból elsőként kaphattam meg ezt a díjat. Mindenkinek köszönettel tartozom, aki úgy érzi, hogy a világ megannyi dzsúdósa közül én képviselhetem a fair playt a sportban” – kezdte beszédét a ceglédi versenyző.

„Mindig dzsúdós maradok. Tovább akarom adni mindazt, amit itt tanultam, meg akarom ismertetni a gyerekekkel a dzsúdó értékeit. Gyerekkorom óta tanulom a dzsúdó szellemiségét. Például azt, hogy a tisztelet a legfontosabb érték. Ez ad hitet az emberekben. A cselgáncsban az a célunk, hogy eldobjuk az ellenfelünket, de a dzsúdó messze túlmutat ezen. A meghajlásunkkal megmutatjuk az ellenfelünknek megbecsülésünket, tiszteletünket. Azt például nagyon szeretem, hogy a mérkőzések előtt a két edző is meghajol egymás felé. Hiába vagyunk harcosok, minden alkalommal tiszteletet kell mutatnunk” – tette hozzá a 39. életévét októberben betöltő Ungvári, aki helyezetlenül zárt a 73 kilogrammosok között a tokiói vb-n.

JAPÁN NYERTE A CSAPATVERSENYT

A japánok megvédték címüket vasárnap az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-világbajnokság vegyes csapat versenyében.

A házigazdák együttese a fináléban – akárcsak tavaly a bakui döntőben – a franciákat verte meg, ezúttal 4:2-re. Japán a csapatversenyek 1994 óta íródó történetében a 14. világbajnoki címét gyűjtötte be, s a 2017-es budapesti vb-n bemutatkozott vegyes csapatversenyek során harmadszor sem talált legyőzőre.

A magyar válogatott nem szerepelt a tokiói csapatversenyben.

A vegyes csapatok versengése már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában. A párharcok során hat-hat fő küzd meg egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában. Ha 3:3-mal zárulnak a meccsek, akkor a bemutatott akciók értéke dönt, ipponért 10, vazaariért 1 pont jár.

A 12 fős magyar küldöttség a 90 kilós Tóth Krisztián révén egy ötödik hellyel zárta a tokiói vb-t.

CSELGÁNCS-VB, TOKIÓ
CSAPATVERSENY

1. Japán
2. Franciaország
3. Oroszország és Brazília

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik