MOKSZ: új felállásban működik tovább a magyar szövetség

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 22:26
A korábbi vezetőivel, de új felállásban működik tovább a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ).

A szervezet szerdán a honlapján közölte: az eddigi ügyvezető, Schulek Csaba létesítményfejlesztésért és nemzetközi stratégiai sportkapcsolatokért felelős elnöki tanácsadó lesz, míg a szövetség operatív vezetését a korábbi ügyvezető-helyettes, Váradi Orsolya veszi át. Kósa Lajos elnök a július 9-i elnökségi ülésen tárta a testület elé a változtatásról szóló indítványt, amelyet egyhangúlag támogattak. Schulek Csaba létesítményfejlesztésért és nemzetközi stratégiai sportkapcsolatokért felelős elnöki tanácsadó lesz, míg a szövetség operatív vezetését a korábbi ügyvezető-helyettes, Váradi Orsolya veszi át. Kósa Lajos elnök a július 9-i elnökségi ülésen tárta a testület elé a változtatásról szóló indítványt, amelyet egyhangúlag támogattak.

Kósa Lajos elmondta: a szövetség jövőbeli sikerei összefüggnek az infrastrukturális fejlesztéseikkel, amelyek középpontjában a Nemzeti Korcsolyázó Központ áll.

„A beruházás olyan szakaszához érkezett, amely már a szövetség részéről is teljes figyelmet és egész embert kíván” – közölte.

Schulek Csabát a 2018 májusi közgyűlésen választották meg a MOKSZ ügyvezető igazgatójának, és tavaly június elsején állt munkába. Váradi Orsolya 16 éve tagja a MOKSZ-nek, a szervezési osztály vezetőjeként számos hazai rendezésű világverseny megvalósításáért felelt, és évek óta ellátja az ügyvezető-helyettesi feladatkört is.

Legfrissebb hírek

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Korcsolyázás szilveszter éjszaka: kilenc helyen lehet átcsúszni az újévbe!

Téli sportok
2024.12.30. 10:07

Majdnem 100 korcsolyapálya nyit ki ezen a télen az országban

Téli sportok
2024.11.30. 10:18

Olimpiát nyerne magyar színekben Kim, aki nyár óta már Olivér is

Téli sportok
2024.09.17. 17:53

Korcsolyasportok: két dél-koreai korist igazolt a magyar szövetség

Téli sportok
2024.07.05. 12:38

Szabadidő: jövő szombaton újra Jégpályák Éjszakája

Jégkorong
2024.01.12. 12:39

Téli sportok: jégkorong- és korcsolyapálya épül Sepsiszentgyörgyön

Téli sportok
2023.05.04. 18:28

NHL: hosszabb kihagyás vár a csuklóját korcsolyával elvágó Kane-re – videó

Amerikai sportok
2022.11.10. 11:42
Ezek is érdekelhetik