Olimpiát nyerne magyar színekben Kim, aki nyár óta már Olivér is

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 17:53
Kim Min Szok Olivér (Fotó: hunskate.hu)
A dél-koreai színekben háromszoros olimpiai érmes korcsolyázó, Kim Min Szok Olivér aranyérmet nyerne Magyarországnak a 2026-os milánói-cortinai téli játékokon – számolt be róla a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség honlapja.

Kim Min Szok a 2018-as pjongcsangi olimpián az üldözéses csapatversenyben Dél-Korea együttesével ezüstérmet szerzett – ugyanitt és négy évvel később Pekingben 1500 méteren harmadik lett. Miután ittas vezetés miatt eljárás indult ellene, hazájában hároméves eltiltással sújtotta a sportági szövetség. A 2026-os olimpiai válogatóján már lenne lehetősége indulnia, ám nem tudott volna felkészülni a versenyzésre, így jól jött neki a magyarországi lehetőség.

„Én nagy pályán versenyzek, a lehetőséget rövid pályán biztosította a magyar csapat, de én éltem vele, és hálás vagyok, hiszen esélyt kaptam arra, hogy felálljak a padlóról. Nem akarok csalódást okozni azoknak, akik segítettek, ez a legfontosabb célom. A másik pedig az, hogy még fényesebb olimpiai érmet szerezzek a korábbiaknál, de már magyar színekben” – mondta el a hunskate.hu-nak a sportoló, aki a magyar állampolgárság megszerzésekor felvette az Olivér keresztnevet.

A magyar csapathoz és a Ferencvároshoz vele együtt csatlakozó társa, Mun Von Dzsun a Ferenc nevet választotta.

 

Legfrissebb hírek

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Korcsolyázás szilveszter éjszaka: kilenc helyen lehet átcsúszni az újévbe!

Téli sportok
2024.12.30. 10:07

Majdnem 100 korcsolyapálya nyit ki ezen a télen az országban

Téli sportok
2024.11.30. 10:18

Korcsolyasportok: két dél-koreai korist igazolt a magyar szövetség

Téli sportok
2024.07.05. 12:38

Szabadidő: jövő szombaton újra Jégpályák Éjszakája

Jégkorong
2024.01.12. 12:39

Téli sportok: jégkorong- és korcsolyapálya épül Sepsiszentgyörgyön

Téli sportok
2023.05.04. 18:28

NHL: hosszabb kihagyás vár a csuklóját korcsolyával elvágó Kane-re – videó

Amerikai sportok
2022.11.10. 11:42

Gyász: elhunyt a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség volt elnöke

Egyéb egyéni
2022.07.18. 21:20
Ezek is érdekelhetik