A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 13:57
90 éve hunyt el Manno Miltiades (Fotó: Török Attila)
Halála kilencvenedik évfordulója alkalmából emlékeztek Manno Miltiadesra (1879–1935), a múlt századforduló rendkívül sokoldalú sportemberére, a kitűnő grafikusra, festőművészre, szobrászra.

A Fiumei úti sírkertben a görög származású polihisztor 2022-ben felújított síremlékénél az eseményt szervező Joó Alfréd bevezetője után Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet főigazgatói kabinetvezetője ismertette élettörténetét és sportolói pályafutását. Kiemelte, hogy az első világháborúban szerzett sebesülésééig összesen kétszáz sportolói díjat nyert, egyebek mellett úszásban, futásban, evezésben, kerékpározásban, korcsolyázásban és labdarúgásban. A Budapesti Torna Club játékosaként tagja volt az első két bajnokságot megnyerő futballcsapatnak (1901, 1902), sőt mindkétszer gólkirály lett. 

A megemlékezésben szó esett a közös sírnál Manno Miltiades testvére, a szintén sikeres sportoló, nem mellesleg építészként nemzeti stadiont tervező Manno Leonidas érdemeiről is. 

Elhelyezte koszorúját a Magyar Olimpiai Akadémia nevében Gyurta Dániel elnök és Győr Béla főtitkár, Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója és helyettese, Vincze József. 

A Magyar Sportújságírók Szövetségét Dénes Tamás főtitkár képviselte az eseményen, amely után a résztvevők felkeresték Jász Géza, az MLSZ első elnöke közelben található sírját is.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57

Labdarúgás: második lett az UEFA-tornán az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2025.05.12. 18:52

Susan Francia részben magyarul köszöntötte fel Karikó Katalint anyák napján – kép

Egyéb egyéni
2025.05.11. 18:47
Ezek is érdekelhetik