Európai Játékok: Kozák Danuta négy számban indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 15:07
A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége elfogadta Hüttner Csaba szövetségi kapitány javaslatát, így véglegessé vált az Európai Játékokon induló magyar válogatott kerete.

Az MKKSZ honlapján olvasható pénteki beszámoló alapján Kozák Danuta négy számban is rajthoz áll a keddtől csütörtökig sorra kerülő minszki versenyen: az ötszörös olimpiai bajnok kajakozó viszi a két rövidebb egyes számot (200 és 500 m), valamint 500 párosban Kárász Annával, 500 négyesben pedig Kárásszal, Csipes Tamarával és Medveczky Erikával is elindul.

Kárász mellett az ugyancsak kajakozó Kopasz Bálint is két számban versenyez majd, 1000 és 5000 méter egyesben. Női kenu egyes 200 méteren Nagy Bianka képviselheti a magyar színeket a fehérorosz fővárosban, férfi K-2 1000 méteren pedig a 41 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánért és 16 évvel fiatalabb versenyzőtársáért, Gál Péter Istvánért lehet majd szorítani.

A férfi C–1 200-at, a női K–2 200-at és az 5000 méteres számokat leszámítva csak olimpiai számokban rendeznek versenyt Minszkben.

Az augusztusi, szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló csapatot csak az Európai Játékok után jelöli ki Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

AZ EURÓPAI JÁTÉKOKON INDULÓ MAGYAR VÁLOGATOTT
FÉRFIAK

K–1 200 m: Birkás Balázs
K–1 1000 m: Kopasz Bálint
K–1 5000 m: Kopasz Bálint
K–2 1000 m: Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K–4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István
C–1 200 m: Hajdu Jonatán
C–1 1000 m: Kiss Tamás
C–2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence

NŐK
K–1 200 m: Kozák Danuta
K–1 500 m: Kozák Danuta
K–2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
K–2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta
K–4 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika
C–1 200 m: Nagy Bianka
C–2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

Legfrissebb hírek

„Ez a szituáció rosszul volt kezelve” – Csipes Tamara az édesapja és Kozák Danuta közti feszültségről

Kajak-kenu
2024.08.27. 21:22

Még mindig nem száz százalék, hogy az Eb-egység indul-e Párizsban

Kajak-kenu
2024.06.22. 12:53

Párizs 2024: Kozák nincs az utazó kajak-kenu csapatban, a női négyes összeállítása még kérdéses

Kajak-kenu
2024.06.20. 18:57

Kajak-kenu: Körvonalazódik a párizsi csapat – Hüttner Csaba

Kajak-kenu
2024.06.08. 09:12

Kajakra veszik – Thury Gábor jegyzete

Kajak-kenu
2024.06.07. 23:54

Kajak-kenu: végleg elúszhatott Kozák Danuta olimpiája

Kajak-kenu
2024.06.07. 11:26

Csipes Ferenc: Szó sem volt molesztálásról, pláne nem abúzusról

Kajak-kenu
2024.06.07. 08:37

Csipes Ferenc csapata üzenetet küldött

Kajak-kenu
2024.06.07. 08:10
Ezek is érdekelhetik