Kajak-kenu: Körvonalazódik a párizsi csapat – Hüttner Csaba

Vágólapra másolva!
2024.06.08. 09:12
Hüttner Csaba szerint már körvonalazódik az olimpiai csapat (Fotó: Nemzeti Sport)
Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint erősen körvonalazódik a párizsi olimpiai csapat a kajak-kenusok szerdától péntekig rendezett szegedi válogatóversenye után.

Női és férfi kenuban például eldőlt minden kérdés.

„Kiss Ágnes és Nagy Bianka a válogatón és a szétlövésen is bizonyította, hogy szintet léptünk C–2 500 méteren. Olyan párosunk van, amely éremesélyes lehet a párizsi játékokon” – jelentette ki a szakember az M4 Sportnak nyilatkozva, hozzátéve, Kiss egyesben is bizonyította, hogy lehet rá számítani, utóbbi számban pedig Takács Kincső lesz a másik induló.

„Megnyerte az első válogatót, majd kvótát is szerzett a pótkvalifikációs versenyen, ezzel óriási tettet hajtott végre, ő is versenyezhet majd az olimpián” – mondta a győriek harmincéves, világ- és Európa-bajnok kenusáról Hüttner Csaba.

Férfi kenuban hasonló a helyzet. Az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán páros mindkét válogatón és a szegedi világkupán is remekül teljesített, az egyesben is győztes Adolf mellett pedig Fejes Dániel kapja a harmadik indulási jogot, aki a kapitány szerint végigdolgozta az évet, jól szerepelt a páros- és az egyesválogatókon is. A Ferencvárost erősítő, négyszeres világbajnok Adolf duplázni fog Párizsban, előbb párosban száll vízre, majd egy pihenőnap után egyesben.

Férfi kajak párosban nagy csatát vívott egymással a Nádas Bence, Tótka Sándor és a Kurucz Levente, Opavszky Márk kettős, Hüttner Csaba szerint mindhárom verseny, a két válogató és a szétlövés is fantasztikus sportélményt jelentett.

„Le a kalappal a fiatal páros előtt, bizonyították, hogy kiváló egységet alkotnak, ez a jövő szempontjából nagyon fontos. Most azonban Nádas és Tótka nyert egy nagyon jó versenyben” – mondta, hangsúlyozva, hogy az olimpiai csapat lezárása a jövő heti, ugyancsak Szegeden sorra kerülő Európa-bajnokság után fog megtörténni.

„Meg kell várni az ottani eredményeket, hogy a legjobb csapatot tudjuk nevezni Párizsra” – nyilatkozott, rámutatva, hogy ez a páros és a négyes összefüggésére vonatkozik. Egyesben az olimpiai címvédő Kopasz Bálint szereplése a kapitány szerint megkérdőjelezhetetlen, mert „most például elég nagy fölénnyel megverte az olimpiai ezüstérmes Varga Ádámot”.

A női kajak szakággal kapcsolatban Hüttner Csaba elárulta, hogy nehezen élte meg az elmúlt heteket, mert ő a versenyzőkért dolgozik.

„Nagyon rossz volt látni, hogy rajtuk csapódnak le a történtek, az újságcikkek, a nyilatkozatok, amelyek egyáltalán nem segítik az olimpiai felkészülést” – utalt arra, hogy bő két hete a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta a közösségi médiában verbális molesztálással és sértegetéssel vádolta meg Csipes Ferencet, Csipes Tamara edzőjét és egyben édesapját. Az ügy hamar lezárult, Csipesék klubja, a Honvéd bocsánatot kért Kozáktól, aki ezt elfogadta, így folytatódhatott a felkészülés.

„Ebben a szakágban is meg kell várni az Eb-t, hogy végső döntést tudjunk hozni a párizsi csapat összetételéről. Négy kvótánk van csak, ez természetesen nem segíti a helyzetünket. Az azonban biztos, hogy Csipes Tamara olyan teljesítményt nyújtott a válogatón, amely előtt mindenki csak megemelheti a kalapját” – utalt a kapitány arra, hogy a kétszeres olimpiai bajnok klasszis mindhárom olimpiai számban győzött.

Hüttner Csaba azt is elárulta, hogy a két és fél év szünet után az idén visszatérő Kozák Danuta helyzete okoz némi fejtörést.

„Egyesben hatodik lett, de ez természetesen nem írja felül a korábbi nagyszerű eredményeit. Sajnos párosban nem láttuk versenyezni, és így az Eb-n sem fogjuk. Az Eb-szereplés után tudunk majd abban gondolkodni, hogy melyik irányba menjünk” – fogalmazott a kapitány.

Csipes párosban Gazsó Alida Dórával, négyesben pedig – kihívó nélkül – Gazsóval, Fojt Sárával és Pupp Noémivel nyert a Maty-éri pályán.

Magyarország 16 kvótával gazdálkodhat a párizsi olimpiára, hat férfi és négy női kajakossal, valamint három-három férfi és női kenussal. A szerdán kezdődő Eb-n induló válogatottat várhatóan hétfőn, az ötkarikás csapatot pedig a tervek szerint július 2-án hirdetik ki.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik