Kajak-kenu: végleg elúszhatott Kozák Danuta olimpiája

P. SZ.P. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 11:26
Könnyen lehet, hogy Kozák Danuta nem lesz ott Párizsban (Fotó: Árvai Károly)
Egy kérdőjellel kevesebb: Csipes Tamara végül a nevezési listának megfelelően Gazsó Alida Dórával állt rajthoz a szegedi gyorsasági kajak-kenu válogatóversenyen K–2 500 méteren.



SOK KÉRDŐJELLEL INDULT, kevesebbel, de nem nullával zárult a síkvízi kajak-kenusok szegedi válogatóversenye – a szövetségi kapitány Hüttner Csaba elmondása szerint ugyanis csak a jövő heti (szintén a Maty-éren rendezendő) Európa-bajnokság után alakul ki a végleges olimpiai keret.

Persze vannak olyan számok, amelyekben egyértelmű a forgatókönyv, például a férfi kenusoknál Adolf Balázs egyesben, Hajdu Jonatánnal párosban is kettős győzelmet aratott (az első válogatót Szolnokon tartották), ahogyan a kajakosoknál Kopasz Bálint is sikerrel vette mindkét akadályt K–1 1000 méteren.

Férfi kajak és női kenu 500 méteres párosban egy fokkal bonyolultabb volt a képlet, egyaránt szétlövésre volt szükség az Európa-bajnoki indulásért. Előbbiben hiába rukkolt ki szinte emberfeletti teljesítménnyel Kurucz Levente és Opavszky Márk az év első versenyein – a szolnoki válogatón, majd a szegedi világkupaversenyen is megverték Nádas Bencét és Tótka Sándort –, úgy néz ki, Nádas és Tótka rájött, miért nem sikerült a terveik szerint az idénykezdés. A Hüvös Viktor mesteredző által felkészített duó az év elején új modellre cserélte le a hajóját, és a mérési eredmények alapján hiába adtak bele minden eddiginél több erőt a futamaikon, egyszerűen az elért időkön ez nem látszott. Aztán a szegedi válogató előtt visszaültek a tavalyi hajóba.

És láss csodát…!

A Nádas, Tótka kettős a „rendes” döntőben még épphogy csak (54 ezredmásodperccel) gyorsabb volt Kuruczéknál, de a pénteki szétlövésben még magabiztosabban haladt, ezúttal – hivatalos időeredmény nem állt rendelkezésre – jó harminc-negyven centit vert a fiatal feltörekvő tehetségekre, és készülhet a jövő heti Európa-bajnokságra.
A női kenusoknál az ősszel szétváló Bragato Giada és Nagy Bianka is szóhoz jutott, immár külön hajóban. Bragato hamar megtalálta partnerét Benkucs Kíra személyében, és májusban úgy tűnt, jól is választott, hiszen az első válogatót megnyerték. Ezzel szemben Nagy folyamatosan újabb és újabb versenyzőkkel térdelt össze, mire megtalálta a nyerő összeállítást, noha a megoldás végig szem előtt volt. Klubtársával, a szintén az MVM Szeged kötelékébe tartozó Kiss Ágnessel néhány hét felkészülés után a második válogatón taroltak, majd a szétlövésben sem adtak esélyt Bragatóéknak. Már a rajttól kezdve vezettek, fél távtól pedig egyre csak növelték az előnyüket, így hiába erősödött Benkucsék párosa a szerdai válogatóversenyhez képest, valós esélyük nem volt az Európa-bajnoki, és vélhetően olimpiai szereplés kivívására.

És akkor a káosz: a női kajakosok mezőnye. Kozák Danuta és a négyes felkészítéséért felelős Csipes Ferenc hetek óta húzódó konfliktusa megoldódni látszik, mégpedig az olimpiák történetében minden idők legeredményesebb magyar női sportolója kárára. Az FTC kajakosa csütörtökön 500 méter egyesben nem ment jól, hatodik lett, pénteken pedig el sem indult párosban vagy négyesben – noha az utolsó pillanatig lehetett pletykákat hallani, amelyek szerint mégis összeáll a szolnoki tájékoztató versenyt megnyerő Kozák, Csipes Tamara páros. Csipes végül Gazsó Alida Dóra mögé ült be, és tarolt is, mögöttük a második helyen Pupp Noémi és Fojt Sára ért be a célba. Éppen az a négy versenyző, akiknek Csipes Ferenc elképzelése szerint a négyest kellene alkotni. És fogják is, hiszen a másik benevezett egység végül nem állt ki a K–4-esek versenyére, így a csupán a formalitás kedvéért megtartott válogatót az előbbi kvartett „nyerte meg” (Pupp, Csipes, Fojt, Gazsó beülősorrendben).

„Az elmúlt hetek nagyon érzelemdúsan alakultak      – utalt a verseny után Csipes Tamara a kereszttűzre, amibe került. –      Éreztem, hogy fizikailag nagyon jó formában vagyok, de nem tudtam, sikerül-e megmutatni, hogy képes vagyok eléggé koncentrálni. Annak örülök a legjobban, hogy megmutattam, még mindig van bennem annyi akarat, hogy tök mindegy, mi történik körülöttem, odaállok a rajthoz, és megcsinálom a feladatomat. A pároselőfutam, mondjuk, tragikusan sikerült, de a döntőnkre nem lehet azt mondnani, hogy nem volt jó pálya. Ez is azt mutatja, hogy talpra tudtam állni a nehéz helyzetben.”

A kialakult szituáció pedig azt is jelenti, hogy hacsak a Csipes-féle négyes nem szerepel le az Eb-n, Kozák Danutának nem lesz helye az olimpiai csapatban. A jelenlegi helyzetben, szem előtt tartva azt is, hogy idén már a 37-et töltötte be, valószínűtlen, hogy a Los Angeles-i ciklusba belevágjon, vagyis könnyen lehet, hogy a sportolói pályafutása is véget ér.

VÁLOGATÓVERSENY, SZEGED
Kajak. Férfiak. 500 m. K–2*:      1. Nádas Bence (MVM Szeged), Tótka Sándor (UTE) 1:29.188 perc, 2. Kurucz (Plastex Kanizsa), Opavszky M. (MTK) 1:29.538.      1000 m. K–1:      1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:26.229, 2. Varga Á. (KSI) 3:30.363, 3. Szántói-Szabó (Vasas) 3:37.397.
Nők. 500 m. K–2:      1. Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara (mindkettő BHSE) 1:38.726, 2. Pupp N. (Atomerőmű SE), Fojt (Kovács Katalin Akadémia) 1:39.834, 3. Lucz A.
(UTE), Hadvina Dóra (Szolnoki KKK) 1:40.160.      K–4: 1.      Pupp N., Csipes T., Fojt, Gazsó 1:42.724.      Kenu. Férfiak. 1000 m. C–1:      1. Adolf Balázs (FTC) 3:50.945, 2. Fejes (BHSE) 3:52.095, 3. Kollár (ASE) 3:57.801.      Nők. 500 m. C–2*:      1. Kiss Ágnes, Nagy Bianka (mindkettő MVM Szeged) 1:56.071, 2. Bragato (Tiszaújvárosi KKSE), Benkucs (Merkapt-Mekler László SE) 1:59.407
*szétlövés

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik