Naplopó gazdája – aki érembányává varázsolta a magyar ökölvívást

Bricsesznadrágot, sárga bőrkamáslival fedett barna félbakancsot és esőkabátot viselő férfit vitt autóján a szombathelyi püspöki palotához Erdődy Tamás gróf. A portással hívatta az éppen vendégeivel társalgó, meglepett Mikes Lajos püspököt, hogy bejelentse utasát – szokatlan időpontban érkezett a két úr, késő estére járt 1921. március 27-én, nagyszombaton.

Az Erdődy által kísért férfi nem más volt, mint IV. Károly, aki családját (Zita királynét és gyermekeit) Svájcban hagyva azért jött, hogy újra elfoglalja a magyar trónt. Proklamációját Vasvármegye székhelyéről tervezte kiadni, de a püspök lebeszélte róla, azt tanácsolta, inkább másnap reggel kísérettel menjen Budapestre Horthy kormányzóhoz, és jelentse be, hogy átveszi a hatalmat. Mikes Lajos kérésére a püspöki palota állandó vendége, Almási László (a későbbi nagy Afrika-utazó és -kutató) autózott el Iváncra, hogy elhozza Sigray Antal grófot, Nyugat-Magyarország főkormánybiztosát, akinél éppen gróf Teleki Pál miniszterelnök időzött… – így ő is beült a kocsiba Sigray mellé anélkül, hogy tudták volna, miért is kell éjnek idején Szombathelyre hajtatniuk, merthogy Almási nem árulhatta el az okot.

A király a püspöki sofőr által vezetett kocsival, Sigray társaságában utazott el reggel a fővárosba, és a miniszterelnöki palotában a gróf ment fel Horthyhoz, hogy bejelentse IV. Károly érkezését és szándékát. Az uralkodó első visszatérési kísérlete azonban (miként a második is októberben) kudarcba fulladt.

Még aznap visszatért Sigrayval Szombathelyre, ám csak kilenc nap múlva, április 6-án délelőtt ült vonatra, hogy elhagyja az országot.

A fentiekből kikövetkeztethető, Sigray Antal gróf nagyon is szimpatizált a királyság intézményével. A legitimisták markáns képviselőjeként úgy tartotta, „a nemzetet veszélyeztető jobb- és baloldali parancsuralmi törekvések ellen éppúgy, mint az egyházellenes törekvések ellen a királyság helyreállítása a legerősebb biztosíték”. Ugyanakkor nem véletlenül bátorkodunk foglalkozni vele a sportlap hasábjain.

Az 1910. március 29-én New Yorkban a gazdag családból származó Harriot Dalyt feleségül vevő gróf 1903 óta tenyésztett lovakat, 1914-ben beválasztották a Magyar Lovar Egylet igazgatóságába is. Kiváló lovaspóló-játékosként tartották számon, így amikor először járt Amerikában (1905-ben gróf Károlyi Mihállyal), Kaliforniában több lovaspólómeccset is megtekintett. Leghíresebb jószága az 1923-ban született Naplopó volt (anyja: Napkelet), amely többek között megnyerte a Balatoni, a Szent László-, az Ausztria-, az Egyesített Nemzeti és Hazafi, a Millenniumi, az Alagi, a Széchenyi-díjat, a Magyar Derbyt, és Kincsemhez hasonlította a korabeli sajtó. Az 1928-ra már 12 klasszikus viadalon nyertes telivér mént megörökítették az utókornak, a híres szobrászművész, ifjabb Vastagh György által 1929-ben készített negyed életnagyságú alkotás a Mezőgazdasági Múzeumban látható.

Írásunkat ugyanakkor elsősorban Sigraynak a hazai ökölvívásban betöltött jelentékeny szerepe motiválta (amellett, hogy 140 éve, 1879. május 17-én született), tudniillik őt választották meg az 1925. augusztus 17-én a Park Szállóban megszülető önálló Magyar Ökölvívó-szövetség első elnökének. A másfél hónap múlva megtartott alakuló tanácsülés kapcsán a Nemzeti Sport így írt róla: „Az első percben kitűnt, hogy nem idegen ember ül az elnöki székben, akit a névbecsülés helyezett az elnöki székbe, hanem a boxsport régi ismerője és művelője tölti be az őt megillető helyet. Ismeri a külföld sportbeli fejlődését, de nem kevésbé ismeri a belföldi boxolás minden hibáját, bánatát. (…) Rámutatott a boxolóinkban rejtőző őstehetségre is, amelynek kifejlesztése, lecsiszolása kell, hogy a szövetség célja legyen.”

Lett is „csiszoló” hamarjában. Sigray és az Országos Testnevelési Tanács anyagi segítségével 1925 novembe­rében külföldi trénert szerződtetett a MÖSZ, Emil Volkmert, az ő irányításával indulhatott el december 7-én az edzői tanfolyam. Az elméleti oktatásnak is köszönhető, hogy felsejlett a közös válogatott tréningek „eszméje”, vagyis állandó válogatott felkészüléssel igyekeztek mihamarabb nemzetközi szinten is – szó szerint – ütőképessé tenni a magyar öklözőket. Volkmer német alapossággal tette a dolgát, hol az egyik, hol a másik klubban bukkant fel, hogy senki se essen ki a látóköréből, és egymás után „vonultatta fel” a versenyzőket Sigray Antal előtt. Az elnök figyelme, állandó érdeklődése folyamatos impulzust adott edzőnek és versenyzőnek egyaránt.

A több mint tízéves profiboksz-múlttal rendelkező, hírneves angol Ted „Kid” Lewis 1927 januárjában kezdett foglalkozni az ifjúságiakkal és a legjobbakkal, rögvest sorjáztak is az első sikerek: az 1927-es berlini Európa-bajnokságon induló négy öklözőnk közül Kocsis Antal ezüst-, Gelb Miklós és Balázs István bronzérmet szerzett. Innentől datálhatjuk a magyar ökölvívósport első aranykorát, amely az 1936-os berlini olimpiáig tartott. Még úgy is, hogy a rendkívül rossz gazdasági körülmények egymás után „hajtották át” a profi színtérre Eb-érmeseinket, hirtelenében az 1928-ban a magyar boksz első olimpiai aranyát jegyző Kocsis Antal, valamint Gelb Miklós, Széles János és Szobolevszky Sándor is elveszett az amatőr ökölvívás számára.

Szerencsére az utánpótlás ontotta a tehetségeket, Sigray és jobbkeze, Kankovszky Artúr pedig nem „kispályázott”: 1930-ban Budapest rendezte az Európa-bajnokságot, megfelelő sportcsarnok híján a Városi Színházban. Az Eb szervezési előkészületeiről tartott tájékoztatókon a létesítményprobléma is teret kaphatott, nem csoda, hogy Sigray állt élére azon sportágaknak (vívás, torna, tenisz, asztalitenisz, birkózás), amelyek a bokszolókkal együtt nívós sportcsarnokról álmodoztak. A lobbizás azonban hosszú évekig nem hozott eredményt, így az 1934-es, ugyancsak budapesti kontinenstornának is a Városi Színház adott otthont. A szakadatlan éremeső (3 olimpiai elsőség: Kocsis Antal 1928, Énekes István 1932, Harangi Imre 1936; 8 Európa-bajnoki arany, 9 Eb-ezüst és 3 -bronz a gróf 1942-ig tartó elnökségének termése), valamint a két Eb-rendezés mellett egy edzőfejedelmet is köszönhetünk a Sigray-érának: az 1925-ben légsúlyban bajnok Adler Zsigmond már 1928-ban, 27 évesen trénernek állt, és 1930-tól ő felelt a válogatott szakmai munkájáért. Más kérdés, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Papp László edzőjeként ismeri a közvélemény.

Amikor a tapasztalt ellenzéki politikus Sigray 1933 januárjában a sikerek hátterét igyekezett megvilágítani, a politikai életből keresett párhuzamot – a Nemzeti Sport pedig tolmácsolta: „Megnyitó beszédében rámutatott, hogy az alkotmányos életben mily nagy szükség van a tárgyilagos kritikát gyakorló ellenzékre. Oly ellenzékre, amely kellő időben eggyé is tud forrni a kormányon levő párttal. Az elmúlt esztendőben ez így volt a MÖSZ-ben.” A sport más területén is vállalt vezetői szerepet, például a magyar profi futballbajnokság megalakulásakor, 1926 augusztusában a szombathelyi Sabaria őt kérte fel igazgatósági elnöknek, 1933 májusában pedig az 1875-ben alapított csúcsklub, a MAC élére került, miután Andrássy Géza gróf 41(!) év elnökösködés után visszavonult.

A királyság jogfolytonosságát hirdetve Sigray mindvégig hű maradt legitimista nézeteihez, sőt Károlyi József gróf betegeskedése miatt a IV. Károly 1922-es halála után trónörökössé előlépő Habsburg Ottó 1934. júniustól őt tekintette a royalisták vezérének. Hitler 1933. május elsejei beszéde után néhány nappal már arra figyelmeztetett felsőházi felszólalásában, hogy Európa legfőbb problémája Németország, később szót emelt a zsidótörvények ellen, a világégés alatt sürgette az ország háborúból való kilépését, a békekötést – aminek egyenes következménye, hogy Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után elfogták, és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Már betegen érte meg a tábor felszabadítását, s 1947. december 26-án 68 évesen elhunyt New Yorkban.