Sporttámogatás: csökkenő tao, szigorodó feltételekkel

Vágólapra másolva!
2019.01.04. 12:50
null
(Fotó: Tumbász Hédi)
Változtatnak a taotámogatáson a Magyar Közlönyben december 27-én megjelent kormányrendelet szerint.

 

A kormányrendelet szerint a látvány-csapatsport támogatásával összefüggésben a sportfejlesztési programok 2019/2020-as támogatási időszak vonatkozásában jóváhagyott együttes összege nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot – áll a Magyar Közlönyben.

A látvány-csapatsportban működő országos sportági szakszövetségeknek január 15-ig kell megküldeniük a fejlesztési programjukat a sportért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának, amelyet tájékoztatniuk kell arról is, mekkora összeget szeretnének saját sportáguknak az elérhető 50 milliárdból.

A keretösszeg felosztásának a Kormány által megállapított arányáról február 15. napjáig értesítik a sportági szakszövetségeket, amelyek ezt követően a honlapjukon közzéteszik.

A pénz felhasználásának ellenőrzését szigorítják.

„Ha a látvány-csapatsport támogatás felhasználását ellenőrző szervezet a részelszámolás vagy a helyszíni ellenőrzés eredményeként azt állapítja meg, hogy a jóváhagyott sportfejlesztési program támogatása során az egyes jogcímekhez kapcsolódóan elszámolni tervezett számlák, illetve más, hitelt érdemlő számviteli bizonylatok nem állnak összhangban a benchmark-rendszer alapján a sportágban meghatározott, és az egyes jogcímeken elszámolható tételek becsült piaci értéke alapján a támogatói szándéknyilatkozat szerinti, jóváhagyott sportfejlesztési program szakmai megvalósítását szolgáló támogatási programelemmel, úgy az ellenőrző szervezet
a) a támogató és a közvetítő tekintetében kezdeményezheti az állami adóhatóságnál tételes adóellenőrzés lefolytatását, továbbá a támogatót kizárja,
b) a támogatott szervezetet pedig – rosszhiszemű közreműködés megállapítása esetén – kizárhatja a látvány-csapatsport támogatás rendszeréből.”

A rendeletről elsőként a 24.hu írt.

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza 466 millió forintot fordított sporttámogatásokra az elmúlt öt évben

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:17

Több mint 316 millió forinttal támogatja a kormány Eger kiemelt sportegyesületeit

Egyéb egyéni
2025.05.25. 09:51

Újra összeállt a Kárpát-medencei partnerakadémiák U16-os válogatottja

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 20:05

Orbán Viktor: Már megint Bognár Gyuri a király!

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:49

MLSZ: Orbán Viktor gratulált Csányi Sándor újraválasztásához

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 18:15

NS-évforduló: centenáriumát ünnepelte a Fővárosi Vízművek Sportkör

Egyéb egyéni
2025.05.08. 20:07

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
2025.05.05. 21:15

„Isten veled, Józsi bácsi!” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Garami Józseftől

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 15:00
Ezek is érdekelhetik